Hogy mondjam meg, hogy én erre nem vagyok alkalmas?
A helyzet a következő. Évek óta depresszióval és szorongással küzdök. Nem az a "divat depresszió", hanem vannak jellegzetes tüneteim, levertség, borulátás, bűntudat stb. Régen orvoshoz is jártam, csak ma már nincs rá pénzem, nincs munkám, ami csak ront a depresszión. Ez az alapporbléma.
A nagymamámat november elejé hazaadták a kórházból lábtörés után. Tud járni, napközben viszonylag tiszta az elméje, de 24 órás felügyeletet igényel, éjjel nem alszik hanem pakol, esetenként rombol. Pelenkázni is kell. A nagynéném, aki vele lakik a többi családtag véleményével szembe menve nem adta sem otthonba, se felügyeletet nem fogadott mellé (anyagilag megtehetné), hanem beosztotta erre a legközelebb lakó családtagokat, köztük engem is. Hetente 1, max. 2 napról van szó, ami rám esik. Én már akkor szóltam, mikor a nagymama hazajött, hogy én ilyen beteg vagyok, nem hiszem hogy jó ötlet. Meggyőztek, hogy próbáljam meg. Rendben, megpróbáltam. Igaz, még csak 1x voltam, de már nagyon rosszul vagyok tőle lelkileg.
2 nappal korábban, hogy mennem kéne, nagyon erős félelmet, szorongást érzek. Nem bírok enni, nehezen alszom, rémálmaim vannak, sokszor levegőt is nehezen kapok. Engem már az is félelemmel tölt el, hogy egy idegen házban kell lennem, ráadasul reggeltől estig. A félelem okát nem tudom megnevezni. November eleje óta újra nyugtatót szedek.
Próbáltam többször is beszélni anyukámmal, hogy ez engem legyűr, de falakba ütközök. A vége mindig az, hogy összeveszünk. Mostmár nem beszélek róla, csak darálom magam és szedem a nyugtatót.
Hogy tudnék odaállni, bűntudat nélkül és megmondani, hogy nem bírok ebben részt venni? Úgy érzem, egy beteg ápolása még egy mentálisan ép ember számára is nagy feladat, nehogy annak, aki ilyen, mint én.
(29/N)
Az értelmes, segítő válaszokat köszönöm!
válasza:
válasza:Gondolom a lábtörésnek és a mama elmeállapotának nem sok köze van egymáshoz, tehát kórház előtt ezt hogy oldotta meg a család.
Küldj magad helyett egy nővért, vagy mond meg, hogy nem mész, és ezzel részedről lezárva a dolog.
válasza: válasza: válasza: válasza:"24 órás felügyeletet igényel, éjjel nem alszik hanem pakol, esetenként rombol. Pelenkázni is kell."
Ezt egy átlagember nem biztos, hogy tudja csinálni, akármennyire is szereti a mamáját. Ezért vannak szakképzett ápolók. Nem azt mondom, hogy ne segíts be, de te egy személyben a jelek szerint tudod megfelelően ellátni a nagyit.
Nem mindenki bírja ezt. Állj ki magadért, mondd meg nekik, hogy nem bírod. Fogadjanak ápolót, ne ezen akarjanak spórolni az kedves örökösök.
válasza:Teljesen egyetértek!
Én voltam szoci otthonban, láttam mindent, éreztem a szagokat!
Nekem a nagymamám jár egy idős nénihez fürdetni, egyszer neki segítettem. Én pl. enyhén fűszeres ételeket nem ettem utána egy darabig. Megviselt engem is, lelkileg testileg, pedig ( ha nem is teljesen de olyan 70%-ban oké vagyok mentálisan).
Mondd el neki, hogy szerinted a nagyinak is sz**r lehet hogy miatta veszekszünk, meg hogy látja rajtunk hogy kényszerből, muszájból vagyunk ott. Egyébként szerintem az lenne a legnormálisabb, ha gondozót fogadnátok fel. Nem nagy össze, idősek otthonából kirendelnek egyet. Így pl, délelőtt nem kell átmenned csak délután, de akkor se azért hogy tisztába tedd, hanem hogy beszélgess vele vagy kártyázzatok, sakk, vagy valami....
Egyébként a depresszió az önsanyargatás egyik formája. Szerintem 29 évesen már ki kéne belőle nőnöd. Nem akarlak megbántani, tudom, hogy ez nem ilyen egyzserű, de pl építs ki normális kapcsolatokat, pl. a nagymamáddal való kapcsolatodat. Sokat nyom a latba, pl ha kikéred a véleményét egyes dolgokban... :)
válasza:Sajnos a lábtörés összefügg a mama elmeállapotával. Kórház előtt főzött, mosott, utcára már nem ment, de ellátta magát rendesen. A 6 heti kórház alatt kvázi végig félrebeszélt.szegény.
Aki azt írta, hogy soha nincs egy önálló gondolatom rátapintott a lényegre. Gyerekkorom óta mindenről be kell számolnom, engedélyt kell kérnem, így van ez felnőttként is.
Zsarolni nem tudnak, ha nem szeretnék menni, pont elég az ha haragszanak rám...
válasza:" ha nem szeretnék menni, pont elég az ha haragszanak rám..."
Nézd, én sem bántani akarlak, de ha mindig a konfliktusok kerülésére koncentrálsz, soha nem lesz szabad döntésed, akaratod! Mindig mások akarata szerint szeretnél élni? Így bizony az ember aligha lesz boldog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!