Nagyszülő-gondok: Vajon ez hogyan befolyásolja majd fiam életét?

Két éves a kisfiúnk. Nagyon jó jellem. Rengeteget foglalkozok vele. Figyelem az érzéseit. Nem siettettem neki eddig semmit. Szóval úgy érzem, szülőkként mindent megteszünk és biztos pont vagyunk az életében.

Nagyszülőkkel sajnos nem tudjuk rendezni a viszonyunkat. Férjem már nagyon régóta nem igazán tartja a kapcsolatot édesanyjával. Így fiunk is csak egyszer találkozott vele, kb 6 hónaposan és akkor megfogadtuk, hogy egy jó darabig szünetet tartunk…

Az én szüleim pedig messzebb élnek, vágynak is az unokára és arra hogy minket lássanak, viszont mikor elutazunk hozzájuk, lépten nyomon azt veszem észre, hogy nem érdekli őket a gyerek. Pontosabban amikor épp szüksége lenne valamelyikre, akkor nagyon nem. Amikor szól, hogy játszana, úgy tesznek mintha nem hallották volna. Főleg apám. Mindent kitalál, csak hogy más legyen fontosabb, nógatja magát és amit az unokája igazán kért (mutassa meg a szuper traktorát), azt sem tette meg. Fiam odáig meg vissza volt hogy a pápával lehet, még a fürdést is az ő segítségével szerette volna csak, de egyszerűen… nem történik meg az igazi kapcsolódás. Van náluk újonnan egy kutya amitől fél a fiam. Papát nem érdekli, mondván hogy nem kell felni. És minden a kutya körül forog… A gyerek pedig a második nap már jelez hogy szeretne hazamenni.

Mit gondoltok, a ritka (havi egy) látogatás mellett hogyan alakulhat fiam lelki világa? Hiszen elhanyagolják, nem veszik figyelembe az igazi igényeit. Azok a személyek, akikhez próbálna kötődni.

Mit tehetek én, hogy a lehető legkevesebb lelki törést kelljen elszenvednie? Higgyétek el, már probaltam szép szóval és probaltam máshogy is tudomásukra juttatni a dolgot de csak a sértődés megy és a konok viselkedés…. Iszonyú fárasztó.