Ez most komoly?

Figyelt kérdés
JELENLEG anyóséknál lakunk még renováljuk a házunkat amit nemrég vettünk. Nemrég aposom meghalt így anyósomnak egy fizetést kell beosztani a fiára és magára. De munkahelyet kellett hogy váltson így onnan még nem kap pénzt, aposom után meg még nem kapta meg. Nem volt semmi gond, vettünk enni is stb. De most férjem öccsének lett egy lehetősége hogy mehet ingyen kirándulásra csak zsebpénz kell ugye. De anyósomnak semmi pénze,így mondta a fiának hogy kérjen pénzt a nővérétől akik elég jól állnak. Az meg felb*szodott, felhivta anyosomat hogy mit képzel magáról. Én ekkor megsajnáltam és oda adtam neki 20€-t hogy legalább enni birjon venni. De hozzá teszem hogy éppen hogy van nekünk is pénzünk meg van egy gyerekünk is. Erre tegnap jön be férjem öccse és kérdezem mizu stb. Erre mondja, hogy mégis kap a nőverétől pénzt abból költ majd azt amit meg én adtam majd vesz rajta egy könyvet.. Ezzel nagyon felhúzott. Tudja, hogy nincs mégsem megha nem is adja nekem vissza de oda adta volna az annyának hogy ne mi tartsuk el őket..
2019. márc. 12. 10:29
1 2 3
 11/27 A kérdező kommentje:
Sosem volt neki. Jó vicc. Minden sz.rt megvettek neki amit akart. De jolvan nem ismeritek az előzményeket.
2019. márc. 12. 11:36
 12/27 Armstrong01 ***** válasza:
87%
Nem ismerjük mert nem tudtuk, ez most amit művelsz egy szimpla hiszti. Menj oda és kérd vissza ha ennyire zavarja a csőröd. Mi nem tudjuk neked ezt meg tenni.
2019. márc. 12. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 anonim ***** válasza:
88%
Szerintem se mérgelődj. Jól írták itt többen: Az lesz a szülinapi ajándék. Szülinapon két puszi és egy tábla csoki, és megmondjátok, hogy az a könyv, amit abból a pénzből megvett, szintén a szülinapi ajándéka tőletek, ennyi.
2019. márc. 12. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/27 anonim ***** válasza:
100%

Hát én hogy örülnék ha a 15 éves lányom könyvet venne.

Örülj neki, ahogy irták hogy nem cigire meg bulira, sminkre költi.

Örülj neki.Komolyan nézz körül milyenek a mai 16 évesek

2019. márc. 12. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 anonim ***** válasza:
98%
Aha mindent megkapott kozbe meg egymastol kell kerni hogy enni tudjanak persze.. Most mar ne kifogasolj te vagy bunko hogy odaadod aztan meg kunyeralnad visszafele mikor mar kapot mastol is, es most hibaztasd a sracot mert nem ette magat eszre. Ha ekkora pofad van akkor ne itt verjed a nyalad hanem menj oda hozza vagy az anyjahoz es kerd vissza ennyi. Azthitted majd mindenki a sracot fogja hibaztatni? Tevedtel. Te adtad neki akkor ha annyira zavar kerd vissza, nemtudom mit varsz itt a valszoloktol attol meg nem kapod vissza. Maskor esznel leszel es kesz
2019. márc. 12. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 A kérdező kommentje:
Igazából csak ki szerettem volna írni magamból. De igen képzeld tényleg mindent megkapott csak aztán az annyának hirtelen kevesebb lett a munka, kevesebb fizu, após fizuja sem volt már nekik, így váltott munkahelyet. De ő nagyon számított rá hogy megkapja gyorsan az özvegy nyugdíjat és minden pénzt elvert szokás szerint,de a nyugdíj sehol. Mi eddig félre is tudtunk tenni egy kicsit, de mar lassan 3 hete hogy minden kaját mi veszünk! Azért férjem ő kőműves, sokat eszik de a drága öcsikéje is sokat eszik csak mindent kenyér nélkül, ha férjem rászól akkor is ő van leordítva hogy hogy mer rászólni. Ezért nincs nekünk sem már pénzünk. Nem nem az zavar hogy könyvet vesz, hanem mikor tudja mi a helyzet mégis így csinál aztán meg jön hogy ez enne azt enne...
2019. márc. 12. 13:41
 17/27 anonim ***** válasza:
91%
Most 6ezer forint miatt vergődsz. Azért ez szánalmas. Elutaljam neked, attól jobb lesz? Mi is épp felújítunk, mert jön a baba, de ez borzasztó, hogy annyira fillérbszóskodsz itt, hogy egy gyerekre még azt is rákiabálod, hogy eszik. Annyiból elmész egyszer a boltba, és gyakorlatilag nem is vettél semmit. Menjetek akkor albérletbe, amíg el nem készül a házatok, és akkor mindjárt nem a családodnak segítesz ennivalóval, bszki, hanem idegennek fizeted a lakbért, meg a kauciót, és csak magatok után a rezsit. Ja, hogy az még többre jönne ki? Akkor tedd össze a két kezed, hogy ott lakhatsz, eltűrik a vergődésed, és cserébe csak annyit kell tenned, hogy kisegíted a hirtelen bajba jutott családodat.
2019. márc. 12. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/27 anonim ***** válasza:
100%
Ne haragudj, de euróban a 20€ semmi!!! Napi 100-at is elköltök, ha olyanom van. Ha meg mást kihúz a kakiból, főleg egy gyereket, akkor annak meg pluszban örülök.
2019. márc. 12. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 A kérdező kommentje:
Igen persze. Jajj de jó lenne ha napi 100at elkölthetnék. De képzeld pl az annyának most az is rengeteget számítana mivel tényleg semmije nincs. De igazatok van tényleg jobb hogy vesz egy könyvet, mintha az anyjának adná hogy vegyen maguknak enni.
2019. márc. 12. 15:09
 20/27 anonim ***** válasza:
100%
Bocs, nem birom megallni, mar haromszor irtad le: nem ANNYANAK hanem ANYJANAK...
2019. márc. 12. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!