Soha nem hívom fel, látogatom a nagyszüleimet, de nem is akarom, ettől viszont rosszul érzem magamat? 18L

Én annak örülnék, ha még élnének a nagyszüleim!

Úgy soha nem éreztem magam, ahogy te de szerintem 1-2 havonta egy telefonhívás még külföldről is belefér.

Az én számomat tudják, tudják azt is, mikor dolgozom. Több mint két éve, hogy elköltöztem.

4-ből 3 egyetlen alkalommal sem hívott fel, mert nem szeretnek telefonálni.

Persze azért, hogy ritkán megyek, mindig le vagyok tolva, minden egyes alkalommal, mikor látnak.

Az a nagyszülőm, amelyik felhívott, ő sajnos semmit nem hall. Szó szerint. Mindig elmondja, amit szeretne, és lerakja... Orvoshoz nem hajlandó, ha viszik, nem hajlandó.

Na így megy ez.

Kérdező, ha tudják a számod, ők is felhívhatnak, mert nyugdíjasok. Ha a részükről nincs meg a kapcsolattartás igénye, akkor neked erre egyoldalúan nem kell törekedni, és szaladgálni hozzájuk, mintha egy trónus elé járulnál.

Annyiszor menj, amennyitől nincs lelkifurdalásod. Ha az évi egytől van, akkor próbálj kétszer menni.

hány évesek a nagyszüleid?? feltétlenül látogasd meg őket gyakrabban, kérdezd meg hogy vannak, hivd fel őket telefonon, kérdezd meg tudsz-e valamiben segiteni, gyógyszert vinni, akármi... nagyon nehéz dolog idős embernek lenni, lehet, hogy nekik a telefon is drága, vagy nem tudják jól kezelni. Életerős fiatal ember vagy, itt már neked kell jól dönteni, a kapcsolatot kicsit erősiteni. A szüleid milyen gyakran látogatják őket? Nagyon-nagyon kevés az az évi egy alkalom, későbbi életedben bánni fogod, hogy ennyire keveset találkozol velük. Készits közös fotót velük, mert még emléked se lesz róluk. 500 km az nem áthidalhatatlan távolság, sem pénzben, sem időben, egy kis szülinapi ajándékot is lehet küldeni postán. Nagyon nagy a generációs különbség, de azért beszélgetni kell tudni velük, akkor is ha ők zárkózottak. Ajánlok neked valamit: próbáld elkésziteni a családfátokat, és kérd ebben a nagyszüleid segitségét. Nagyon érdekes dolog ez, és sokat fog segiteni a kapcsolatteremtésben, mindjárt lesz közös témátok, és életed későbbi szakaszában örülni fogsz annak, hogy szántál rájuk időt.

Én 23 évesen már az összes nagyszülőmet elveszitettem... az elsőt 6 éves koromban, aztán 13 évesen, aztán 18 évesen... mire igazán felnőtt lettem, már egyikük sem élt. És annyira sajnálom, hogy nem volt elég idő... mi is messze laktunk, bár mi gyakran látogattuk őket, de mindig csak fél napokra.

Ha képeslapot küldötök egymásnak, akkor postai levelet is írhatnál nekik.

Az idősek nem szeretnek telefonálni, többek között azért sem, mert alig hallják, amit mondasz, meg zavarja őket, hogy beszélgetés közben nem látják a gesztusaidat. Viszont levélírásra általában szívesebben ráveszik magukat.