Tényleg nincs jogom az otthonomhoz?

Sziasztok, üdv! 16 éves vagyok, öcsém 9. Hétvégén meglátogattuk apám nagyszüleit hármasban, anyám nem jött velünk, mert csőtörés van nálunk és azzal próbált valamit kezdeni.

Alig tettük be a lábunkat a házba, a nagyapámék máris elkezdték a piszkálódást, szidták az anyámat (közölték öcsémmel, hogy sose válasszon olyan feleséget, mint anyám). Apa még hergelte is őket azzal, hogy anya nem főz, nem mosogat, nem csinál itthon semmit, én azonban közöltem, hogy ez nem igaz.

Erre mindkét nagyszülő a torkomnak ugrott. Nagyapám közölte, hogy nekem még sz*rni sincs otthon jogom, mert nem az én házam; hogy mit képzelek magamról, 14 (amúgy 16 :D) évesen, nem tudok semmit az életről, nem mondhatok ilyeneket (csak annyit jelentettem ki, hogy anya főz és mosogat. Tényleg nagy élettapasztalat kell ahhoz, hogy fel tudjam mérni, milyen tevékenységet végez anyám); hogy úgyse sikerül leérettségiznem (4,2 az átlagom, másrészt meg ez hogy jön a témához?); valamint, hogy nem fogok megélni a "médiás sz*rságomból". Mellékesen nagyanyám öccse is ilyen "médiás sz*rságban" dolgozik, elég jól él, szóval nem értem a logikájukat.

Ekkor én még csak mosolyogtam, nem szóltam semmit, és talán épp ez idegesítette fel őket. Tudtam, hogy akármit mondok, belekötnek - nem ez lenne az első eset.

Ezután nagymamám elkezdett sápítozni, hogy a szeretet meg a család a legfontosabb az életben, hogy ezeket meg kell becsülni, és hogy "csak szeretet legyen nálatok, és vigyázzatok édesapátok egészségére". Valamint mondta, hogy jól esne nekik, ha néha felhívnám őket (ezek után? :D)

Nagypapám erre benyögte, hogy persze, hogy nem hívjuk fel őket, hiszen az anyánk példáját követjük, aki szintén nem hívja fel a saját anyját pár szóra.

Kicsúszott a számon, hogy "azért, mert az ő anyja halott".

Erre elvörösödött, és ordítani kezdett, hogy én ne nézzem őt hülyének, tudja, hogy halott. Azt kiabálta, hogy primitív vagyok. Még párszor elismételte, hogy nincs jogom ahhoz, hogy apám házában éljek, és hogy egy szemtelen fruska vagyok, akin egyáltalán nem látszik, hogy katolikus iskolában nevelkedett.

Ekkor elnézést kértem és felálltam, hogy kimenjek a mosdóba, mert már majdnem elsírtam magamat, és nem akartam ezzel örömet okozni nekik. Szóval bemegyek, épp csuknám be az ajtót, mikor a nagyanyám beakasztja a lábfejét a résbe, és elkezdi hadarni, hogy "csak szeretet legyen a családban". Aztán meg közölte, hogy miattam fog meghalni a nagyapám, mert cukros, és ezért nem szabad felidegesíteni.

Ja igen, apa végig önelégülten mosolygott, miközben engem szidtak. Amíg én a mosdóban próbáltam rendbe szedni magamat, rászálltak az öcsémre, nagyapám azt mondta neki, hogy analfabéta, és hogy munkanélküli lesz és az apja pénzét fogja szipolyozni felnőtt korában.

Visszamentem, és megkérdeztem, hogy kimehetünk-e az öcsémmel az udvarra játszani (régebben ezt akkor is megtettük, ha nem volt veszekedés). Nagyapám megengedte, mert remélte, hogy mikor visszajövünk, "újra lehet veletek emberi módon kommunikálni".

A kapu nyitva volt, jegy mindig van nálam, a megálló csak két perc séta... fontolóra vettem, hogy elszökünk, főleg az öcsém miatt. Belőle 9 év alatt érzelmi roncsot csinált apám.

De végül nem tettük, mert úgyis anyámon, meg rajtam csattant volna az ostor.

Apám folyton azt hajtogatja, hogy "ez az én házam, itt minden az enyém", és hogy mehetünk, amerre látunk. Fogunk is, amint lehet, mert én így nem tudok hosszú távon ép elmével élni. A szerencsém, hogy 4 éves koromig nem élt velünk, így legalább akkor nem tudott nekem rosszat tenni, de öcsémet kiskora óta veri (pofon, felemeli a földről és jó erőse megrázza. Anyámat is pofozza, meg bele szokott rúgni, de én itthon meghúzom magam és általában azt is elfelejti, hogy létezem, úgy meghúzom magamat. Egyébként részeges, de nagyon álszent, a baráti körünk mind szerény, csendes, szorgalmas férfiként ismeri, mert úgy állítja be magát. És az a baj, hogy ezt a színjáték kiterjedt a család többi tagjára is: anyám, öcsém és én mosolyogva fogjuk apám kezét a miatyánknál a templomban, hogy az ismerősöknek ne tűnjön fel, hogy szétesőben van a családunk. Igazából nem tudom, hogy miért szálltunk be apa mellé a "játékába". Talán, mert mindenki minket hisz sz*métnek és kiállhatatlannak, ha ellenségesen viselkedünk a "kedves, csendes, rendes" apánkkal.)

Bocsánat a hosszú kifejtésért, de tényleg nincs nekem meg az öcsémnek jogunk otthon lakni? Nem apám albérlői vagyunk, hanem a gyerekei.

Amúgy apám kamaszkorában háromszor elszökött, volt pszichiátrián, és nagyapám 3 testvéréből 2 öngyilkos lett.

De lehet, hogy nagyapám érvei a helytállóak, és tényleg nincs jövőm. Ilyen háttérrel? Hát, majd meglátjuk.

Köszönöm, hogy elolvastátok.