Hogyan reagáltok azokra a rokonokra, akik sportot űznek a kritizálásból? (A nem hívom meg sajnos nem opció. )

Nincs olyan, hogy elkerülhetetlen találkozás. Ez egy olyan hazugság, amit magadnak mondasz, és többnyire megfelelési kényszer okozza.

Van benne tapasztalatom, ezért mondom ezt most neked (5 évvel ezelőtti önmagamnak is ezt ajánlanám): SZARD LE és iktasd ki az életedből! Akkor is, ha munkahelyi főnök, akkor is, ha közeli rokon, akkor is, ha a saját anyád! TEDD MEG, és megváltozik az egész életed!

N36

"A nem hívom meg sajnos nem opció."

Ez azt jelenti, hogy szerinted fontosabb, hogy megmaradjon vele a kapcsolat, mint az, hogy ne kritizálgasson. Akkor pedig a megoldás a leszaromtabletta: akármit mond, elengeded a füled mellett, és azonnal eltereled a témát valami egész másra. Fárasztó, de évente egyszer-kétszer néhány órán át ki lehet bírni a többiek kedvéért. Ha valaki mást bánt, úgy állj mellé, hogy a kritizáló ne is hallja (mert az csak olaj lenne a tűzre, mint a mellékelt ábra mutatja): súgd a fülébe, hogy neki van igaza, szarja le ő is a kritizálót, ne is foglalkozzon vele, te tudod, hogy nem vele van a baj, hanem a kritizálóval.

Sajnos az ilyen típusú embereket az élteti, ha olyanokat gyötörnek, akiket lehet.

Nyilván nem megy el egy olyan helyre karácsonyozni, ahol megeszik őt vacsorára kellő intelligenciával.

Nővérem tipikusan ilyen, én nagyon konfliktuskerülő vagyok, így ha valami baja van, ok nélkül felhív, és kiéli rajtam a perverzióit.

Ám egyszer tanúja voltam, amikor egy exe úgy kiosztotta, hogy kb köpni nyelni nem tudott. Végén csak elsírta magát. Na akkor láttam először, és utoljára ilyennek.