Ha egy kapcsolatban, házasságban az egyik fél nem tud kiteljesedni, nem tudja önmagát megvalósítani, akkor az a kapcsolat nem fog hosszú távon működni?

Elnézést, ha zavaros voltam, csak még elég reggel volt, közben a kicsivel is voltam.

Tehát volt pár éve kompromisszum, miszerint egy pár évig itt maradunk, mert máshol jobban keresnénk és könnyebb lenne az élet. A férjem még szolgálati lakást is kapna bárhol. És a fizuja máshol sokkal több lenne, mert csak itt felénk nem fizetik meg rendesen. Annyira nem jó a fizu, de eléldegélünk, viszont már nemsokára 3 a kicsi és a gyes is kevés, de ha még az se lesz?! Nem biztos, hogy találok 40 km-vel arrébb melót, már évekkel ezelőtt még gyerektelenül sem sikerült. Végül ismeretség alapján helyben dolgoztam egy cégnél, ahová nem tudnak már visszavenni, van helyettem más. Tehát innen el kellene járkálnom, kocsit a férjem használja, ő sem helyben dolgozik 30 km-re. Kettőre nincs pénzünk, a tömegközlekedés gyatra. A gyerek hozzám szokott, mert én vagyok vele nap mint nep. De mit kellett volna tennem, ha a férjem nem akarta kivenni a részét belőle, most meg már nehezebb, mert megszokott engem és dacol. A férjem pedig türelmetlen. Hiába jelentkezek, nincs mire, ha van is már biztos betöltötték. Nem vagyok ingerült és ideges, csak kilátástalan és csalódott, mert végig ez motivált, hogy megyünk xy városba és el is küldtem a pályázatomat sok helyre, hívogatnak interjúkra, utasítom vissza őket, mert a férjem 2 hete kijelentette, hogy márpedig ő ugyan innen nem mozdul. Neki itt a munkahelye, én meg maradjak csak a gyerekkel, sőt jöhet még egy. Amit én nem szeretnék még! Addig amíg nem látom, hogy megbecsül és segít, mert idejéből kitelik. Szeretnék egy biztos munkahelyet és utána már szívesen vállalok egy másik gyerkőcöt, de még egy ilyen bizonytalan helyzetet nem akarok. Akkor leszek nyugodt, ha tudom szülés után is van hová visszamennem dolgozni.

Nem arról van szó, hogy karriert akarok csinálni mindenáron, de szeretnék jól fizető munkahelyen dolgozni, nem megint éhbérért gürizni, mint szülés előtt, alamizsnáért, mert örülhettem mint majom a farkának, hogy ezen a videkének legalább ez a munkahelyem van. Holottmáshol ennek a tripláját kapnám a szakmámért.

Ez a csalódottság pedig úgy megmérgez minden napot. Teljesen lelombozott. Az se lenne gond ha el kéne járkálnom dolgozni, de itt nem éri meg az se, mert az utiköltség lenne a fele a fizumnak. És igen a gyereket is cűgöljem magammal? Ébresszem hajnalban, mikor lehetne kényelmesebb életünk is? Tudom, hogy máshol is kevesebbet látnám, de ott legalább megélnénk! És ő is fejlődhetne, járhatna mindenféle foglalkozásra, amit itt nem tud.

Igen a férfiak fűt-fát igérnek, de betartani nem tudják. Ez szomorú, mert én ha valamit megigérék az úgy is lesz.

Nem tudom mi lesz így, de még semmi jövő képem nincs.

Hát mintha sokszor nyűg lenne neki gyere, bár mostanában már nem, de régen inkább elhúzott itthonról, mintsem segítsen. Mindent egyedül küzdöttem végig, hiába kértem szépen, csúnyán, nem akart foglalkozni vele. Majd ahogy nőtt, már kicsit többet kezdte érdekelni a gyereke és én is, főleg mikor fontolóra vettem a különválást. Nem minta apa, de már elviselhető és javul, remélem. De hogy még egy gyereket bevállaljak, vele?! Na ezt azért nem kockáztatnám, lógott a belem egyedül, főleg mikor beteg volt a kicsi.

Hogy megcsal? Azt nem tudom, akár az is lehet. Egy biztos, hogy álmodok ilyeneket néha, kb 3-4 szer álmodtam azt, hogy megcsal és hülyét csinál belőlem. Mondtam neki, de kiröhögött, volt egy-két gyanús jel is, de mindig kivágta magát.

Nem értem én sem miért nem akar elmenni innen, mikor lehetőség is lenne, még szolgálati lakást is kapna, nem kéne itt eladni semmit, csak elmenni egy időre máshová élni, és lehet vissza se akarnánk jönni. Eddig erről is volt szó, tök jól megbeszéltük, eldöntöttük. Küldtem a pályázatokat és mikor visszahívtak, hogy állásinterjú, egyből rávágta, ő biztos nem költözik. Ami nagyon meglepett, hisz terveztük, ezért pályáztam és most meg hívogatnak már vagy 10 melót visszadobtam, mert nem megyünk. Maradunk itt és élünk egyik napról a másikra, mert pénzünk épp annyi, hogy a gyereket ellásuk, de még kajálni se tudunk itthon mindig, mert nincs mit főzni már hónap végére. Kapunk a nagyiktól ezt-azt, sőt még sokszor pénzt is, amit én úgy röstellek, mert itthon vagyok, ahelyett, hogy dolgoznék. Csak egyszerűen nem vesznek fel itt sehová.

Gondolod megcsalna és ezért nem akar innen dobbantani?