Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Nagyszülők » Miért csinálja ezt? Nagyon...

Miért csinálja ezt? Nagyon kiakaszt.

Figyelt kérdés

Nagymamám múltkor áthívott magához beszélgetni. Először is, közölte velem, hogy teljesen ellene van annak, hogy azt mondom magamról, hogy nem hiszek istenben, és inkább fogadja e, hogy így a pokolba fogok jutni.

Ezután azt mondta, hogy van egy titka apukámról. Már ekkor lehetett sejteni, hogy nem lesz ennek jó vége (anyai nagymamámról van szó). Azt mondta, hogy apukám kiskoromban anyát folyamatosan fojtogatta, és a szomszéd mondta ezt el neki mert ő meg látta az ablakon keresztül. Nagyon rosszul érintenek az ilyenek (ez nem az első eset hogy ilyet csinál, és nagyon unom) mert nagyon jó kacsolatom van apával. Sírva mentem haza. Apukám volt csak otthon és megkérdezte hogymi a bajom. Ne akartam neki elmondai, mert tudom, hogy csak felhúzta folna magát ezen.

Fél órával később jött, és mondta "épp most hívott a szomszéd, és azt mondja, hogy nem is látta a folytogatást, csak kitalálta". Aha, ja. Persze. Mágikus módon éppen akkor hívta fel, pont amikor emlegettük, pont azzal kapcsolatban amiről beszéltünk. Éértem.


De nem is ez az egyetlen ami miatt ide írok. 11 éves koromban pedig egyenesen megmondta nagyanyám, hogy nem fogja érdekelni az se, ha feldobom a talpam, akkor se fog nekem főzni. Ezt azért, mert a szüleimmel mentem volna inkább esküvőre, minthogy vele maradtam volna.

Hogy őszinte legyek, nem is szeretem igazából. De muszáj elviselnem, mert anya minden nap iderendeli, mert hanem lenne itt, "unatkoznék". Most csak inkább felhúzom magam a hazugságain, amiket összehord.

Anyával régen nem foglalkozott, egy héten egyszer beszéltek általános iskola alatt. Most teszi a fejét, hordja át amit főz, próbál segíteni (mindig pakol, mindent olyan helyre, ahova épp nem kéne). De emellett

hazudozik nekem, mézesmázoskodik utána pedig... Már leírtam egyszer.


Miért kell ezt csinálnia? Csak hagyjon minket békén, jól megvagyunk nélküle is.

13/L

Elnézést az esetleges elgépelésekért, mindent javítottam, amit láttam.



2014. dec. 31. 12:15
 1/6 anonim ***** válasza:
az én mamámmal (úgyszint anyai részről) nem volt jó kapcsolat, de a legkönnyebben úgy tudod kivédeni hogy egyszerűen elengeded a füled mellett amit mond, ne törődj vele. Ha meg most ilyet mondott h fojtogatta az anyukád kérdezd meg anyukád. De inkább ne is törődj az ilyenekkel, ezek régen történtek, most nem csinál ilyet az a lényeg. Esetleg megmondhatod neki, hogy téged nem szórakoztat az ilyen téma, és ha nagyon erőltetni átmész a másik szobába vagy kimész a kertbe ha van, akár a játszóra. Vagy inkább süssetek vagy segítsen a háziba. De mindenképp gondold végig magadba a saját meglátásod arról hogy a szüleidet hogy ismered és ne hagyd hogy beléd magyarázzon bármit is (ha igaz ha nem), ami kettejük közt van az az ő problémájuk, te mindig is "kicsi" maradsz az ilyen konfliktusokhoz (ugyanis ezeket csak azok értik akik közt folyik :). Bocsi, hogy ennyit írtam, de remélem tudtam segíteni :)
2014. dec. 31. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
Igen, köszönöm :) amúgy mostanság is csinál ilyet, csak ez húzott fel leginkább, ezért ezt írtam le. Anyukámat is megkérdeztem, azt mindta, sosem történt ilyen. Köszönöm a választ!
2015. jan. 1. 14:51
 3/6 anonim ***** válasza:
Nagypapád él még? Valószínűleg nagyanyád azért lett ilyen mert egyedül van, unatkozik és ezért talál ki dolgokat. Figyelemre esetleg családi vszekedésre vágyik, hogy legyen végre valami esemény az életében. A saját problémáit nem tudja kezelni ezért megpróbál belefolyni anyukádéba és a tiedbe. Ereszd el a meséit a füled mellett. Nem értem mért kell minden nap nálatok lennie, kíváncsi lennék anyukádnak mi a véleménye a kitalált történeteiről.
2015. jan. 14. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:

Nem, nem él nagypapám. Mióta az első férje meghalt, (aki az én nagypapám volt) megint megházasodott, és a második férje is meghalt. De ahogy anyukám mesélte, régen is ilyen volt, kivéve a mézesmázaskodást.

Anyukám már nem mond rá semmit. Azt mondja, hogy ne is figyeljünk rá de egyszerűen nem tudok nem odafigyelni.

2015. febr. 12. 10:43
 5/6 anonim ***** válasza:
ha te nem tudsz mit csinálni, akkor itt milyen segítségre vágysz?!
2015. febr. 14. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Hát, ha tudnék mit csinálni, írtam volna ide? :D
2015. febr. 19. 19:16

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!