Szerintetek undorító a gondolkodásmódom?

Két nagyszülőm él, anyai nagyapám és apai nagyanyám. Mindketten végintézkedtek, egyikük házát nővérem fogja örökölni, másikukét én. Nagyanyám konkrétan meg szokta mondani, hogy ő azért fejlesztgeti folyton a házát, mert egy nap a mienk lesz.

Namármost... én jelenleg albérletben élek, és már több ismerősöm is mondta, hogy minek fizetem az albit, mikor egy hitelre vásárolt saját lakással is majdnem ugyanott vagyok. Én viszont úgy gondolom, hogy minek vennék egy lakást és fizetném 10-20-százezer évig a törlesztőt OTP-nek, CIB-nek, állambácsinak, vagy istentudja végülis kihez kerül a lóvé, mikor egy végrendeletben már meg vagyok jelölve örökösnek egy szép állapotú, jó elhelyezkedésű házra (kb 15 millióra becsülték, ez majd a triplája annak mint amennyi hitelt én felvennék egy lakásra).

Igen ám, viszont így elég gennyládának érzem magam, mivel kvázi a nagyszüleim halálára építek. Ami azért na, valljuk be, nem véletlenül hangzik sz@rul.

De ne értsetek félre, nagyon szeretem őket, nem kívánok nekik semmi rosszat, sőt éljenek még nagyon sokáig egészségben, én teljesen jól elvagyok albérletben. Csak hitelt felvenni nem akarok.

Szerintetek is ez egy nagyon féreg gondolkodás, vagy túlkombinálom az egészet?