Hogyan közöljem finoman anyámmal, hogy ne jöjjön segíteni a gyerekem születése után?

hmmm. azért azt gondold végig, hogy ebben a sztoriban nem csak te vagy, hanem a születendő gyerek is.

Abszolút meg tudom érteni, én sem vagyok jóban az anyámmal, DE!

Amikor megszületett a gyerek,akkor elhatároztam, hogy ha már eddig nem sikerült jó kapcsolatot kialakítani, a gyerek érdekében megpróbálom és erőt veszek magamon. hát nehezen ment!

de hidd el megéri, ha te is visszább veszel a sértettségedből és közeledsz az anyádhoz.

túl rövid az élet ilyen baromságokhoz!

Na valaki mondja már meg nekem miért lett ennyire lepontozva az a válaszom,hogy felesben legyen mindkét nagymama?

Miért annyira rossz ötlet ez?Mennyivel jobb az ha teljesen kihagyja a pici életéből mintha minimális erőt vesz magán és valamennyi időt enged segíteni az anya nagymaminak is?

Nem értem.

Én sem akartam, hogy jöjjön. Ugyanígy vagyok, mint te: feszélyez még a jelenléte is. A lányom születésével sem változott a helyzet, így nem is találkozunk túl sűrűn. Nem szeretném úgy nevelni/gondozni a gyerekem, ahogy ő engem annak idején. Amikor már a végefelé jártam a terhességnek, még azt is kitalálta, hogy ne a férjem jöjjön be szülni velem, mert csakis ő tud segíteni, hiszen ő már szült kettőt.

Én kerek perec megmondtam, hogy szeretném, ha az első időkben összeszoknánk hármasban a férjemmel és a babánkkal. A férjem két hétig volt otthon velünk, addigra szépen fokozatosan belejöttünk a dolgokba. Nem hiányzott anyám! Sajnos, én nem számíthatok anyósomra, mert idős már és nem is lakik ebben a városban.

Ha úgy érzed, hogy stresszel, ha veletek van, mindenképpen próbáld elkerülni! Nem ezen múlik a későbbi nagymama-unoka kapcsolat. Aki arra buzdít, kezdeményezd a jó kapcsolat kialakítását pont a szülés utáni regenerálódás idején, annak valószínűleg egyéb konfliktusa lehetett a szüleivel, de nem olyan, hogy már a szülő jelenléte is kellemetlen érzéssel tölti el.

Úgy tűnik, az összes olyan válasz lepontozásra kerül, amelyik arra biztatna, hogy gondold át anyukáddal való kapcsolatodat. Pedig sokszor érdemes elgondolkodni azokon a hozzászólásokon, amikkel nem értünk egyet, általában nem a rosszindulat vezérli az embereket, ha ilyen tanácsokat adnak.

"Én azt gondolom, hogy aki a szülői kötelességeit nem képes normálisan teljesíteni, az később ne pattogjon a nagyszülői jogaiért sem, mert ez oda-vissza működik."

Valami hasonlót lehet, hogy vissza fogsz hallani tinédzserkorú gyerekedtől, mert akkor a legtöbb gyerek azt gondolja, hogy a legrosszabb szülőket fogta ki. Mellesleg itt nem arról van szó, hogy anyukád pattogna a nagyszülői jogaiért, hanem felajánlotta, hogy segít.

Nagyon emlékeztet a hozzáállásod a húgoméra, akinek szintén teljesen megromlott tinédzser kortól kezdve anyukámmal a kapcsolata, ő sem engedte anyukámnak, hogy segítsen a szülés után, és azóta sem sokat javult a helyzet. Pedig anyukám egyformán nevelte a gyerekeit, természetesen követett el hibákat, nekem is sokminden rosszul esett (tinédzserként sokkal érzékenyebb az ember), de aztán ahogy felnő az ember, rájön, hogy senki sem tökéletes, és én sem voltam egy angyal :) és szükség van a szeretetre, a megbocsátásra. Vagy nem jön rá, és akkor nem fog helyreállni a kapcsolat. A sógornőm két gyermekének születésekor egyébként anyukám segített, és nagyon örült neki, igényelte is (az ő édesanyja dolgozott és nem tudta megoldani). (Ezt csak azért írtam le, hogy ugyanazt az embert két ember kétféleképpen ítélheti meg: anyukámat a saját (egyik) lánya nem igazán tudja elfogadni, a menye ellenben és a többi gyermekei nagyon szeretik.)

Kedves Kérdező,

érdekelne, hogy van-e testvéred, és ha igen, ő hogyan élte ezt meg. Természetesen én nem látok bele a helyzetedbe, csak azt akartam érzékeltetni, hogy nem mindig fekete-fehér minden. A húgom is felnőtt nő, és ha vele beszélnél, egy igen szörnyű képet kapnál édesanyámról, míg ha a többi gyermekét, akkor éppen ellenkezőleg, a legjobb édesanyának tartjuk, és ez nem azért van, mert velünk másképp bánt volna.