Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Lépni vagy nem lépni?

Lépni vagy nem lépni?

Figyelt kérdés

Élettársi viszonyban élek a párommal, van egy közös gyermekünk, aki most 1 éves, én gyesen vagyok. Párom sorozatos "baklövései" miatt, már hónapok óta nem adott haza pénzt, a mostani 1 millió Forint is elúszott - nem az ő hibájából, a társa bankszámláját zárolták, és a pénznek annyi. De ez már nem az első eset, hogy más hibájából az ő pénze elveszett, ha összeszámolnám, van 10 millió, ami ment a lecsóba, hónapról hónapra élünk, anyukámék ha nem lennének, nem tudom mi lenne.

Lassan betelt a pohár, elegem van hogy miatta nekünk nyomorognunk kell. Kérdeztem tőle, még 20 évig így fogunk nyomorogni, nem megyünk sehova se nyaralni?

Lehet önző vagyok, de nem vagyok ehhez hozzászokva.

Előtte normális életet éltem, tudtam egy kicsit félretenni, évi egyszer 1 hetet ha nyaraltam valahol, nem tartoztam senkinek, éltem szerény életem.

Ezek miatt a pénz"eltűnések" miatt a párom sok embertől kért kölcsön, de már azokat se tudja visszafizetni.

Ebből van elegem, megmondtam neki, váljuk szét, élje a kis életét valahogyan, engem meg a gyerekemet hagyjon ki ebből a romba dőléstől. Nekem nem kell a gyerektartása sem, mert úgyse tudna fizetni. Leszarom, ha visszamegyek dolgozni, abból a fizetésből a gyerekemmel normális életet tudnák élni...

Ha a szívemre hallgatok, kitartok vele, de akkor meg nyomorgunk, ha meg az eszemre, akkor lépnem kell, el kell hagynom őt.

Mit tegyek??? Falakba ütköztem, a gyermekemnek se akarok rosszat, de nekem elegem van ebből a pénztelenségből, amit ő okozott. Mert igazából az ő hibája is - amiért balf.sznak neveztem - mert mindig kétes alakokkal társul és lám idáig jutottunk.


2010. júl. 7. 19:24
 1/6 anonim ***** válasza:

Miért kell neki társulgatni és ügyködni?!

Miért nem dolgozik, és adja haza a fizetését?

a pénzt neked kellene kézben tartani!

De én arra is gondolok, hogy ő magának tette félre, vagy eljátszotta csak hazudik...10 milliót hova lehet eltűntetni?

Mesél neked erről?

Neki van munkahelye?

2010. júl. 7. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
55%
El is hagyhatod, és akkor még annyija sem marad, mint előtte...
2010. júl. 7. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
én a te helyedben már holnap költöznék...
2010. júl. 7. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

lépj le!

én már régen megtettem volna!főleg, h csak élettársak vagytok, nincs semmi papír, nem kell mászkálni a bíróságra.stb.stb.csak azzal törődj, h a gyerek normális körülmények között nőljön fel,stabil háttérrel,ne a bizonytalanságban.ez nem mehet így a végtelenségig.

2010. júl. 7. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Az életmódja, a gondolkodása miatt semmi jóra nem számíthatsz. Ha még az adósok is üldözni kezdenek benneteket, még rosszabb lesz.

Én békességben elköltöznék tőle a gyermekem és a saját nyugalmam érdekében.

2010. júl. 7. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
100%

Mióta vagytok ewgyütt?

Miért szültél ilyen kpacsolatba gyereket?

Miért vállaltad ha tudtad,ohgy ilyen?

Miért nem vártatok?

Mit akarsz valósjában?

2010. júl. 7. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!