Hogyan oldhatnánk meg ezt a helyzetet?

Nagymamám nagyon rosszul van már, sajnos 24 órás felügyeletet, ellátást igényel. Eddig elvoltunk a szociális segítővel, aki naponta látogatta, bevásárolt neki, ahogy minden egyedülálló idős embernek a faluban. Megfőzött neki, kiváltotta a gyógyszereit, stb. A szomszédok is rajta tartották a szemét, így eddig nyugodtak lehettünk.

Alapvető probléma, hogy 300 km-re lakunk tőle, így nem megoldható mégcsak az sem, hogy mindennap átlátogassunk hozzá. A környéken élő rokonok nem akarnak tudomást venni a helyzetéről. Valószínűleg nem is várnánk el komolyabb segítséget. Pénzünk nincs egy otthonra, az olcsóbbakra hosszú várólisták vannak, nagymamám pedig nem szívesen menne, csak ha muszáj, így ez is kilőve.

Hozzánk költözni nem akar, mert ott van az élete, "abba a faluba született, ott is akar meghalni". Beutalták kórházba, elvileg hétvégéig ott lesz, addig a szüleim maradnak nála, illetve minden hétvégét ott tölti valamelyikünk, de már ez is kevés. Nem tudjuk mi lesz azután, hogy kiengedik a kórházból.

Én egyetemista vagyok, a nyáron nincs semmi dolgom, csak dolgozni szerettem volna, hogy mégse unatkozzak itthon (szerencsére nem szorulok rá feltétlenül a megkeresett pénzre). Beszélgettem a szüleimmel arról, hogy esetleg én odaköltözhetnék hozzá (a nyárra mindenképpen, az ad némi haladékot, ha nagyon kell akár halasztani is tudok vagy kimenni levelezőre), így hétköznapokon nem lenne egyedül, hétvégére jönnének ők váltani, hogy nekem is legyen egy kis levegőm. Anyu azonnal rávágta, hogy felejtsem el. Szerinte túl fiatal vagyok ahhoz, hogy etessek, pelenkázzak egy idős embert és a nap 24 órájában ellássam és végignézzem, ahogy lassan meghal sajnos. :(

Aláírom, én is tudom magamról, hogy nagyon nehezen bírnám, de abba a tudatba sem tudok belenyugodni, hogy hét közben egyszerűen mit csinál egyedül? Támogatásra és ápolásra van szüksége! Ha lehet választani, akkor inkább összeszorítom a fogaimat és mellette vagyok amíg csak lehet, minthogy itthon üljek ölbe tett kézzel.

Szóval egyelőre toporgunk és gondolkodunk milyen megoldást lehetne találni, ami mindenkinek jó. Mamámnak is, de a szüleimnek sem kell feladni a munkahelyüket. Én azt látom a legmegfelelőbb megoldásnak, hogy én menjek, de ezt nem akarják, akkor mégis mit tehetnénk?

Amúgy is kicsit idegennek tartom azt, hogy már ellátásra szorul, adjuk be otthonba, vagy hívjunk valakit, aki megcsinálja helyettünk a dolgokat. Nem ítélem el a szüleimet, mert ha meg akarják tartani a munkájukat, természetes hogy nem lehetnek mellette a nap 24 órájában, én viszont szívesen "feláldoznám" magam és sajnos amilyen állapotban van, kétlem hogy évekig kellene csinálnom, így vagy úgy de kibírnám! :(