Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szülők! Segítenéteek megérteni?

Szülők! Segítenéteek megérteni?

Figyelt kérdés

16 éves lány vagyok, és nem értem apám hozzáállását. Nem enged el este 10 után sehova, akkor sem, ha a barátom hazakísér, nem aludhatok ott a barátomnál, ő sem nálam.


De én ezeket így is, úgy is megteszem, csak maximum hazudok valamit, pl. hogy barátnőmnél alszom, stb.


Miért jó neki ez? Fordult már elő olyan is, hogy emiatt kerültem rossz helyzetbe, mert ugye nem mindig tudok valakinél ottaludni, és akkor marad az, hogy reggelik kóborlok.


Nem lenne jobb, ha tudná, hogy hol vagyok, mit csinálok?

Segítsetek megérteni!


2010. júl. 7. 09:42
1 2
 11/19 A kérdező kommentje:
Fél éve vagyunk együtt egyébként.
2010. júl. 7. 10:27
 12/19 anonim ***** válasza:
Ezt szépen megírtad, és ha igaz, jó kislánynak és okosnak tűnsz, remélem az is vagy! Pont így beszéld meg apuddal, talán megérti. De hidd el, az apák sokkal másabbak mint az anyák, nehezebben akarják elfogadni, hogy felnőttél, bár én is ellenzem a korai szexuális életet, az ott alvást, stb. Te nam fiatal vagy, még szinte gyerek vagy, fiatalkorodban majd természetesen azt csinálsz amit jónak látsz, de amíg nem tudtok józanul ítélni, addig ott vannak a szülők, akik ebben segítenek. Később pedig már van annyi esze az embernek mit tehet és mit nem (általában így kéne legyen!)
2010. júl. 7. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:

Az még nem jutott eszedbe, hogy nem szeretné, hogy hazafele megtámadjanak? 2 embert egy többfős banda simán elintéz. Az sem jutott még eszebe, hogy azért nem ajkarja, hogy a barátodnál aludj, mert nem szeretné, hogy túl fiatalon terhes legyél?

Én elhiszem, hogy vigyáznátok, de a valóság baromira más, mint az elmélet....

2010. júl. 7. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 A kérdező kommentje:

Köszönöm:)

Utolsó előtti: megfogadom, hátha...

Utolsó:

Több fős banda nappal is megtámadhat, sőt, el is üthet egy autó. Felnőtt koromban is megtámadhatnak, ennyi erővel soha ne menjek ki az utcára éjjel.

Nem tudom, hogy ha védekezünk miért lennék terhes, persze balesetek mindig történhetnek (de még ha az óvszer ki is szakadna, akkor is létezik sürgősségi fogamzásgátlás).

Arról nem is beszélve, hogy nappal is tudunk szeretkezni, ehhez nem kell ottaludni. Ráadásul logikátlan is, nyilván nem akkor fogunk lefeküdni, amikor a másik szobában ott van apám.


Fejet hajtok a tapasztalatod előtt, tiszteletben tartalak, nyilván idősebb is vagy. De ne gondold, hogy keveset tapasztaltam az életben, a kor nem minden.

2010. júl. 7. 20:45
 15/19 anonim ***** válasza:
Igen. Csak, tudod, estefele, éjszaka gyakrabban mászkálnak ezek a bandák, és gyakrabban is támadnak - elég nyilvánvaló, hogy miért. Az helyes, ha védekeztek, az baromi ritka, hogy abba a peches bizonyos 1%-ba kerültök bele :/ Apukád valószínűleg jobban ismer téged, mint te saját magadat, ezért tilt még dolgoktól - szóval v.hol igaza van, és azért is tilt, mert félt. Sőt, te magad is érzed, hogy kicsit korai(ak) még bizonyos dolog (dolgok), ezért tetted fel a kérdést, mert nem vagy biztos a válaszokban. Valóban, a kor nem minden - így akkor azt is megérthetnéd, miért baj, hogy otthon nem az igazat mondod. Ha a szexhez nagylány vagy, akkor ahhoz is legyél nagylány, hogy az igazat mondod apukádnak.
2010. júl. 8. 01:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 A kérdező kommentje:

"Igen. Csak, tudod, estefele, éjszaka gyakrabban mászkálnak ezek a bandák, és gyakrabban is támadnak - elég nyilvánvaló, hogy miért."


Ez így van. Azonban 20 évesen is megtámadhatnak, erősebb akkor sem leszek.


"Apukád valószínűleg jobban ismer téged, mint te saját magadat"


Erősen kétlem. Másfél éve élek vele. Semmit nem tud rólam. Nem ismer engem. Fogalma sincs róla, hogy mik történtek velem, vagy mik játszódnak le bennem. Bár tény, hogy ez az én hibám is.


"Azért is tilt, mert félt."


Ezt én megértem. De attól még szeretnék kicsit "élni"


"Sőt, te magad is érzed, hogy kicsit korai(ak) még bizonyos dolog (dolgok), ezért tetted fel a kérdést, mert nem vagy biztos a válaszokban."


Ezt nagyon rosszul látod. Nem tudom mire gondolsz korai alatt, a szexre, vagy a mászkálásra. Előbbit nem tartom korainak. Nem azért szeretkezek a párommal, mert "menő", hanem mert szerelmesek vagyunk egymásba. És a világ legjobb érzése, amikor a szerelmeddel eggyé válsz, de ezt szerintem te is tudod. A kérdést azért tettem fel, hogy megértsem, hogy miért cselekszik úgy édesapám, ahogyan. A megértés az első lépés a probléma megoldása felé.


"Valóban, a kor nem minden - így akkor azt is megérthetnéd, miért baj, hogy otthon nem az igazat mondod."


Tudom, hogy nem jó. Viszont azt is tudom, hogy vagy nem az igazat mondom, és azt tehetem, amit igazán szeretnék (például a szerelmemmel lehetek), vagy otthon ülök egész nyáron.


"Ha a szexhez nagylány vagy, akkor ahhoz is legyél nagylány, hogy az igazat mondod apukádnak."


A kettő pont kizárná egymást.

2010. júl. 8. 12:26
 17/19 anonim ***** válasza:
Amint elmúltál 18, kiválthatod a fegyverviselési engedélyt. Ha gyorsan futsz, akkor az is jó :) Lehet, hogy csak másfél éve élsz papáddal, de akkor is félt téged. Nem tudom, milyen a viszonya anyukáddal. Szoktak rólad beszélgetni? Figyelj, az a járható út, hogy őszinte lesze vele.
2010. júl. 8. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 A kérdező kommentje:
Már mondtam, hogy nincs anyukám. Félteni, lehet hogy félt, ezt nem tagadom, csak hogy nem ismer.
2010. júl. 8. 19:57
 19/19 anonim ***** válasza:

Éretten fogalmazol, biztos sokat voltál felnőttek között. Azt hittem, anyukád meghalt és utána ketten maradtatok apukáddal. De azt írod, csak másfél éve vagytok együtt, gondolom, akkor már előbb elváltak.


Így azért változik a helyzetről a megítélésem. Szerintem apukád szülőként most tanul téged:) És, mint minden tanulás, kezdetben jó sok bakival, helyenként eltúlzott szigorral jár. Nem könnyű ám egy lassan felnőtté érő kamasszal (18 éves lányom van) még akkor sem, ha mellettünk nő fel! Hát még akkor, ha hosszú évek teltek el "hétvégiapukasággal". A rendszeres hétvégi találkozások sohasem érnek, érhetnek annyit, mint az együttélés, a mindennapi kapcsolat, amikor tudunk a másikról szinte mindent, de a lényeges dolgokat biztos. Apukádnál ezek kimaradtak, ezért szerencsétlenkedik:) Bocsásd meg neki, sőt segítsd! Furán hangzik biztos, de nevelj belőle jó apát (neked is, neki is vannak tüskéi). Sikerülni fog, mert korodhoz képest meglepően komolyan, okosan gondolkodsz!

2010. júl. 8. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!