Hogyan lenne igazságos az unokáim között szétosztani a nyaralónk eladásából származó pénzt?
Férjem és én is már 70 felettiek vagyunk, így szeretnénk eladni a nyaralónkat, mert már nehezünkre esik gondozni a kertet ebben a korban.
Az eladásból származó bevételt az unokák között szeretnénk igazságosan elosztani, a pénzre nekünk nincs szükségünk, illetve a fiunk és a lányunk is jó anyagi helyzetben van, míg az unokáink mind 19 és 24 év közöttiek, szóval egyetemre járnak még vagy épp most fejezték be tanulmányaikat, tehát mostanság kezdik el a felnőtt életüket, mindannyiuknak jól jönne egy kis segítség az elindulásban. Fiunknak két, lányunknak három gyermeke van, tehát összesen 5 unokánk van. Melyik lenne az igazságosabb elosztás? Tegyük fel, hogy 12 millió Ft-ért kel el a nyaraló.
A: Mind az öt unoka ugyanannyit, azaz 2,4 millió Ft-ot kap.
B: A fiunk két gyermeke összesen ugyanannyit kap, mint a lányunk három gyermeke, azaz a fiunk gyermekei 3-3 milliót, míg a lányunk gyermekei 2-2 milliót kapnának.
Tévedés, hogy az A verzió nem fog családi viszályt szítani.
Tegyük fel, hogy én vagyok a nyaralótulajdonosok egyik unokája, aki a kétgyermekes család egyik gyermeke. Az örökösödési jog szerint apám örököl a nyaralóból 6 milliót, én pedig utána 3 milliót.
Ehelyett viszont csak 2,4 milliót kapok, csak azért, mert a nagynénéméknél több gyerek született.
Ez mennyire lenne igazságos megoldás?
#31-es:
Azért egy jobb családban szerintem az unoka nem átkozza el a nagyszülőket amiatt, hogy “rongyos” 2,4 milliót kapott 3 helyett... Más egy csokit nem kap a nagyszüleitől. Rosszabb helyeken pedig kevesebbért is összevesznek. Viszont ha az unokák tartják a kapcsolatot egymással, tudni fogják, hogy mindegyik ugyanannyit kap. Szerintem ez a kevésbé rizikósabb.
De ki beszél itt örökségről? Életben vannak, azt csinálnak a pénzükkel, amit akarnak.
Az pedig nem úgy van, hogy apa örököl 6 milliót, és abból neked automatikusan jár 3 millió. Ha akarja, elköltheti egy nap alatt az egészet.
Létezik köztes megoldás is: hogy nem az unokáim közt osztom szét a pénzt, hanem a gyerekeim közt, fele-fele alapon. Szerintem ez így a legkorrektebb, és biztosan nem lesz belőle sértődés.
Mert lehet azt mondani, hogy persze, "egy jobb családban" nem okozhat vitát a pénz... Hát, láttam én már karón varjút: a legösszetartóbb családban is hihetetlen viszályt tud szítani az örökség vagy az ajándék. Rosszabb esetben veszekedést, haragot okoz, de jobb esetben is rossz szájíz marad azután, ha valamelyiküknek kevesebb jut, mint amennyit a jog szerint megörökölhetne. Ne legyünk álszentek!
Ezzel együtt őszintén kívánom a kérdezőnek, hogy jó döntést hozzon, és hogy ne legyen ebből semmilyen családi affér vagy keserűség bárki részéről.
Lehet, hogy már leírták előttem, nem olvastam végig négy oldalnyi kommentet.
Ha ugyanannyit kapnak, akkor az unokák között osztod szét a pénzt.
Ha nem, akkor valójában a gyerekeid között osztod szét a pénzt.
A Kérdező a 30.#-ban megírta, hogy minden unoka azonos összeget kap.
Eldöntött tényt miért kell ragozni?
#39
Olvasgat a franc többoldalas topicokat. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!