Hogyan oldjátok meg a nagyszülőkkel a láthatást?

Az én szüleim elváltak, mind kettejüknek évek óta párkapcsolata van, mi őket is mamának, papának hívjuk. Így 3 helyre is megyünk hétvégente, nyilván van olyan hogy nem tudunk mindenkihez menni. Anyukám hétköznap is jön párszor, most anyósom is jönni fog a héten hozzánk. Bevallom, néha már soknak érzem hogy ennyit kell mindenkivel találkozni, és akkor figyelni arra hogy ne legyen sértődés. Most senki nem szólhat egy rossz szót sem ránk, mert mindenkire rábízzuk a kisfiúnkat több órára is aki amúgy 1 éves. Két hetente mindig randizunk a férjemmel és olyankor mindig más vigyáz rá, egyszer az ő szülei, egyszer anyukám és így tovább. Mikor én kozmetikushoz megyek akkor meg anyukámat kérem meg hogy legyen addig a kisfiammal, ha épp a férjem nem ér rá. Én szeretem hogy mindenki jelen van az életében. De picit úgy érzem hogy a gyerek első éve arról szólt hogy mikor menjünk ehhez a mamához és mikor ahhoz a mamához. Pár hetente jól esne mikor csak 2 hétig magunk vagyunk kis családként. Az én szüleim megértenék, egyedül anyósomtól tartok hogy megsértődne. De úgy érzem muszáj elfogadnia. Szerintem nagyon szerencsések a mi szüleink hogy ennyire jelen vannak az unokájuk életében.

Esetleg rosszul gondolom vagy érzem? Ti éreztetek hasonlót?