A nagyszülők egyszerre csak egy unokára vigyáznak, hülyeség hogy csalódott vagyok?

Gondoltam elmesélem a fenti helyzet hosszútávú kifutását. A neheztelésem mára már el is felejtettem, csak ez a kérdés emlékeztetett rá. Semmilyen nyomot nem hagyott.

Annak idején természetesen úgy lett, ahogy a szüleim kérték: a naggyal tötltött privát idejük megmaradt, a kicsivel pedig heti 1 délelőttöt (2 órát) töltöttek egy ideig. A kicsi a bűnös lepasszolós délutánon ment a másik nagyszülőkhöz. Ez az egész mindössze fél-egy évig tartott. Aztán a délelőttök is elmaradtak valahogy. Nem értek rá. A nagy is kamaszodni kezdett, tanul mint a gép, barátja is lett, már nem kell rá vigyázni. Egy-két évre rá pedig megroppant a szüleim egészsége, így ma már nagyon-nagyon ritkán van ott bármelyik unoka is nélkülünk. Hónapok is eltelnek két alkalom között. Amúgy kb. havonta egyszer megyünk látogatóba.

A nagy telefonon sokat beszél velük, de már évek óta ők is csak akkor találkoznak, amikor családostul látogatunk. Nyaranta van több ideje, olyankor kicsit többet megy.

Közben annyira jól eltöltöttük a férjjel a szabadidőnket, hogy született még egy kicsi. Volt pár alkalom, hogy a szüleim vigyáztak rá, ha nagy szrban voltam valamilyen teendőmmel, és az elején anyukám jött hozzánk sokszor, de igazából már eltűnt belőlük a motiváció az unokázásra.

Azóta látványosan megöregedtek, elmúlt az aktív időszakuk. Ha beteg valamelyik ovis/kisiskolás, és be kellene mennem a munkahelyemre, már akkor sem fordulhatok hozzájuk. A férjem és anyósom/apósom segítenek ilyenkor.

Abban is mindig bizonytalan vagyok, hogy vajon szeretik-e, ha meglátogatjuk őket, vagy az is nyűg-e. Mindenesetre nem szokták mondani, hogy menjünk gyakrabban. Amúgy jól elvannak a szüleim, kertészkednek, olvasgatnak, orvoshoz járogatnak. Azért ma már hihetetlen, hogy 10-15 éve még harcoltak az unokákkal töltött időért, és akár három hat év alattira is vigyáztak egyszerre (tesóm gyerekei + az én legnagyobbam), de már az 5 évvel ezelőtti helyzet is elképzelhetetlen. Ma már látom, hogy ez az egész valóban az öregedésről szól. Az változtatott meg mindent. Csak ezt nehéz folyamatában tetten érni, túl lassú, így ők sem látták igazán a saját motivációjuk változását, vagy annak az okát. Csak így utólag látszik jól a folyamat.

Pedig még mindig csak hatvanvalahány évesek! Látva a leépülésüket, elkezdtem vigyázni az egészségemre. Még harmincas vagyok, talán még nem késő. Olyan sokáig szeretnék a saját unokáim "ingyen bébicsősze" lenni, ameddig csak lehet!

(Amúgy rémesen rosszindulatúak voltak a kommentek anno.)