Kegyetlen volnék a nagyszülőkkel?
Ma nagy kimerültségem határán szóvá tettem többszöri alkalom után, hogy a 6 hónapos kisfiam ne egész nap kézben legyen. Igazából az van, hogy ha elmegyünk hozzájuk akkor kiveszem a babámat a bébihordóból és onnantól kezdve nyomorgatják a gyereket, amíg el nem megyünk. Mondjuk odaérünk ebédre, akkor este 6-ig kézben van. Puszilgatják, ölelgetik, csókolgatják. Megértem szeretik. Szóltam, hogy ez nem jó a gyereknek, kicsit rakják le a szőnyegre hadd mászkáljon, mert látszott is rajta, hogy ingerült meg menne lefelé. Addig is foglalkozhatnak az 5 éves lányommal… de ő most nagyon jegelve van számukra. Mikor kicsi baba volt a lányom, ugyanez volt akkor, most pedig már hirtelen semmi… a lányunk rajtunk veri le a féltékenységet,mivel várja hogy legyen vele is foglalkozva, legyen mama meg papa.
Szóval mondva lett, és felháborodtak hogy márpedig ők nem tudnak egyszerre két gyerekkel foglalkozni, mekkora kegyetlen vagyok, hogy nem akarom hogy nyomorgassák és kíváncsiak lesznek hogy én milyen leszek az unokáimmal…
Nem foglalkoztak a kérésemmel, nyomorgatták tovább.
Ebből pedig vita lett, amire nem vagyunk büszke.. mert tudom h nagyon boldogok a fiam miatt, de valahogy úgy érzem csak addig tutujgatják így amíg ennyire öntudatlan szegény… tényleg kegyetlen vagyok és ezt csak úgy le kell nyelni?
Van egy nagyobb lányom és egy kisebb fiam (a sorrend miatt írom így). Az első unokának mindenki örült, fogni akarták, megtanítani mindenre. Amikor először mutatta ki a nem tetszését és ellökte őket, akkor már nem kellett annyira az unoka. Aztán megszületett a fiú unoka. Ő is üvöltött egy idő után, ha akarata ellenére csináltak vele valamit. Nála nem orroltak meg ezért, tovább próbálkoznak és imádják. Volt olyan, hogy pár napot az egyik nagyszülőnél volt a nagy, ugyanúgy a tévé előtt ült órákig és várta, hogy ráérjenek.
Emiatt sehol nem hagyjuk ott őket, főleg külön nem. Volt már, hogy azonnal visszamondták a meghívást, mert kettővel nem akarnak foglalkozni. Megmondtuk, hogy így eggyel sem fognak. A gyerekek közti kapcsolat fontosabb, mint hogy ilyen különbséget tegyek.
Nyilván a 6 hónapos velünk volt itthon…
Ezt a három napot ők ígérték a lányunknak már hetekkel azelőtt az ünnepek alatt.. lányom is nagyon várta, erre tv lett az eredménye.
Ja említettem édesapámnak, hogy én itthon nem tudom egésznap hordozgatni a gyereket és segítségünk nincs, magunkra vagyunk a férjemmel.
Erre megkaptam tőle, hogy anno édesanyám 3 gyereket nevelt fel és nem volt automamosógép….
Ezt jólesett hallani így több hete tartó nem alvás után
Édes Istenem ......
Teljesen egyedül nevelem a 4eves fiamat 10 hónapos korától de ennyit életemben nem nyavogtam mint te.
Szeretik a gyereket , nem látják minden nap gondolom , teljesen normális hogy pár órát szeretgetni akarják.
Én csak azt kérem a jó istentől hogy a fiamnak egy ilyen ........ Kegyetlen , rossz szívű,gonosz nember párja legyen majd , hogy még az unokámat is majd csak akkor és addig foghatom amikor a lady épp úgy érzi hogy az megfelel.
Nyugodtan pontozzatok le...
Elkap a hányinger az ilyen " anyáktol."
29.
A megkeseredettségedet álhatározottsággal próbálod kompenzálni.
Máris veszedelmes anyós vagy. :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!