Mikor van az a pont, amikor már úgy gondoljátok, hogy gondoskodásra/felügyeletre szorul az idős rokon?

Nagyon jó és fontos kérdés!

Ha már egyre veszélyesebb egyedül hagyni. Ennek két vetülete lehet: testileg olyan állapotban van, hogy ha pl. elesik, akkor nem tud magától fölkelni. Vagy bármikor lehet keringési okból olyan rosszulléte, hogy ha nem tud mentőt hívni, akkor ott fog meghalni 1-2 órán belül.

A másik vetület pedig a szellemi. Ha már olyan szellemi állapotban van, hogy pl. pizsamában simán elindul sétálni az utcán (télen ez életveszélyes lehet). Vagy ha sétál egyet, és nem tudja megmondani, merre járt. Esetleg haza sem talál. Vagy otthon már veszélyes önmagára: a gáztűzhely vagy más berendezés kezelése már nem megy biztonságosan neki.

Hogy hogyan tálalnám neki? Először mindenképpen azt próbálnám, hogy valakit megfizetek, hogy minden délelőtt elmenjen hozzá, és mondjuk egy órát eltöltsön nála (pl. ebédet vigyen vagy főzzön neki, esetleg ebédeltesse is meg). Mindenképpen folyamatosan tartanám a kapcsolatot a háziorvosával, hogy mondja meg, mire számíthatunk egy hónap, fél év, egy év, több év távlatában. Ha ódzkodik az idősek otthonától, akkor ameddig csak lehet, próbálnám a saját otthonában megoldani a gondozását. Nyilván van az a pont, amikor már nem lehet mit csinálni: ha ellenkezik, akkor gyámság alá vetetném, és utána utaltatnám be otthonba. De azért remélem, hogy ennél szebb véget tudok biztosítani mindegyik szülőmnek. Akármennyire is szükséges, mégiscsak nehéz szívvel rakatnám őt otthonba, ha ő nem akarná.

Kedves Goldmund73! Én nem tudtam volna ilyen összeszedetten és szépen leírni.

Igen, ha fizikailag és/vagy mentálisan nincs olyan állapotban, hogy felelősségteljesen tudna magára vigyázni.

Mire gondolsz?

Általában úgy kezdődik, hogy reggel, este vagy ebedkor kell segítség. Általában a del az az időpont, amikor senki sem ér rá és külső segítség kell. Ez naoi akar 1 órában meg anyagilag nem olyan megterhelő, és az érintett is jobban elfogadja.

A következő nagy lépés a 24 órás felügyelet, ez egyrészt anyagilag sokaknak kifizethetetlen otthon, de beletörődni is sokkal nehezebb, főleg, ha a szellemiekkel nincs komoly baj. Ha elesős lesz, nehezen mozog, nem eszik rendesen, nem szabályozza rendesen a gazt, vizet stb., nem veszi be a gyógyszereit, esetleg elkószál.

Aki szellemileg ok, az belatja, hogy segítség kell, nem ez a része nehez, érzelmileg kell támogatni, nem csak az elején, vegig. Pl. ilyen esetben a napi 15-20 perc telefont sem tartom tulzasnak egyáltalán, de a minel gyakoribb látogatás persze meg jobb.

Csak némi személyes tapasztalat: mamám 80+-os.

Szellemileg kicsit le van épülve, de nem mondanám vészesnek. Sokáig lakott egyedül, illetve papával amíg élt. Tiszta depresszív volt

Végül úgy döntött a család, hogy menjen otthonba. Bekerült, azóta fényévekkel jobban van. Van társasága, programokat szerveznek nekik. Sokkal fittebb és aktívabb, mint előtte.

A környezetemben sokszor láttam leépülni idős embereket, úgyhogy a szüleimmel biztosak voltunk benne, hogy nagyon oda fogunk figyelni a nagypapámra. Mikor felemás ruhákba ment át a boltba, nem ismerte fel a pénzeket, akkor tudtuk, hogy gondozásra szorul. Egyik nap a gondozók sajnos nem tudtak kimenni hozzá, 1 órát volt csak egyedül, hát visszaemlékezni is nehéz, hogy mi várt minket a házában. A kinti kerti létra a nappali közepén, a ruhák szétszórva, ürülék a falra kenve, borzasztó volt...

Ekkor adtuk idősek otthonába, ahol nagyon szépen, emberségesen bántak vele, végül ott hunyt el pár évvel később.

Nekem is több családi tapasztalatom van. Nagynéném a 80+-os apósát ápolta. A bácsi már nem angyon tudta, mit csinál, összekente szarral az egész lakást, odapisilt mindenhova. Aztán pelenkázták, de otthonba nem akart menni, ha felemlegették neki hisztizett, csapkodott, pedig én abban se voltam biztos, felfogja egyáltalán hogy hol van. Így maradt velük, amíg meg nem halt. Elég megterhelő volt nekik.

A nagyim szellemileg majdnem ép volt, fizikailag épült le egy esés következtében. Először ő is ágált az otthon ellen, de mondtuk hogy senki nem tudja napi 24 órában felügyelni, és noha ő szellemileg oké volt, nem hagyta úgy a tűzhelyet meg semmi, de WC-re nem tudott egyedül kimenni, tehát gondozásra szorult és ezt nem tudta a családból senki vállalnim ert mindenki dolgozott. Végül megértette hogy ez az egyetlen út, de meghalt még mielőtt beköltözött volna az otthonba.

Én azt gondolom, ezek alapján a tapasztalatok alapján, hogy akkor ideje már ezen gondolkodni, ha az illető a saját biológiai szükségleteit nem tudja segítség nélkül elvégezni; WC, fürdés, felöltözés stb. Plusz ha amennyiben fennállnak olyan tényezők mint kóros feledékenység, és az ezzel párosuló ön- és közveszélyesség. Tálalhatod ezt akárhogy az illetőnek, ha kevés belátása van önmagára és a családra, nem fogja elfogadni az otthon lehetőségét.

Közben egy olyan példa is eszembe jutott távolabbi rokonságból, ahol az idős nő megvakult és ő maga mondta, hogy vigyék be otthonba, nem akar a gyerekei terhére lenni. Ő szellemielg totál ép volt, csak a látását veszítette el. Úgy érvelt a lányának, hogy úgyis egyedül lenne egész nap, nem tudna mit csinálni. Még kb 10 évig élt vígan az otthonban, barátkozott és jót tett neki, hogy nem kellett egész nap egyedül lennie.

Szüleim ápolják a 80 éves mozgásképtelen nagymamát. Erőn felül, az életünket feláldozzák érte.

Látom mit szenvednek harcolnak érte. De rá ment a családunk, több éve már a szüleimmel együtt sosem voltam boltban, vagy csak együtt lettünk volna. Mindig valakinek a mama mellett kell lennie, inni sem tud magát.

Szeretem őt de rossz, hogy a szüleim csak vele foglalkoznak, nem számít nekünk mire lenne szükségünk(nem anyagi dolgok) hanem csak egy közös beszélgetés együtt normálisan.