Engedjek a nyomásnak vagy engedjem el?

Megdöbbent, hogy kamunak tartjátok a kérdésem. Nyilván tisztába vagyok vele, hogy nem normális helyzet. Ettől függetlenül mindig szerettem volna kicsikarni belőle, hogy szeressen, hogy én is fontos legyek neki, hogy rám is büszke legyen... Nem vagyok bamba, jótétlélek kis unoka.. Nyilván volt olyan, hogy én is kikeltem magamból. "A ne told ide a pofád" szövegre se angyalként reagáltam, közöltem, hogy akkor rám ne számítson, illetve természetesen a régi sérelmeimet is felhoztam (ugyan már mégis mit vársz, hiszen sose vártál szívesen, sose vettél nekem semmit, akkor most mit akarsz stb.) A reakciója az volt, hogy lépjek túl a múlton, majd rám csapta a telefont... Az eset után pár órával lelkiismeret furdalást éreztem..azért írtam ki a kérdést, mert olyan válaszokat szerettem volna kapni, amik arra biztatnak, hogy tegyem félre a gyerekességet, legalább karácsony alkalmából stb..

Már felnőttek vagyunk, de karácsonykor általában ennél a nagyanyánknál szoktunk vacsorázni. A szüleim természetesen szóvá tették, gyakran elhangzott az "anyu, te nem vagy normális" vagy "még egyszer eljátszod jövőre nem jövünk" (ő édesanyám anyja). Volt olyan is, hogy a tesóim osztották el a karácsonyi pénzüket, hogy jusson nekem is...