Mi a véleményed erről a helyzetről?Mit kénne tennem?

Nem lehetett könnyű ilyen családban felnőni. Szerintem kérj segítséget, pszichológustól, ha lehet. Anyukádnak nem kell róla tudni, gondolom, nem értené meg. De érdemes volna ezeket a dolgokat rendbe tenni magadban.

Én a helyedben arra törekednék, hogy lelkileg rendbejöjjek, tanulj jól, hogy ki tudj törni innen. Lehet a célod pl. hogy mielőbb függetlenedj anyagilag és lakhatásilag, és magadhoz vehetsz egy kutyát, akinek addig rossz sora volt.

Szia!

Az első válaszolóval egyet értek. Anyaként mondom nem értem 1-2 anya viselkedését... mi az, hoyg hideg zuhany vagy meg kell enned a bogarakat?

Kérj segítséget minél hamarabb. Tanulj, tanulj és tanulj.

A családoddal minimalizáld - a lehetőségeidhez mérten - a kommunikációt.

Az egyik barátoddal- akiben megbízol- beszélgess nagyon sokat erről.

(előre is bocsánat hogy véletlenül írtam egy esszényi szöveget)

Együtt érzek veled, és bárki bármit mond, az érzéseid legitimek, van jogosultságuk, és ez nem véleménybeli kérdés.

Először is, nem vagy egyedül! Segítséget kérni nem szégyen, sőt, nagyon sokszor ez a legehezebb - viszont mind rövid-, mind hosszútávon megéri! Iskolapszichológus (habár ez most nyilván nem fetétlenül lehetőség) vagy segélyvonal (ebből van több is, és habár nem feltétlenül mindig pszichológusok ülnek a vonal másik végén, de mindenképp szakemberek, akikben megbízhatsz; és úgy tudom több fajta kommunikációs csatornán is elérhetőek) rendelkezésedre állnak, ne félj ezeket használni!

Másodszor, itt a nyár, és szerintem ez egy szuper lehetőség, hogy kipróbáld magad egy neked tetsző tevékenységben, például kereshetsz munkát (ami most sajnos nyilvánvaló okok miatt nehéz lehet), vagy közösségi munkát is vállalhatsz (egyrészt -habár nem tudom, mert lehet már megcsináltad- az érettségihez szükséges közösségi szolgálatodat letudhatod vele, másrészt adott esetben később a CV-dben is jól mutathat). Ott van még a lehetőség, hogy elkezdj sportolni, kertészkedni (nem, még nem vagy vele elkésve), esetleg pályaorientáción gondolkozni (ehhez ajánlom Limpár Imre pszichológus, pályaválasztási tanácsadó youtube-on is elérhető iránymutatását) vagy valamilyen témában, ami érdekel, elmélyedni.

Harmadszor, pedig a tanulásról: teljesen megértem, hogy utálod, sőt, ezt még a szüleidtől függetlenül is megérteném, de (és most egy erős klisével élve, ami viszont igaz) a jövődről van szó. Álljon itt egy személyes story, hogy érthetőbb legyen. Kb. 12 éves korom körül a szüleim a tanulásomhoz való hozzáállásukat megváltoztatták: (szerencsére) előtte sem akarták, hogy én legyek az évfolyam kitűnő tanulója, de azért jobban őrködtek a jegyeim fölött. Serdülő korom hajnalán viszont ez megváltozott: onnantól kezdve mindamellett hogy támogattak, bíztattak arra hogy tanuljak, de a fő irányelv, amit rendszeresen hangoztattak, az volt hogy "Magadnak tanulsz". Ehhez kapcsolódóan elmagyarázták a lehetséges "utaimat", hogy ha ezt és ezt csinálom, akkor ez és ez lesz belőlem - mindezt értékítélet mentesen, de valósághűen. Ennek megértettem egy (később több) aspektusát, ami motivált a tanulásra. Szerencsém volt (ami latt szigorúan azt értem, hogy a képesség találkozik a lehetőséggel), és felvettek oda ahova szerettem volna. Volt egy osztálytársam (egyben kolis szobatársam is), akinek a szülei ennek szöges ellentétét vallották, csak a jegyek számítottak, mondanom sem kell a gyerek végig puskázta a négy évet érdekesebbnél érdekesebb módszerekkel, és ebben a (igencsak hosszúra nyúlt storyban, amiért sry) nem is az érettségi eredmény, sem a továbbtanulási lehetőség a tanulság, hanem a tanuláshoz való hozzáállás: a srácot soha nem láttam örömmel tanulni, én viszont pár tantárgyat igenis érdeklődésből is tanultam. Gimi után viszont nem vettek fel oda ahova szerettem volna (1 év), ami után rájöttem hogy nem is baj, így máshova felvételiztem, ahova először szintén nem, és elmentem egy másik szakra, de egy félév után rájöttem, hogy a 'B' tervből soha nem lesz 'A' (1 év), de mindezek alatt sem 'artam az egészbe, hanem csináltam mégegy nyelvvizsgát, utána pedig elmentem és újra csináltam az egyik érettségi tárgyamat, ami sikerült, és most az 'A' tervemen dolgozok. Bocsánat, ha szabópéteri magasságokba szálltam :D, de remélem az említett klisé így jobban érthetővé vált.

All in all, a szakember segítsége nagyon sokat ér, ne félj felkeresni egyet, aki empátiával fordul hozzád. Tűzz ki célokat rövid-, közép- és hosszútávra is, ebben segíthet az informálódás, aktivitás téged érdeklő témákban, a tanulást pedig véleményem szerint külső okok miatt sem folytatni, sem abbahagyni nem éri meg, mert a belső motiváció semmivel fel nem cserélhető. 16 évesnek lenni alapból nem egyszerű lenni, kevés igazi baráttal pedig amúgy sem. Amit írtam, azt csak egy baráti jótanácsnak vedd, amit mögött csak az én tapasztalataim állnak. Remélem, és nagyon szurkolok neki, hogy rendbe jöjjenek a dolgok :). (és mégegyszer bocsi hogy ilyen hosszú lett :'D )