Meghallottam, hogy a nagymamámnak nem én vagyok a kedvence és sokkal jobban szereti az unokatesóimat. Most hogy viselkedjek ez után?

Szépen csendesen és TÁRGYILAGOSAN megmondod pár tőmondatban a nagyidnak, hogy "meghallottad, mit mondott és nagyon rosszul esett neked. Bizonyára megtalálja majd a módját, hogy megmagyarázza neked a történteket."

Ne számonkérés legyen, csak látszódjon, hogy tisztázni szeretnéd. Ha érzelmeket viszel bele, bele se kezdj.Nem kell a bő lére ereszteni, nem kell magyarázkodnod, hogy szatyor meg ilyenek, maradj a lényegnél, ne engedd, hogy elterelődjön a téma a lényegről.

Tudnia kell, hogy szemét dolgot művelt és ezt neki kell kimondania, öregen is tudni kell bocsánatot kérni.

lehet csak azt mondta, amit hallani akartak, de ez akkor is szemétség volt.

Én meg tudatnám vele, hogy hallottam az egészet. legközelebb, ha kér tőled valamit, vagy beszéltek, mond meg, hogy van neked három nagy kedvenced, miért nem tőlük kéred?

Figyelj, ha téged ez kissé vigasztal, leírom az én nagyszüleimet: a nagyanyám az apámat 6 éves koráig nem tudta nevelni (1956, albérletbe nem vihetett gyereket stb.), nehéz idők voltak. 6 évesen vette magához, így soha nem volt közöttük jó a kapcsolat.

Megszületett a tesóm, így nagyanyám lecsapott rá, ő volt a kedvenc, kiélte rajta azokat az elvesztegetett éveket, amiket apámmal nem tudott megtenni.

Pár év múlva megszülettem én, rólam tudomást sem vett. Sőt, nem is akarta, hogy megszülessek, mert akkor a kis unokájának kevesebb jut.

Tesóm volt a minden, ő kapta az ajándékokat, én meg játszhattam velük esetleg, nagyon durva volt nálunk a helyzet és anyámék nem mertek szólni, mert nagyanyám olyan hangos és erőszakos ember volt.

Amíg én az egész nyarat otthon töltöttem, tesómat elvitte szállodába, megvett neki mindent.

Szóval én úgy utáltam a nagyszüleimet, hogy el sem tudom neked mondani, annyi de annyi igazságtalanság ért tőlük, hogy egy életen át kísérteni fog.