Létezik olyan, hogy narcisztikus család? (többi lent)
Középkorú nőként még mindig nem tudom, vajon tényleg velem van valami elcseszett nagy baj, vagy a körülmények "áldozata" vagyok...
Egy látszólag szuper családba születtem, a kívülállók állítólag annyira irigyelnek minket, amiért olyan nagyszerű és összetartó család vagyunk. Kisgyerekként még én is irigylésre méltónak gondoltam ezt, és azt hittem, kivételesen szerencsés vagyok. Ahogy elkezdtem nőni, úgy jöttek a problémák, amelyeknek - a családom szerint - mindig én voltam az oka. Gyerekként egy végtelenül alkalmazkodó, mindenkinek megfelelni vágyó mintagyerek voltam. A bezzegelés aztán hatalmas éket is vert közém és az unokatestvéreim közé. Kifelé mindig úgy tettek, mint akik nagyon szeretnek, de minden adandó alkalmat kihasználtak, hogy bántsanak. Ha segítséget kértem, a felnőttek vagy csak legyintettek, vagy "utasítottak", hogy szeretnem kell őket, mert ők a családom. Vagy egyenesen én voltam a hibás, amiért olyan érzékeny vagyok, és nem értem a viccet. Ugyanez a bántó viccelődés egyébként a család jó részére jellemző volt, illetve a mai napig az.
Már kiskamaszként többször megkaptam, hogy energiavámpír vagyok, pedig senkit nem bántottam, csak elmondhatatlanul boldogtalan voltam, és nem voltak rá szavaim, hogy ezt kifejezzem. Hogyan is tehettem volna, ha minden próbálkozásomra az volt a reakció, hogy milyen hálátlan vagyok, hiszen engem mennyire szeret mindenki. (Kár, hogy én ezt csak kifejezetten ritkán éreztem.)
Mostanra csaknem teljesen magamra maradtam. A férjem elhagyott, erre a legkomplexebb indoka az volt, hogy nem szeretne 60 éves korára az apám sorsára jutni. Ő az egyetlen, aki látja, milyen szinten diszfunkcionális a családom, és benne minden párkapcsolat, mégis, a családomban az a közvélekedés, hogy én vagyok az egyedüli probléma, hiszen én vagyok az egyetlen, akit elhagytak. Eközben az apám kb. 50 éves korára masszív alkoholista lett (szerintem nem véletlenül), két másik férfirokonom pedig évek óta nem látogatja a családi rendezvényeket, gondolom ugyanabból az okból, amiért már én is kerülöm őket jó ideje. Anyám és a testvére vállt vállnak vetve kritizálnak és bántanak mindenkit, egymást kivéve, mégsincs egyetlen "szövetségesem" sem a saját generációmból, aki látná a problémát. Azzal együtt, hogy látom a súlyosabbnál súlyosabb lelki torzulásaikat, mégis rendszeresen elbizonytalanodom, hiszen ők remekül elvannak egymással és a különféle baráti társaságaikkal, miközben én egyre jobban elmagányosodom.
Nemrég láttam az Augusztus Oklahomában-t, és egy sereg dologban magunkra ismertem. Ez egy időre elhozta a lelki békémet, most mégis újra elbizonytalanodtam.
Vajon hogyan lehet ezen az egészen túllépni, és egészséges felnőttként leélni a hátralévő év(tized)eket, és hogyan tudnék a saját gyerekemből egészséges felnőttet nevelni ilyen előzmények után?
Ha valaki tapasztalt hasonlót, és léteznek erre megoldási stratégiák (a költözz jó messzire típusúakat leszámítva), szívesen venném, ha megosztaná.
A felismerés az első! A család véleménye fontos, de nem közelező.
A belső lelki folyamataidat ismerjed meg, dolgozz a hibáid kijavításán. A család nem a Te hibád, szóval magadra figyelj.
A gyereknevelést meg menetközben lehet megtanulni, ott nagyon kell a céltudatosság, határozottság.
Szia, olvasom.
1.
"jöttek a problémák, amelyeknek - a családom szerint - mindig én voltam az oka"
Ez máris egy nárcisztikus személyzavaros tünet. A nárcisztikus személyzavaros szerint mindennek mindig valaki más az oka. Több felnőtt szerint egy gyerek az oka valami bajnak, ami ugye teljesen nonszensz, az nárcizmus, igen.
Nem tartod megoldásnak, ha megszakítanád velük a kapcsolatot? Hiszen - mint mondtad - sosem értettek meg és zsaroltak, hogy "szeretned kell őket". Stb. Most is kritizálnak, mert elhagytak. Hasonló a hasonlóval barátkozik, őket - úgy tűnik - az tartja össze, hogy másokat utálnak, vagy mindig kritizálnak valakit. Ez nem szeretet, ez valami más.
Családi rendezvényeket is kerülni lenne érdemes. Nagyon úgy tűnik leírásod alapján, hogy mindenkiben csak az okot keresik, amiért kritizálhatják, beleköthetnek. Valószínűleg gyerekként rideg nevelést kaptak és azért lettek ilyenek.
Azt lenne érdemes tudatosítanod magadban, hogy nem függsz véleményüktől, hogy önálló ember vagy, a cél szerintem az lenne, nem tudjanak manipulálni, semmilyen érzelmet ne váltson ki nálad, ha bármiféle rosszindulattal jönnek.
Nem tudom van -e lehetőség pszichológustól tanácsot kérni.
2.
"minden adandó alkalmat kihasználtak, hogy bántsanak.2
Bántalmazás, ez eredhet másból is, de lehet nárcisztikus személyiségzavarból is.
"Ha segítséget kértem, a felnőttek vagy csak legyintettek"
Hogy elfordulnak a fájdalmadtól, ez sem feltétlenül nárcizmusból ered, de lehet az is.
" vagy "utasítottak", hogy szeretnem kell őket, mert ők a családom. Vagy egyenesen én voltam a hibás, amiért olyan érzékeny vagyok, és nem értem a viccet. Ugyanez a bántó viccelődés egyébként a család jó részére jellemző volt, illetve a mai napig az."
Igen, ez lehet nárcizmus.
"nem szeretne 60 éves korára az apám sorsára jutni"
Ez mit jelent? Mitől jutna az apád sorsára?
"az apám kb. 50 éves korára masszív alkoholista lett"
Nna.
Szenvedélybetegség.
Van ez a "miattad iszom"-dolog is, természetesen nem lehet senki miatt vagy valami miatt sem inni, olvass utána a szenvedélybetegségeknek és az abban szenvedők önfelmentő és önbecsapó mechanizmusainak!
A helyedben egy alkoholisták hozzátartozóinak való 12 lépéses csoportba mennék a lakhelyed közelében, ugyanis ez egy CSALÁDI betegség, minden családtag hozzájárul a viselkedésével a fenntartásához.
És közben szenvedsz az apád mentális betegsége miatt, ami alól fel lehet szabadulni.
Meg kell tanulnod abbahagyni ezeket a tudattalan cselekedeteket, amivel hozzájárulsz ehhez, hogy apád lelkileg zavartalanul ihasson tovább a te hibáztatásoddal, miközben te csak szenvedsz.
"két másik férfirokonom pedig évek óta nem látogatja a családi rendezvényeket, gondolom ugyanabból az okból, amiért már én is kerülöm őket jó ideje"
Ez teljesen biztos, beszélj velük! Ők biztosan nem téged fognak hibáztatni!
"Már kiskamaszként többször megkaptam, hogy energiavámpír vagyok"
Minden gyerek energiavámpír, ugyanis nincsen önálló energiatermelése, a felnőttek kötelesek számára biztosítani az életbenmaradáshoz szükséges energiát, figyelmet, gondoskodást. Ld.: Mennyei prófécia c. regény és gyakorlati útmutató.
Ez a kritika arról szól, hogy ők nem akarták teljesíteni szülői kötelességeiket, mert terhes volt nekik biztosítani, ami neked JÁR.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!