Rossz ember lennék amiatt mert semmit nem éreztem?

Sziasztok!

A nagyszüleimmel (apai ág) mindig is nagyon jóban voltam és szerettem őket. Akkor is, ha nem épp én voltam a kedvenc unokájuk, hanem a bátyám. A szüleimnek volt egy nagyon csúnya válása (apám lelépett egy új nővel), amk miatt nagyszüleim anyut hibáztatták és valahányszor meglátogattuk őket a párommal, mindig azt kellett hallgatnom, hogy anyu mekkora szemét. Hiába mondtam nekik szépen, hogy elég lesz. Egyik alkalommal elszakadt a cérna és kikeltem magamból, elegem lett az ordibálásból és a jelzőkből amivel (jogtalanul) anyut illették. Csúnya összeveszés lett a vége. Utána még felmentem 1x, mert mégis csak öregek és segíteni akartam bevásárolni, takarítani (ahogy eddig is). Amíg ott voltam nem kértek a segítségemből, mamám hozzá sem szólt, rám se nézett.

Azelőtt hívott (hívtuk egymást hetente), utána elmaradtak a hívások, ha én kerestem nem vette fel és meguntam. Eltelt 4 év. Mamám úgy halt meg, hogy nem beszéltünk.

Elmentem a temetésre és attól ijedtem meg, hogy semmilyen hatással nem volt rám a dolog. Ennek 1 éve, a mai napig nem érzek sem lelkiismeret furdalást, sem hiányt. Semmit nem érzek. Elgondolkoztam azon, hogy rossz ember lennék-e emiatt, de aztán mindig eszembe jutnak azok a dolgok amiket mondott, meg hogy nekem és a páromnak (?) is köze volt a váláshoz, holott 10 éve már otthon sem laktam. Nagyon sok mindent vágott az én fejemhez is és lehet, hogy megutáltam. Ez normális? Volt valaki hasonló helyzetben?

Papám él még a mai napig, őt látogatom a temetés óta kéthavonta, de őt sem érsekeltem különösebben, csak mióta egyedül maradt. De nem hiszem el, hogy őszintén örül nekem, csak nem akar egyedül lenni és már én sem tudok rá úgy tekinteni mint azelőtt...