Milyen leélni egy életet kapcsolat nélkül?

Olyan nincs !

Mindenkinek az életében vannak kapcsolati lehetőségek, max. nem veszi észre, elmegy mellettük, nem felel meg az ízlésének stb.

De persze kapcsolat nélkül is le lehet élni egy életet, pl. remeteként. De minek?

Akkor legalább tartsál állatokat, segíts másokon, adakozzál, önkénteskedj, mert a szeretet nélküli élet nagyon sivár ám....

Nem minden a kapcsolat, meg a család, ha valakinek hetente lehet valakije.

Én pl nem tudom elképzelni hogy egy nővel öregedjek meg, és még ha sikerülne is, nem bízok senkiben a mai világban.

Amíg érdeklem, keres, felhív, addig van valamiféle kapcsolat közöttünk, de a házasságtól elzárkózom, emiatt már 2 csaj hagyott ott.

A rokonságban volt válás, és gyerekként én is láttam hogy balhéznak, törnek zúznak, én nem szeretném erre megadni az esélyt, mert én is haragos természetű vagyok, szerencsére az ingatlan az én nevemen van, a keresetem az bőven több mint elegendő, így még csak azt sem mondhatom hogy az anyagi terhek megoszlása miatt, kellene mellém valaki...

3 ilyen nőt ismerek. Mert ugye nők is járhatnak így.

Az egyiket nagyon csúnyán átverték a férfi, akibe szerelmes volt.

A másikról nem tudom mi miatt. Nagyon szép nő pedig.

A harmadik meg mentálisan beteg+megerőszakolták (a betegség lehet ennek a folyománya), de amúgy el tudja magát látni stb.

Mindhárom elvan, ahogy én külső szemlélőként látom, az utolsó szenvedett egy ideig látványosan, sokat panaszkodott nekem. Sajnáltam nagyon.

Csinálják a dolgukat, van munkájuk, hobbijuk, egyiktől sem hallottam még olyan gyűlölködő köpködést, mint amit én pár huszonéves srác levág itt a nőkkel szemben. :/

Keserű és magányos. Én már most ebben a cipőben vagyok, egyedül a könyvek vigasztalnak meg. De nemcsak hogy társ, még barát sincs, akivel beszéljek, a családomon kívül.

Lehet élvezni az életet, ha az ember talál valami szép időtöltést, anyagi helyzete megengedi, hogy jótékonykodjon, vagy valami hobbinak hódoljon. Nálam nem ez a helyzet, úgyhogy csak a könyvek maradnak és a net. Abszolút nulla szociális hálóm van.:)

És nem azért, mert én vagyok túl zárkózott (néha üvölteni tudnék, hogy valaki hallgasson meg), hanem nem érdeklem az embereket és a külsőm nem megnyerő...

Lehetnék én is rámenősebb, de nálam az a visszatartó erő, hogy nagyon sokan felszínes kapcsolatokat keresnek. Én pedig nem.

Szóval nagyon nehéz.. vannak nagyon depressziós időszakok, van, amikor egyáltalán nem érzi magát szomorúnak az ember miatta... de ezek a hullámvölgyek a magány velejárói, legalábbis nálam.:)