Meg lehet szeretni a nagymamaságot, ha az ember a legkevésbé se vágyik rá?

idővel lehet hogy igen , anyukám mikor fiaim születek nem akart igazán nagymama lenni nem lehetett rá számitani úgy mint egy nagymamára ,lányomnál már szeretet volna az lenni de beteges lett igy nekünk igazi nagymama tipusu nagyink nincsen ezt mai napig sajnálom mikor látom hogy ismeröseim között vannak akiknek igazi nagymama jutott aki szivesen van az unokájával ,ha szülök elszeretnének menni piheni akkor is bevethető. az én anyukámra csak akkor kérem meg ha nem tudjuk megoldani mi magunk ha nincs ovoda vagy most már iskola ,mert csak pár órát max fél napot tud-akar vigyázni rá ,de akkor sem viszi sehova.

semmi baj ezzel majd gyereked családja is megszokja hogy te nem igazi nagymama leszel.

Tehát, ha valaki nem akar még legalább egy gyereket is pesztrálni, meg sütögetni hétvégén, elmenni ide-oda a 40 órás munkahét után, hanem inkább olvasna, vagy ellenne a kis hobbijával, stb., az nem "igazi nagymama".

Bocs, hogy sok dolgozó! 50-60 éves ember - aki FELNEVELT már 1-x gyereket - pihenni szeretne munka után, és nem az unokára vigyázni egész nap.

Mert sokan lazán odapasszolják akár minden hétvégére a gyereket, "kikapcsolódnánk"-címen, mintha az 55-60 éves mama-papa dolga lenne a "felügyelet".

Látom ismerősön mennyire kimerült, mert a menyéék minden második héten lerakják nála a gyereküket, azaz neki minden második hétvége a gyerek szórakoztatásával telik, meg a "barátnők is jöjjenek", holott 59 éves, és hétköznap 9 órában melózik.

Persze a töke kivan az egésszel, de inkább nem szól semmit, mert "sértődés" lenne belőle.

Mi egy udvarban éltünk mamáékkal, de nem rajta lógtunk egész nap, hanem anya-apa megkérdezte, AKAR-TUD-E velünk lenni, vagy pihenne inkább, és ŐK alkalmazkodtak az idősebb szülőkhöz, nem a nagyszülő hozzájuk.

Szerintem ez így van jól, csak sokan megbántódnak, ha a nagyi nem pattan azonnal a kérésre, szinte elvárás lett a szülőknek anyjuk-apjuk felé.

És emellett sajnos sokan bele sem gondolnak, hogy egy idősebb ember:

- nehezebben mozog

- könnyen fárad

- türelmetlen

- nincs pénze! utazgatni ide-oda, vagy sütögetni valót venni

- ha egyedül akar lenni, illik tiszteletben tartani

Kis empátia kérdése, és nem megbántódni kell, ha a nagyi nemet mond, hanem belegondolni, hogy "bsszus, én 30 évesen lefáradok a gyerek zizegésétől, ő meg legalább 50-55 éves".

nekem volt szivbeteg nagymamám aki nagypapával együt gondzták telküket,befőzőtt,szörpöt csinált és ha tehete és jol volt az unnokák kedvébe járt

ma is ismerek olyan nagymamákat akik dolgoznak,de munka után vagy szabbad napjaikon szivesen vigyáznak az unnokáikra,nem nyüg nekik,van olyan aki nem dolgozik,már de szivesen vigyázott mig kisebbek voltak gyerekek,vagy kisebb unnokákra,

Kérdező, megértelek.

Ha belegondolok, hogy anyukám 52 (!!) évesen ment előrehozott nyugdíjba (akkoriban 1996. környékén volt ilyen lehetőség, és 52 évesen ragyogó fiatal nagyi volt. Élvezte, imádta. Én most vagyok 52 éves. Tény, hogy mondják, nem látszik rajtam, de nem is ez a lényeg. Nekem 65 éves koromig kell dolgoznom. Könyvelek cégeknek, határidők, bevallások, amikor nem dolgozok, akkor jogszabályokat kell olvasgatni, szinten tartani a tudást, új törvényeket tanulmányozni.

Ha most lenne unokám, bevallom, nem tudnám azt csinálni, amit az én anyukám tett a kislányomért (nyaralások, stb.) Ha felkelek az íróasztal mellől (itthon dolgozom), nekem már semmi türelmem nincs, erőm sem, lelki erőm sem.

Az enyémet (egyszem gyerekem van) tényleg a legnagyobb odaadással neveltem fel. Sokat foglalkoztam vele, érte simán megtettem, hogy félretettem a munkát, éjjel dolgoztam, hogy határidőre meglegyen. És hogy vele foglalkozni tudjak, hogy minőségi időt töltsünk együtt. Most már erre képtelen lennék.