Milyen gyerek az, aki a nagyszüleit nem látogatja meg, nem kiváncsi rájuk?

Nagyanyám sosem volt egyszerű természet (borzasztó erőszakosan tukmálja a saját véleményét mindenben, mellé sznob és nagyon ítélkező is), ennek ellenére gyerekként azért jól éreztem magam vele.

Ellenben minden megváltozott, mikor érettségi után nem mentem egyetemre, hanem olyan területet választottam, ahol a gyakorlati tapasztalat sokkal fontosabb. Na onnantól egyszerűen nem keresett, ha én kerestem, MINDIG MINDEN EGYES ALKALOMMAL le lett szólva a munkám, az életem, a terveim, de még az addigi neveltetésem és a szüleim is (beleértve a saját gyerekét). Eleve mindig is utálta anyukámat, mert szegény családból származik és volt már egy gyereke, mikor apukámmal megismerkedett, ezen felül mi sem éltünk nagy lábon hozzá, a baráti köréhez vagy a másik gyerekéhez képest (aki valóban sokat tett a jómódért, de azért a gazdag partnerekkel való ismerkedés is felvitte a dolgát). Én meg erre baromira nem vagyok kíváncsi. Felnőtt nő vagyok szuverén akarattal, életfelfogással, nem tűröm, hogy úgy bánjanak velem, mint egy szaros gyerekkel, kioktassanak, degradáljanak mindent, ami a terveimmel kapcsolatos (természetesen soha sem kértem semmilyen támogatást, pláne nem anyagit). Volt egy kis időszak, amikor a covid miatt takarítani mentem, na azt nagyim egyenesen letagadta mások előtt, azt kamuzta mindenkinek, hogy visszamentem az egyetemre. Hát én meg nem szégyellem, hogy ezt is bevállaltam, sőt büszke vagyok rá, mert fontosnak tartom a takarítók munkáját, nem mellesleg szerintem semmilyen tisztességes munka nem ciki.

köcsög gyerek

amúgy nem, a nagyszülők kíváncsiak rá?

Én az anyai nagyszüleimet egyáltalán nem látogatom, a boldog szülinapot/névnapot/karácsonyt hívásokon kívül nem is tartom velük a kapcsolatot (ők is felköszöntenek engem, én is őket). Nekik sincs igényük rá, mert ők sem keresnek többször telefonon.

Anno anyámat 17 évesen kitették az utcára, terhes lett egy szemétládától. Meg sem kérdezték, mi a terve a gyerekkel, megtartja vagy vállalja az abortuszt. Kirakták, mint macskát szarni. Elment abortuszra, dolgozott, kialakított magának egy normális egzisztenciát. Amikor hozzáment apuhoz és én és a tesóim megszülettünk, akkor ment egy darabig a hozzájuk járkálás, mert anyám szerette volna, ha megismerjük a nagyszüleinket. Kár volt. Mindig szartak a fejünkre, soha nem vigyáztak ránk egy percet sem (még akkor sem, mikor anyunak egy hivatalos ügyet kellett intéznie, és nem tudott minket kire hagyni). Ellenben nagyanyám mindig panaszkodott nekem, hogy anyám mekkora köcsög, mert sose kérdezi meg, hogy van e elég pénzük, és sose ajánlja fel, hogy ad, pedig "mindig tele a bukszája".

Mióta lerobbantak, azóta anyu és a huga pénzeli és eteti őket, mert a nyugdíjuk lópuki, de soha egy köszönöm el nem hagyja a szájukat. Próbálom rávenni anyut és nagynénémet (akivel szintén hasonlóan szarul bántak anno), hogy hagyják őket a fenébe, de náluk még dívik ez a "nem számít, mit tettek, akkor is a szüleim" mentalitás. Sok minden volt, felét sem írtam le, amit a nagyszüleim tettek anyámmal és nagynénémmel, simán megérdemelnék, hogy egyikük se nyissa rájuk az ajtót.