Érdemes-e többgenerációs háztartásban gondolkodni, ergo a szülőkkel együtt házat nézni? Tapasztalatok?

Nálunk egy telken van 2 ház, mamámèk éltek itt, mikor a dédi papám meghalt, a dédi mama hozzájuk költözött - ROSSZ DÖNTÉS volt.

Aztán ahogy a szüleim összeházasodtak, itt maradtak az egyik házban, merthát minek mennének el, ha ez itt van, itt vannak a nagyszülők segítségnek is az unoka (én) miatt - ROSSZ DÖNTÉS volt!

A déd és nagyszüleim is meghaltak, a szüleim elváltak, így a 2 ház itt maradt anyukámnak és nekem... Mikor a párommal megszületett az első babánk úgy voltunk vele itt maradunk az egyikben amíg nem találunk magunknak valahol egy saját házat, addig sem kell albérletet fizetni, csak a rezsit, így jobb - ROSSZ DÖNTÉS volt!!

Senki nem volt rosszban senkivel, külső szemmel úgy is tűnhet, hogy ez működik, pedig nem!

A párom családjában is van olyan, ahol 2 generáció él így "együtt", az egyik barátnőm is a vőlegényével az anyósékkal egy telken, NEM MŰKÖDIK!!

Előbb utóbb vagy a saját rokonnal, vagy a pároddal megy tönkre a kapcsolat, úgyhogy ez csak anyagilag éri meg.

1 házban èlni mással meg a lehető legelvetemültebb gondolat!!!

Akkor is csak ugy csinalnam, hogy legyen egy kulon lakresze konyhaval, furdovel, mindennel. Esetleg az is opcio lehet, hogy ahol ti laktok annak a kozeleben (nehany utcara) egy garzon neki.

De mondjuk ez is kicsit kockazatos. Egyik rokonnal volt a story, hogy a szulok masik varosban eltek, mint az egyetlen fia (200 km-el odebb). Igy amikor papa meghalt ugy dontottek, hogy mamat odakoltoztetik abba a varosba, ahol a fia lakik. Mama lakasat eladtak, vettek helyette egy ujat a fiatol nem messze. Mama lekoltozott. Az elozo varosban elt egesz eleteben, ott voltak a kapcsolatai, baratnoi. Az uj varosban a fian es annak a csaladjan kivul nem ismer senkit. Marha szarul erzi magat, unatkozik es emiatt elkezdett az amugy is idos mama iszonyat gyorsan leepulni.

19-es vagyok, bocsi, reggel kissé kisarkítva fejeztem ki magam, korán volt még :D

Szóval a lényeg, hogyha a szülők, családtagok, az alany és az ő párja mindenki egytől-egyig rendben vannak magukkal, akkor simán működhet. Az ilyen 'alkalmazodás' és társas együttélés általában ott okoz gondokat, ahol valaki(k) vagy mindenki picit instabil mentálisan és emocionálisan. Így aztán mindenre ugrik. Ebben legtöbbször projekciók vannak.

Hülye hasonlat, de ha pl öles lángokkal ég egy ház. A hőhatás veszélyezteti az életemet, vagy a testi épségemet. Ezért odébb megyek 20-30 métert. Már nem érzem a hőt. De tűz el lett oltva vagy még ég? Erre mondom mindig, hogy a különköltözés szülőktől, illetve a többgenerációzásba való bele sem vágás valóban jó tüneti kezelés, mert az előfordulható konfliktusoknak nem ad táptalajt, mint az égő háztól való távolmaradás a hőérzettel összefüggésben. Ám oki megoldást nem nyújt csak okozatit.

Ergo akik rendben vannak magukkal, magukban, azok nem fognak nekimenni a másiknak. Azok, ha valami sérti az érdekszférájukat, azok asszertíven, win-win alapont közelítik meg az esetleges súrlódási felületeket.

Az összes anyósvicc és hasonló sztereotípia a magukkal nem rendben lévő, projektív, nyughatatlan embertípus lelki nyomorának a vicces kritikája.

Higgye el mindenki, hogy aki békés és rendben van, azt semmi olyan nem érheti egy nagy családban, amitől "kiakad" vagy kiborul. Persze ehhez az kell, hogynem legyen gyenge láncszem. Lehet valaki bármekkora "buddha" ha kifog egy hibakereső békétlen kekeckedő konfliktoidot. Lehet, hogy utópisztikus gondolat, de csupa magas érzelmi intelligenciájú ember biztos, hogy ki tud jönni egymással.