A mamám lassan teljesen tönkreteszi a családunkat. Édesanyám, édesanyám párja és édesanyám anyukája él egy családi házban. Sose volt jóindulatú a mama, de most egyáltalán nem lehet vele együtt élni. Hazudozik össze-vissza, hihetetlen dolgokat talál ki és szerintem ezt ő még el is hiszi saját magának. Sose tudják hogy mikor mire érnek haza, hogy a ház egyáltalán áll e még. A múltkor beleontotte a vizet a hosszabítóba ami lecsapta az áramot, amitől leallt a fűtésnél a keringető rendszer és majdnem felrobbant a kazán mire hazaért anyám. Erre a mama azt hazudta, hogy a földön volt a víz és a hosszabbító(ami az ablakpárkányon van) felszivta a földről a vizet. Mindent kidob vagy feldobál a fákra, kinyitja a kerti csapot és hasonlók, majd ezt rafogja a kutyára. Kényszeres evő ráadásul. Túlélt 2 rákot, de ő még aközben is hízott. Semmi pénzt nem ad a nyugdijabol a rezsibe, de közben azt mondja hogy ő tart el minket. Egész nap a tvt nézi és semmit nem segít a háztartásban, pedig tudna ha akarna. Annyira nézi a tvt hogy inkább maga alá ürít, majd arrébb ül. Vagy csak egyszerűen végighúzza a csíkot az egész házon. A nyugdíja kevés hogy idősotthont megtudja fizetni, illetve nekünk sincs annyi pénzünk, hogy azt kipótoljuk. Nem is akar otthonba menni, mert szerinte ott elveszik minden pénzét és hát neki minden a pénz. A papámmal is csak a pénze miatt házasodott össze. Sajnos ezeket a dolgokat hiába mondjuk el akárkinek, mert senki nem hiszi el, annyira jól játsza amúgy meg a jó és szép asszonyt a külvilág felé. Könyörgöm aki tud bármi megoldást erre az segítsen. Köszönöm. 23/L
Mennyi a nyugdija? Ha eleri a 100-at akkor mar tudnatok talalni otthont. Kipotolni meg ugy tudnatok, hogy mama menne az otthonba es nalatok egy hely felszabadul es ahelyebe alberlot fogadtok es az alberleti dijjal potoljatok ki.
Nalunk es ez bp papa nygdija 120.000 melle raknak a gyerekei kb havi 25-30.000 ezret es igy rendben van. Ha nincsenek draga gyogyszerei akkor szerencsetek van vagy ha nem kell pelus. Van olyan otthon ahonnan ha hetvegere hazaviszitek akkor az aznapi etkezesi koltsegeket nem kell fizetni igy kevesebb a havi bentlakas dija.
Tehat vagy mindent ami veszelyes biztosan elzarni, lezarni mama elol es turni szegenynek az allapotat vagy otthon es aldozatot hozni egy kis megvonassal takarekoskodassal, hogy a nyugdijon feluli osszeget ki tudjatok fizetni (pl kave/csoki/cigi felejtos, hofokot levenni, ketperces zuhanyzas, ami folosleges eladni...)
2021. jan. 24. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
12/14 anonim válasza:
"ügyesen játsza az ártatlan okos értelmes nőt mások előtt"-a ti életeteket, ha csak ti vagytok vele, megeszi, ha mások jönnek, akkor viszont ügyesen színészkedik? Akkor mégse demens vagy csak annyira, hogy amikor az érdeke úgy kívánja, kitisztul a tudata? Nem tudom, nekem szerencsére egyetlen közeli hozzátartozóm se volt még demens, de ez így működik, vagy a betegség elején így?
2021. jan. 24. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
13/14 A kérdező kommentje:
KB. 70ezer a nyugdíja. Nagyon kevés. Van olyan otthon ahova ez elég, fel is vették volna,önként jelentkezett oda és amikor mehetett volna akkor elkezdett sírni hogy nem akar menni. Mi nekünk nincsenek felesleges kiadásainak. Hiteleink vannak amiket fizetni kell, én is beteg vagyok, de az én gyógyszeremre sincs pénz. Kiadni pedig nem hiszem hogy kitudnank a szobát, mivel egy kis faluban élünk mindentől távol, plusz mi még a faluból is kiesünk. Én remélem hogy ez betegség és nem pedig ennyire undoritoan gonosz ember. Bár soha semmi jót nem tett senkivel mióta az eszemet tudom. Viszont az utóbbi időben nagyon elszallt. Konkrétan minden zárunk már csak az ő szobája a nappali a konyha és a fürdő van nyitva.
2021. jan. 24. 17:09
14/14 anonim válasza:
figyu, ha nem adott semmi pénzt a nyugdíjából, akkor annak meg kell lenni valahol, nem? kipótolandó az intézeti ellátás.
gondnokság alá kell vetetni a mamát, onanntól kezdve nem ő dönti el, hogy megy-e az otthonba vagy sem. csak ez egy nagyon lassú folyamat, és az a baj, ha csinál valami hülyeséget, vagy közben kárt tesz magában (elcsavarog, és nem kerül elő..), akkor benneteket vesznek elő, és vizsgálják a ti felelősségeteket is. szóval háziorvossal beszélni, aztán nyomás a gyámhivatal.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!