Anyu ránktelepült. Nem akarom megbántani, de ez így nagyon nem jó! Valami ötlet?
Mióta nyugdíjba ment (2 éve) semmit se csinál csak nálunk ül. 2 gyerekünk van itthon vagyok a kicsivel, igazából még örültem is a társaságnak először, de már túl sok. Nem várnám el, hogy segítsen bármiben is, de, hogy csak a mocskot csinálja nekem maga után, pl eszik a konyha közepén állva és csupa morzsa minden, aztán mikor végzett csak leül, én meg takarítsak... Vagy kezet mos, de törölközőt nem használ csak lerázza a kezéről és minden csupa víz. De a trehányságánál ami jobban zavar, hogy mindenbe beleköt. Amit én csinálok az semmi nem jó, ő jobb anya volt nálam, jobb háziasszony, jobban csinált nálam mindent, sőt még jobb karácsonyi ajándékokat is vett nekünk, mint amit én veszek a gyerekeimnek ( ja meg többet is persze). Ezeket hallgatom egész nap, közben csak ül... Arra nem veszi a fáradtságot, hogy játszon az unokáival, ha már itt van, mert neki elege van már, játszott velünk eleget. De állítólag azért jön, mert imádja őket. Ha eljátszanak, hozzájuk se szól ( csak pletykál valakiről vagy engem kritizál), ha mondjuk rosszak ( nem annyira, de milyenek a gyerekek), akkor ordít velük. A nagyobbik gyerek nagyon fusztrált mikor itt a mamája. Pszichológusnál is voltam vele emiatt. A kicsi figyelmen kívül hagyja.
Közben mindenkinek meséli, hogy milyen jó mama, mert mindennap jön és segít (!) nekem.
És azon mesterkedik, hogy szétmenjünk a párommal és költözzünk hozzá a gyerekekkel, hogy ő soha ne legyen egyedül. Azért van mindig nálunk, mert nincs senkije, magányos, ezért sajnálom nagyon, nem akarom "kitiltani", de már bocsánat, de az agyamra megy!!!! A stílusa miatt. Gondolom ezért nincsenek barátai se, mert neki senki nem jó, mindenkit kritizál. De mégis az anyám.... Mit tanácsoltok?
Minden nap úgy kell neki mondani, hogy mostmár menjen el (amiért megkapom milyen hálátlan szemétláda vagyok), mire jön a párom nem szeretem ha itt van, mert ocsmányul elhordja őt is mindennek. Nem akarom szerencsétlent még a munka után anyámmal fárasztani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!