A ti nagymamátok is szeret a halálával fenyegetőzni, ha valami nem úgy van, ahogy ő akarja?

Én egy barátomnak már egyszer-kétszer mondtam, hogy előbb-utóbb öngyilkos leszek, hogy ez a jövőképem, ami egyébként így is van, és nagyon sajnálom őt, mert tudom, hogy egy barátnak nagyon szar ezt hallgatni. Azt is tudom, hogy van egy olyan vélekedés, hogy aki mondja, az nem teszi, de ez a közhiedelem nagy tévedés, elég nagy százalékuk kísérel meg komoly szándékkal öngyilkosságot. Nekem is volt már nagyon elszánt kísérletem.

Természetesen én egyáltalán nem folyamodok érzelmi zsaroláshoz, nem ilyen céllal beszélek a barátomnak erről, egyszerűen csak azért, mert ez nyomaszt. Mással, pl. családtagnak viszont egyáltalán nem mondom még akkor sem, ha már annyira felhúznak, hogy a halálomat kívánom. Hozzáteszem, még azt sem tudják, ha ilyesmi miatt pszichológus, pszichiáter segítségét kérem. Ameddig az anyám él, addig nem teszem meg, mert nem akarok neki ezzel hatalmas fájdalmat okozni, egyszer már amúgy is megélte.

Azzal viszont egyetértek, hogy aki ezt érzelmi zsarolás vagyis akaratérvényesítési céllal alkalmazza, nos az tényleg nem valószínű, hogy komolyan öngyilkos lenne.

Az én nagyanyám egy 75 éves idegbeteg asszony. Sajnos velünk lakik, mert a kis nyugdíjából nem sokra menne (életében nem dolgozott, max a kertben megkapálta azt a pár sor krumplit). Folyamatosan fenyegetőzik, nem csak a saját halálával. Azt mondta régen, hogy ő megy a Sajnónak, mostanában "bárcsak ne lennék már". Vasárnaponként az "imádkozok a Jóistenhez" kerül az utóbbi elé. Apám már párszor megmondta neki hogy hol van a kötél, nyugodtan kiszolgálhatja magát. Persze a "majd visszakapod te a gyerekeidtől, le vagy sz@rva, senkiházi" is eléggé gyakori, főleg engem szeret ilyenekkel illetni. Legutóbb meg is akart verni, bár nem tudom hogy a fenébe juthatott ilyen eszébe, amikor jól tudja, hogy kettőnk közül én vagyok az erősebb. Nagy nehezen visszatuszkoltam a szobájába, persze nem bántottam, annyit nekem nem ér meg. Már kb 2 éve, hogy nem beszélek vele ha nem muszáj, mert megsértett és azóta sem kért bocsánatot, úgy tesz mintha nem történt volna semmi, mint mindig. Anyámat lek*rvázta, mert velem akkor lett terhes, amikor még nem volt összeházasodva apámmal. 21. században élünk, csókolom. Ez ma már senkit sem érdekel. Eszméletlen mennyiségűt hazudik, ráadásul rosszul. Egyszer azt mondta, hogy az ajtót rá kellene zárni a fejemre. Kedves nagyika :)

Etetünk pár kóbor macskát, mert én macskabolond vagyok és eléggé sajnáljuk őket, de erre folyamatosan azt mondja nekem, hogy ne etessem már őket, elég nekünk a sajátunkat etetni. Hát mondom neki, akkor ne egyél és lesz nekem miből megetetni szerencsétlen jószágokat (akiket egyébként folyamatosan üldöz), a mama úgyis annyit eszik, mint három sertés (úgy is néz ki). Na erre jött a felháborodás, meg a fenyegetőzés. Minden egyes nap meg kell hallgatnunk, hogy ő meg akar halni, hát de ezek szerint nem akarja eléggé :D A sírhelye már kész van jópár éve :)

"Nálunk az van, hogy ha nem kérünk repetát a kajájából, azt mondja, hogy "most egyetek, mert ha meghalok, nem lesz több!" "

Miért nem mondod neki, hogy tegye be a hűtőbe, drága mama, és akkor lesz! :D

Szerintem ilyen esetekben a feketehumor ki tudja zökkenteni a becsípődést, hiszen senki sem szeret nevetséges lenni, és így szembesülnek azzal, hogy mennyire nem veszitek ezt komolyan, hogy mennyire nevetséges ez a viselkedés. Még akkor is, ha szomorú, szánalmas, szerintem ez a megoldás. Előbb már írtam egy példát, a tévéshez meg azt mondanám, hogy "Mama, ha hosszútávra kell a tévé, akkor duplaszéles koporsó kell majd, de a fejfára szereltek parabolaantennát, ha szeretné."

Szerintem ezzel elérhető az, hogy elszégyelljék magukat, és felhagyjanak ezzel a viselkedésmintával. De ha már felhagyott vele, akkor ne cikizzétek tovább, hanem erősítsétek ha felvesz valami pozitív viselkedési mintát, hiszen ebben a korban már nagyon nehéz változni, és tényleg azért alakul ki ez, mert azt hiszik, hogy másképpen már nem tudnak hatni. Persze ehhez közönség is kell, de már az is eredmény, ha csak bosszankodtok, még ha nem is veszitek komolyan.

Az én anyám azzal szekált állandóan halálra, hogy alapvető dolgokat mond, hogy nem tudok csinálni, majd ő megcsinálja, vagy mondja, hogy hogyan kell. Gondolok itt a kenyérszeletelésre, rizsfőzésre stb.. Csinálok valamit, akkor már leáll a keze, és nézi, hogy mit csinálok, és innentől kezdve már tudom, hogy 10 másodpercen belül mondja az okosságot. Akárhogy mérgelődtem, kértem, stb. annál jobban nyomta, soha nem állt le vele. Nem tudtam eldönteni, hogy ez valami kényszeres szarság, vagy ezzel szórakozik, de rettentően idegesített. Aztán egy alkalommal, amikor szeletelem a kenyeret, és látom, hogy ismét tapad a szeme a késre, hogy mondjon valami nagy tanítást, akkor megálltam, és kicsit gúnyosan mondtam neki, hogy tudom, hogy senki nem tud olyan ügyesen kenyeret vágni mint ő, és mondja el nekem a fortélyát, hátha akkor majd én is olyan ügyes leszek. Na ettől rettentően zavarba jött, és azóta nem nyomja. :D

Szóval azt javaslom, hogyha legközelebb olyan helyzetben lesztek, amire ilyen berögzötten szoktak reagálni, akkor valami váratlan módon előzzétek meg az egészet, hogy ő is másképpen reagáljon, hátha ez megszakítja a láncot.

Pl. ha nem viszitek el a cukrászdába, öngyilkossággal fenyegetőzik, akkor kérdezzétek meg ti magatok, hogy öngyilkos leszel, ha most nem viszünk el a cukrászdába, csak mi megyünk? Erre nyilván két dolgot mondhat. Azt, hogy igen pedig nem fogja még akkor sem, ha máskor mondaná, mert akkor tényleg meg kellene tennie, de nem ez a célja, hanem a terror. Viszont így látható, hogy nincs terror, nem hat rátok a terror. Vagy ha már belekezd akkor meg lehet szakítani kicsit gúnyosan, hogy mert különben öngyilkos leszel?