Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Más családját hogyan viselte...

Más családját hogyan viselte meg a coming out?

Figyelt kérdés

Nos múlt hét csütörtök délután az öcsém bevallotta mindenki előtt, hogy meleg. Bármennyire is fura volt elfogadtam, hogy ő más ahogy anya és a hugom is egyből a támogatásukat fejezték ki. Apámat viszont lélekben megtörte. Szó nélkül felállt és lement inni a kocsmába. Este 10-kor hoztam haza, mert annyira részeg volt, hogy menni nem bírt. Azóta nagyon fagyos a hangulat. Apám korán reggel kell, megissza a kávéját és elmegy dolgozni, majd este 9-kor beállít egy láda Heineken sörrel és leül játszani a számítógépén. Semmi köszönés vagy valami. Konkrétan leszar mindenkit. Ha meg nincs sör vagy kaja akkor mindenkivel veszekszik. Eddig olyan boldog volt. Mindig mondta, hogy már gyűjt mind a hármunk esküvőjére meg majd segít költözni és alig várja, hogy unokái lehessenek. Lelkesen szeretett minket mindig is. Most meg csak iszik és játszik. Tegnap este anyával elég komolyan összecsapott aztán velem is elkezdett ordibálni. Elmondtam neki, hogy nelem is nehezemre esett, de elfogadtam és attól, hogy meleg ugyan úgy az öcsém marad. Nem értette meg és tovább hajtogatta a hülyeségét. Azt is mondta, hogy baszik öcsém ballagására meg az érettségijére. Felőle oda mehet ahova akar. Egyetemre se fog pénzt adni. Attól tartok, hogy ha ez így megy szétszakadhat a család ami senkinek sem lenne jó. Volt már valakinek hasonló esete és mi történt végül?

Köszönöm, hogy elolvastad👍


2019. jan. 30. 18:00
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
0%
Ha jól értettem még kamasz az öcséd, talán divatból is azt hiszi,hogy más ember mint a többi.
2019. jan. 30. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
80%

Előző azért kérdez,mert joga van,erről szól az oldal,h értelmesek válaszoljanak rá,a kérdésre, nem olyan aki a saját gyerekét is nyilvánosan kivégeztetné csak mert az meleg,te is szép szülő lehetsz.. Légy büszke magadra.. Amúgy én töröltettem,mert nem kell kivégezni senkit nemi identitás miatt..

64F

2019. jan. 30. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
60%

Lelehet írni bármilyen véleményt,és ha ide illik nem a törlik a moderátorok sem,hiába jelentem,valamiért mégis törölve lettek...Amúgy tartom a véleményem én is senkit nem kell emiatt kivégezni,főleg h mondjátok nem kell ide arab migráns, de ezek a meleg (mások)kivégzése nők bántalmazás legálisan ez persze kéne tőlük..

64F

2019. jan. 30. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
74%

Nem kötelező kinyalni a homárok seggét, de szerintem rohadtul nem normális, hogy ki akarnak végezni valakit emiatt. :)

Most komolyan vagyok én, 17 éves leszbikus lány élem világomat, tanulok ezerrel, egyetemre akarok menni és végezzenek ki azért, mert így születtem?!

Az oké, hogy undorodnak tőlem vagy nem fogadnak el, hát ez van kit érdekel. De nekem ne mondja már senki, hogy a melegek kivégzése és az ezzel való egyetértés normális dolog.


Egyébként a kérdésre válaszolva, itthon édesanyám teljesen elfogadta és nincs semmi problémája, mert a szeretete nem a nemi indentitásomtól függ.

2019. jan. 30. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 A kérdező kommentje:
Nyugalom csak egy kerdést írtam ki erre már kivégzéstől kezdve minden van itt.
2019. jan. 30. 20:24
 16/18 anonim ***** válasza:
Nem lehet válaszokat se törölni, se töröltetni, maximum jelenteni, és ha nem felel meg az oldal szabályainak, akkor törlik is őket.
2019. jan. 30. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
33%

Azért,mert édesapád csak testben felnőtt,agyban és jellemben nem.


A gyereket nem azért vállalják az emberek,hogy ők tervezzék meg az életét.

Ha nem lenne meleg,akkor sem biztos,hogy akarna esküvőt,lehet nem lesz házasságpárti,vagy gyereket sem akar majd,ha lesz is párja.


Az ilyen emberek elmondom neked miben élnek.

Folyton MEGAKARJÁK MUTATNI MÁSOKNAK!!


Azért képzeleg ilyeneket,mert az átlagra ez jellemző,és ő sem akar kilógni a sorból.

Gyenge jellemű,ez abból is látszik,hogy amint baj van,az az első,hogy a kocsmába megy.


Olyan,mint egy hisztis,makacs gyerek.


Nagyon jól írta valaki előttem,hogy nem attól lesz összetartó egy család,amikor minden jó.


Több olyan rokonom is van,aki pl nem tudná elfogadni,ha beteg gyereke születne,mert azzal csak a nyűg van.

Egészséges,tökéletes gyereket könnyű szeretni.

De tudod mi a jó ebben?Hogy látják azt a gyerekeik,hogy hogyan reagálnának a szüleik,ha velük történne meg ugyanez.

Nem kell ahhoz a saját családunkban bajnak történnie,elég ha egy ismerős,rokon családban van valami baj,és arra reagálnak.


Büszkélkedni mindig csak a "jóval" lehet.

De sokszor nem a szülő érdeme az,ami a gyerekéből lesz.

De a szülő felelőssége,hogy ő mindent megtegyen azért,hogy ne ártson neki.Tehát úgy kerüljön ki az életben a gyereke,hogy "ő mindent megtett".

2019. jan. 31. 05:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
38%
1 hét kevés feldolgozni egy ilyen infót.
2019. jan. 31. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!