Érdemes-e többgenerációs háztartásban gondolkodni, ergo a szülőkkel együtt házat nézni? Tapasztalatok?

Egyet értek 11-esel, én is pont ugyanígy voltam.

Én falun nőttem fel 2 szintes családi hàzban, kinti lépcső volt, tehát teljesen el volt szeparàlva a két szint, tényleg mintha pl panelben élne az ember. Felső szinten én és a szüleim laktunk, alsón apai ági nagyszülők. Sőt, kb 6-7 évig a nagymamàm anyukája (dédim) is ott lakott mamáékkal (combnyaktörése lett 81 évesen és halàlàig volt nàlunk).

Hát mit ne mondjak. Nem volt túl jó így felnőni. Először is mindent lehettt hallani. Ha mamáék normál hangerővel beszélgettek odalenn, azt is. Na meg sok volt a veszekedés. Az idősebbek mindig mindent jobban tudtak természetesen mint a fiatalabbak. Az udvarra nem lehetett úgy kimenni hogy ne lihegjen valaki a nyakadban. Anyum pl sokszor ment volna ki a kertbe kapàlni, metszeni stb ha egy kis magányra vàgyott, de nem tudott egyedül lenni soha mert mamám rögtön megjelent hogy akkor segít ő is neki. Nem bírta soha megérteni hogy nem kell hogy ott legyen. Aztán ezt az évek alatt persze megunta, nem ment ki a kertbe,utána meg azt hallgattuk mamàtól hogy jajj neki kell az egész kertet megkapàlni. És tudnàm még sorolni. Ha az udvaron teregettük a ruhákat mamàm mèg vizesen beszedte őket, de ha eső jött akkor persze "elfelejtette". Papàm ivós volt régen, napi szinten hallgattuk a kiabàlàsukat.

Egyszerűen nem normàlis dolog ha együtt él több generàció. Kettőnek is nehéz sokszor együtt, mert teljesen mások az elvek, az életszemlélet, nemhogy még háromnàl. És ez a te családod. Ha relatíve idegennel kell együtt élned pl a párod csalàdjával, ez csak hatvànyozódik. Hiába szereted öket és jó velük a kapcsolatod. Elég egyetlen rossz szokás vagy egyetlen másfajta vélemény máris megvan az àllandó idegörlés forrása.

Kicsit megfordítva a kérdést, hátha így érthetőbb.

Érdemes-e áramot használni? Az emberek egy csomó ideig megvoltak áram nélkül és lehet, hogy boldogabbak voltak, mint most.

De ha te megengedheted magadnak, hogy használj áramot, akkor nem akarsz nélküle élni.

Az együttélés egy ugyanilyen kényszerhelyzet (volt) az esetek többségében. Persze van aki tudatosan választja, de sok lemondással jár és az emberek többsége örül neki, hogy ezeket nem kell megtennie.

Általánosságban igazad van, a gyakorlatban viszont nagyon sok buktatója van az ilyen életközösségnek. Még a nagyon együttműködő szülők is a fiatal pár agyára mehetnek a nagy segíteni akarással. Ha például te önállóan tennél valamit a házban és meghallja, vagy a kertben és meglát, akkor simán bekapcsol a régi ösztön és negy segíteni vgy félig helyetted megcsinálni. Így sosem leszel felnőtt a szemében és mindig lesz véleménye mindenről. Ha tapasztalat megosztásig jut a dolog, az jó, de a veled élő párodnak nagyon is bosszantó lesz, ha még az ágynemű mintáját is megbeszéled anyukáddal vagy egyértelmű számodra, hogy anyukád szemmel tartja, értékeli minden lépéseteket.

Később a gyerekek nevelése is nehéz, mert ő a múltjával rutinból nyúlna, kivenné a kezedből a terhet és tisztába tenné helyetted a babát, vinné-hozná az oviból vagy hétvégén tehermentesítés címszó alatt egész nap lefoglalná helyettetek. Akkor már zavaró lesz anyuka, aki a te szerepedet veszi át, de lépni már nem tudsz. Amikor a kisgyerek megnyugvásért a mamát keresi, téged meg ellök, mert a mama annyit vigyázott rá és szinte már jobban kötődik hozzá, zavarni fog.

Ha a férjeddel négyszemközt egy jót veszekednél, aztán kimész az udvarra lehiggadni, nem tudsz, mert jön anya és kifaggat. Akkor is, ha nem akarsz beszélni róla. Vagy épp hangosan házas életet élni sem mer annyira a párod

Többgenerációs házban éltem anyuval (külön bejárata is van az alsó és felső szintnek). Mi imádtuk. Férjemmel nem vettünk kávéfőzőt, hogy minden reggel ott kávézzunk lent anyuékkal (hétvégén még délben is), de volt, hogy felhívtuk őket és egy filmet együtt néztünk meg. Nem volt kötelező együtt lenni, de ha igény volt rá éltünk a lehetőséggel. Sajnos anyu meghalt. Most felújítást tervezünk és a lányom is majd eldöntheti, szeretne-e ugyanígy élni velünk, vagy megpróbálja egyedül, de a visszaút mindig adott lesz neki egy viszonylag önálló lakásban.

Csak az élni és élni hagyni szabályt kell betartani és pár kompromisszumot.

Csak úgy tudom elképzelni, hogy Teljesen külön élettér. Mondjuk ikerház. Külön bejárat, külön udvar és nincs kulcs a másik lakáshoz.

Egy elettérben rengeteg a konfliktusforrás.

Kezdve attól ki mikor kel, fürdőszoba használat, ki mikor mit eszik, ki főz,anyagiak stb és ezek csak a nagyon alap dolgok.

Minél több ember él együtt, annál többet kell tolerálni.

Az ötlet szép, csak a megvalósításra simán rámehet egy kapcsolat.