Nincs lelkifurdalásom, mert abszolút nem foglalkozom a "nagymamámmal". Ez normális a történtek után vagy inkább szégyellni való? Nem mintha tudnék/akarnék rajta változtatni.
Gyerekkorom óta vadidegenként gondolok rá. Szeretnem "kellett", mert apukám anyukája. Soha nem úgy álltam a dolgokhoz, hogy örülök,hogy meglátogathatom, hanem épp ellenkezőleg. Mamának rajtam kívűl még van másik 3 unokája. Mindhármat imádja, főleg a 2 fiút. (Persze nagynéném tömi a mamát pénzzel, persze hogy az ő gyerekei az istenek).
Amikor vendégségbe mentünk, mindig a két fiú unokatesómról áradozott. Tőlem nem kérdezte meg, hogy megy a suli, mi van a barátommal stb. Amikor elköltöztem a mostani páromhoz (2 éve), akkor persze megkaptam a fejmosást hogy a tanulás legyen az első ne a szerelem. (Nyilván igaza van de miért következik abból, hogy elköltöztem a páromhoz, az hogy akkor hanyagolom a tanulást?!).
A mostani páromat talán ha 2x látta, persze ment a hátunk mögött a susmus nagynénémmel, hogy miért kell nekem olyan férfi akinek gyereke van (így szeretem és kész, ez persze senkit nem érdekel). Egyszer meghívott minket ebédre (persze ne akkor menjünk, mikor itt a párom gyerkőce, mert őrá nem volt kíváncsi), de épp azon a hétvégén költöztünk el a régi albérletből a mostaniba. Azóta eltelt 1,5 év. Persze nem szólt azóta sem, hogy mikor megyünk ebédre hozzá, én meg nem fogok odamenni kuncsorogni. Unokatesóim és nagynéném minden hétvégén ott vannak, állandóan süt főz a mama. Néha szokott apuéknak venni ezt azt (húst, tojást, lisztet, sajtot), persze titokban nehogy a nagynéném megtudja mert akkor kitörne a családi vita.
A lakását ráíratta unokabátyámra (akinek a családi házában a nagyszoba akkora mint mama lakása), így a másik 3 unoka és a 3 gyerek (apukám, a húga és a nővére) nem örököl egy szöget sem.
Nekem mondjuk nem is kell onnan semmi. A lényeg a lényeg, hogy gyerekkorom óta éreztette velem a mama, hogy én soha nem leszek elég jó, ahhoz hogy engem is annyira szeressen mint a másik 3 unokáját. Rólam soha nem dicsekedett senkinek (mondjuk mikor kitűnő lettem, akkor egy "ügyes vagy"-ot mondhatott volna, de ha nem hát nem).
A napokban jöttem rá, hogy nem szeretem, számomra ő egy vadidegen. Életemben egyszer aludtam nála, mikor muszáj volt (anyum azt mesélte, mama akkor se örült, mindenképp másra akart bízni csak ne kelljen nála aludnom), míg az unokatesóim állandóan.
Apunak szarul esik, hogy a másik mamámat imádom (érdekes ő nem tesz különbséget a 2 unokája között), az ő anyukáját meg nem. Egyszerűen nem tudom szeretni, és nem is akarom ha őszinte akarok lenni. Nem szolgált rá a szeretetemre.
Ezt nem lehet eldönteni.. legalábbis én nem tudom még pedig azért mert egy embert nem csak pénzzel lehet levenni a lábáról.
Lehet ha látja rajtad hogy szereted törődsz vele akkor ez nem történik így.
Születésemtől kb 17-18 éves koromig rendszeresen jártam hozzá, sokszor beszéltem vele telefonon is, tehát én próbáltam "megszerettetni" magam.
Kb 18-21 éves korom között jött az, hogy kevesebbet voltam anyuékkal, inkább a párommal törődtem, tehát kevesebb időm jutott a mamára. És az utóbbi időben (mondjuk 1,5-2 év) jött ez az időszak, amikor már egyáltalán nem kerestem.
Nagyon szarul estek a dolgai, amiket kiskoromban csinált. Persze 6-7 évesen nem értettem, hogy én miért nem kapok tőle sem szeretetet sem figyelmet.
A szüleim is beismerték, hogy engem kevésbé szeretett a mama, mint a többieket.
Nekem is volt ilyen mamam. Ugy tunik a mamaknak megvannak a kedvenc unokai, tisztelet a kivetelnek.
Teljesen jogos az amit mondasz, nincs mert hibasnak erezd magad mert nem vetettel ellene. Az ilyen embereket jobb elkerulni mintsem magadnak arts aval, hogy azon toprengsz mert nem vagy te ugyanugy elfogadva mint a tobbi. Nekem is volt ilyen mamam, es olyan is mint az anyukad feloli. Mindketto hallott mar sajnos. Szeretettel gondolok rajuk vissza, arra is akinem megvolt a kedvenc unoka. Ha ma is elne tutira elkerulnem es nem csak ot, hanem minden olyan embert akinek en "senkinek" szamitok.
Utolso voltam.
Nincs mit szegyelned ezen, ezt csakis o szegyelheti egyedul, mert nagyon csunya es onzo fogas a reszerol.
Apukadnak persze, hogy nem tetszik, mert a masik mamad jobban szereted de hidd el, belul o is tudja az igazat es bantja is akkor is ha nem ezt mutatja ki.
Apám szülei tudomást se vesznek rólam meg az öcsémről se születésünk óta. Pedig egy utcában lakunk! Mondjuk én szabályosan rosszul voltam ha valamikor is át kellett menni a mamához, sose aludtam nála míg az unokatesóim mindig, ők mindent megkaptak, fizettek nekik mindent, tizenévesen a jogsit is, míg tőlünk annyit se kérdeztek hogy vagytok. Mondanom se kell szerintem hogy öcsémmel együtt nagy ívben tojunk rájuk most már, eljött az az idő hogy a mama fut utánunk nem mi utána :) Ilyenkor remélem eszébe jut az a két kisgyerek aki vele akart lenni, de nem hagyta, mostmár nincs rá szükségünk.
A másik mamám egy istennő! :) Sosem tett különbséget az unokái között, sosem pénzelt minket, de annyi szeretetet és törődést kaptunk hogy minden unokatesómmal szinte minden hétvégén ott voltunk. Igazi nagymama és még remélem sokáig fog élni.
Amúgy az én apukámnak sem esik jól hogy az ő anyukáját nem szeretjük, de ebbe bele kell törődnie. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!