Nincs lelkifurdalásom, mert abszolút nem foglalkozom a "nagymamámmal". Ez normális a történtek után vagy inkább szégyellni való? Nem mintha tudnék/akarnék rajta változtatni.

Gyerekkorom óta vadidegenként gondolok rá. Szeretnem "kellett", mert apukám anyukája. Soha nem úgy álltam a dolgokhoz, hogy örülök,hogy meglátogathatom, hanem épp ellenkezőleg. Mamának rajtam kívűl még van másik 3 unokája. Mindhármat imádja, főleg a 2 fiút. (Persze nagynéném tömi a mamát pénzzel, persze hogy az ő gyerekei az istenek).

Amikor vendégségbe mentünk, mindig a két fiú unokatesómról áradozott. Tőlem nem kérdezte meg, hogy megy a suli, mi van a barátommal stb. Amikor elköltöztem a mostani páromhoz (2 éve), akkor persze megkaptam a fejmosást hogy a tanulás legyen az első ne a szerelem. (Nyilván igaza van de miért következik abból, hogy elköltöztem a páromhoz, az hogy akkor hanyagolom a tanulást?!).

A mostani páromat talán ha 2x látta, persze ment a hátunk mögött a susmus nagynénémmel, hogy miért kell nekem olyan férfi akinek gyereke van (így szeretem és kész, ez persze senkit nem érdekel). Egyszer meghívott minket ebédre (persze ne akkor menjünk, mikor itt a párom gyerkőce, mert őrá nem volt kíváncsi), de épp azon a hétvégén költöztünk el a régi albérletből a mostaniba. Azóta eltelt 1,5 év. Persze nem szólt azóta sem, hogy mikor megyünk ebédre hozzá, én meg nem fogok odamenni kuncsorogni. Unokatesóim és nagynéném minden hétvégén ott vannak, állandóan süt főz a mama. Néha szokott apuéknak venni ezt azt (húst, tojást, lisztet, sajtot), persze titokban nehogy a nagynéném megtudja mert akkor kitörne a családi vita.

A lakását ráíratta unokabátyámra (akinek a családi házában a nagyszoba akkora mint mama lakása), így a másik 3 unoka és a 3 gyerek (apukám, a húga és a nővére) nem örököl egy szöget sem.

Nekem mondjuk nem is kell onnan semmi. A lényeg a lényeg, hogy gyerekkorom óta éreztette velem a mama, hogy én soha nem leszek elég jó, ahhoz hogy engem is annyira szeressen mint a másik 3 unokáját. Rólam soha nem dicsekedett senkinek (mondjuk mikor kitűnő lettem, akkor egy "ügyes vagy"-ot mondhatott volna, de ha nem hát nem).

A napokban jöttem rá, hogy nem szeretem, számomra ő egy vadidegen. Életemben egyszer aludtam nála, mikor muszáj volt (anyum azt mesélte, mama akkor se örült, mindenképp másra akart bízni csak ne kelljen nála aludnom), míg az unokatesóim állandóan.

Apunak szarul esik, hogy a másik mamámat imádom (érdekes ő nem tesz különbséget a 2 unokája között), az ő anyukáját meg nem. Egyszerűen nem tudom szeretni, és nem is akarom ha őszinte akarok lenni. Nem szolgált rá a szeretetemre.