Tényleg én vagyok a sz*rkavaró amiért őszintén beszélgettem a volt férjem élettársával? Nem akartam bekavarni a kapcsolatukba.
A volt férjemmel nem nagyon tartjuk a kapcsolatot. Gyerektartást fizet, néha beugrik a gyerekekhez, de ennyi. Az élettársával viszont most néhány hónapig egy munkahelyen dolgozunk és ebédszünetben összefutottunk a konyhában. Kedves nőnek tűnt és amikor felajánlotta, hogy beülhetnénk valahova beszélgetni én belementem. Látásból eddig is ismertük egymást, de addig köszönésen kívül nem nagyon beszélgettünk egymással. A beszélgetésen szóba kerültek a gyerekek is, nekem 3 van (2 a volt férjemtől), ők meg most várják a másodikat. Ezzel meg eljutottunk odáig, hogy valamit furcsának talál a fiuk fejlődésében és a védőnő a korai fejlesztőhöz irányította őket. Én erre kiböktem, hogy ez nem olyan meglepő, hiszen a mi gyerekeinkkel is van kisebb-nagyobb probléma. Kicsit még beszélgettünk, adtam neki néhány tanácsot meg telefonszámot szakemberekhez és teljesen nyugodt hangnemben elköszöntünk egymástól. Néhány nappal később a volt férjem beállított és elküldött melegebb éghajlatra, hogy mi ütött belém, miért akarom tönkretenni a kapcsolatát, miért nem tudom befogni a számat stb, persze nem ilyen szép szavakkal fogalmazott. Kiderült, hogy a beszélgetésünk napján a barátnője jól beolvasott neki, hogy egy hazug, megbízhatatlan alak és 2 nappal később hazacuccolt a fiukkal együtt a szüleihez.
Én nem akartam így bekavarni nekik, de nem tudtam, hogy titok, hogy mi van a fiainkkal. Csak az igazat mondtam el és rá nézve semmi becsmérlőt nem mondtam. Volt anyósom azóta hívogat, hogy milyen sz*r alak vagyok, soha nem szeretett stb.
Mégis, mit kellene most csinálnom?















De miért? A volt férjed eltitkolta a betegségét? Mi a baja?
Lehet, hogy pl. egy autistának én sem szülnék gyereket...





Magyarul:
Szarok a volt férjed génjei, autizmus stb. örökölhető betegséget titkolt el a mostani barátnője elől. Neked is csinált 2 beteg gyereket, meg a Nőnek is. Hááát szép férj mondhatom, ilyen dolog birtokában nagyon önző beteg gyerekeket nemzeni...
Valószínűleg remélte az új nőnél egészségesek lesznek, hát rácseszett. A szegény nő gondolom a veled való csevej után rájött, hogy a pasi tudatosan átverte.
Én is mérges lenék ha a barátnőm családjában örökölhető szellemi vagy fizikai betegség lenne és nem tájékoztat, hogy józan döntést hozhassunk, mérlegelhessünk.
Az viszont dicséretes, hogy felülemelkedtél és kommunikáltál a jelenlegi nővel, egyáltalán nem gáz,sőt! Segítsétek is egymást, ha jól kijöttök.
A férj és anyós mindketten agybetegek látszik, fel se vedd nekik a telefont.
Ugyanis neked nem kötelező irányába a kommunikáció, ellenben neki kötelező a gyerektartást fizetni.





Nem te vagy a bűnöd. A volt férjed követett el nagyon súlyos hibát.
Milyen betegségekről van szó?





Az exed a szemét aki nem szólt előre a párjának, hogy gyerekvállalás esetén előfordulhatnak gondok.
Szerintem simán fel is jelenthetné emiatt a barátnő. Agyam eldobom, milyen emberek vannak!





Az exférjed gondolom az anyjától örökölte kiváló génjeit, hogy így reagált az exanyós...
Neked semmit sem kell tenned, normális beszélgetés volt, az exed pedig szólhatott volna már rég, hogy az új asszony felé titkolózik és megkérhetett volna rá, ne beszélj vele erről. Meg van róla a véleményem, képes ilyet tenni a párjával... A gyerekeknek pedig már sokkal előrébb lenne a kezelése, ha nem így viselkedik.
Szerintem tartjátok a kapcsolatot, segítsetek egymásnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!