Hogy reagáljak nagyanyám megjegyzéseire?

Nagyon nem könnyű most az életem, végzős vagyok, bár szerintem hosszabítanom kell(sok egészségügyi problémám volt ebben a félévben). Hajlamos vagyok a depresszióra, két éve sikerült kimásznom a gödörből, de úgy érzem most megint kopogtat nálam. Ma meglátogattam a nagyanyám, mindig annyira kimerültnek érzem magam lelkileg, miután eljövök tőle. Állandóan megkérdi, hogy a korombeliek, hogy haladnak, már mesteriznek, már dolgoznak, meg ilyenek, azt érezteti velem, hogy nem vagyok elég. Többször mondta, hogy nem biztos, hogy én ezt az egyetemet be fogom tudni fejezni. Korrepetálok, magánórákat adok matematikából és ma azt kérdezte tőlem, hogy tudok én annyit, hogy tanítsak(amúgy tanárnak készülök -_-), ezután mondta, hogy megkérdezte egyik tanítványom anyukáját, hogy biztos hozzám akarják küldeni, tudok én valamit neki tanítani, ezután csak annyit mondott, hogy na biztos nem a semmiért jönnek hozzám, csak tudok valamit. Annyira rosszul esett ez, annyira nem hisznek bennem, néha annyira jól esne egy pozitív löket, erre mindig ezt kapom. Már meg sem merem tőle kérdezni, hogy van, mert akkor elpanaszolja, hogy neki milyen rossz, neki mindene fáj, hozzátenném közel 80 éves és mindent egyedül meg tud még csinálni és ő maga termeli meg a kerti zöldségeket, állatokat tart és ő látja el őket. Zavar, hogy ennyire nem tud hálás lenni az állapotáért, mindig panaszkodik. Hogy tisztázzam ezt le magamba? Hogy viszonyuljak hozzá?