Ilyen előzmények után megbocsátani?
Sziasztok!
17 éves fiú vagyok. Eddig a szüleimmel, a 12 éves húgommal és a nagymamámmal (anyai) éltem. Ebből a nagymama valószínüleg ki fog hamarosan esni, a lentiek miatt.
A nagymamámmal mindig is nagyon viharos volt a viszonyom. Mivel a nagypapám tízéves koromban meghalt (őérte odáig voltam, máig nagyon fáj, hogy meghalt), nagyanyám meg a nyugdíjából egyedül nem boldogult volna, így anyám javaslatára hozzánk költözött.
Nekem mindig megkeserítette az életemet, pl. hogyha gyerekkoromban ő és a nagypapa nem segítették volna a szüleimet, a híd alatt vagy intézetben nőttem volna fel, meg hogy mennyi lemondással jár egy gyerek, meg egyszer lenyomorékozta a nagypapát (egy autóbaleset miatt műlába volt az utolsó húsz évében). Meg gyerekként helyezte rám a nyomást, hogy ha a szüleink nem lesznek, ugye nem hagyom egyedül a húgom... És még mesélhetnék. Mivel tudtam, a szüleim úgysem fogják kidobni a házból meg az életünkből, nem szóltam nekik. Egy éve értem el oda, hogy már nem hagyom magam, felszabadultabb vagyok ettől, de a kapcsolatunkon tovább rontott.
Nagyanyám egy hete kòrházba került, mert az éjszaka közepén elkezdett itthon elmebajosan viselkedni (a nappaliban akart wc-zni, a szobáját csatatérré változtatta, meg be akart bújni a sütőbe). Nem kamu!!! Kiderült, hogy tumor van a tüdejében (ezt eddig is tudtuk), ami átterjedt az agyra, ezért viselkedett így egy hete. Elfekvőbe fog kerülni, orvos szerint bármikor meghalhat.
Kaptunk a kórháztól engedélyt, hogy bemehessünk hozzá egyenként, szerdán.
Mivel azonban nekem vele nagyon viharos volt a kapcsolatom, a tumora előtt is szemét volt velem, és soha nem kért bocsánatot (már nem is fog), pedig ott volt rá a lehetőség, én nem akarok bemenni hozzá, sőt megmondtam, akármikor is lesz, a temetésre sem szándékozom elmenni. Nem tapsikálok örömömben, hogy ez van, de szomorú sem vagyok, de megkönnyebbült az igen. Kiölte belőlem iranta az unokai szeretetet.
Anyám azt mondja, hogy engedjem el a sérelmeket, és hogy mutassak példát a húgomnak (ez szerintem amúgy nem az én dolgom), apám azt mondja, hogy rám bízza, ha mégis megbocsátok, tudni fogom, hol van a sír.
válasza:Szerintem meg éppen le kellene zárni a kapcsolatotokat azzal, hogy meglátogatod, elbúcsúzol töle,, mert késöbb miatt lehetne maradandó lelki problémáid.
Tudomásul kellene venni, hogy ö más tipusú személyiség, mint te, és elfogadni, hogy nem tudott másként viselkedni.
válasza:Ha bemész, újabb "csomagokat" kapsz tőle. Kedves kis odaszúrásokat, amikre évtizedek múlva is emlékszel.
Jól döntöttél.
válasza:Semmiképp sem szabad, ha meghajolsz végül arra fogsz jutni hogy igaza volt(Még ha nem is) És az fog felemészteni.
Csinálj úgy mint ha a szomszédod ugatós harapós bicikliről leszedős kutyája halt volna meg, tisztázd hogy megdöglött és annyi.
válasza:Én az apámmal (már meghalt) és anyámmal (szerencsére él, javul a kapcsolatunk) szembeni haragom alapján gondolkodok el a helyzeteden.
#1 és #2 fasságot ír. Azzal, hogy egy téged egykor lelkileg megnyomorító ember összetört - és a leírtak szerint kb. üres - "héjához" bemész a kórházba, még semmi nem lesz lezárva. Legfeljebb megkönnyebbülsz, hogy már nem árthat közvetlenül. De a megkönnyebbülésérzés már megvolt. A haldoklását nézni nincs szükséged.
Lezárás nem a halálával/a sírnál lesz, hanem amikor megérted, hogy:
1. a neveltetése, belégetett viselkedésminták, veleszületett kevés intelligenciája és az élettapasztalatai miatt nem volt jobbra képes,
2. minden egyes a haragra, neheztelésre fordított másodperc egy másodperc, amíg nem azt teszed, ami örömet okoz.
Anyád a "mutass példát"-tal rád hárítja a felelősséget, hogy nem védett meg a nagymuterral szemben. Ugye hogy nem védett? Ráadásul a húgod nevelésének egy szeletét is rádtolja, ahelyett, hogy azt mondaná neki, hogy a bátyáddal történt, ami történt, joga van nem jönni, de neked jogod van jönni. Anyád attól tart, ha kiderül a húgodnak, mi van veled, akkor a húgod sem menne. Anyád meg meg akar felelni valamiféle elvárásnak.
Hallgass apádra! És esetleg menj majd pszichoterápiára!
válasza:Én nem mennék be. Számomra van egy szabály, ugyanúgy viselkedek a beteg emberrel, mint akkor, amikor még egészséges volt. Akkor régen önszántából döntött úgy, hogy olyan legyen veled. Direkt. Nekem nem mentség, hogy beteg, és bocsátsak meg emiatt, mikor régen teljes tudatánál volt egy zsarnok.
Én eszerint élek, sok ember véleményét megváltoztatja, ha a másik beteg. Miért? Sosem értettem.
válasza: válasza: válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!