Jogos a család félelmle, hogy betörnek hozzánk?
9 éves kislány kapott az egyik mobiltelefonjába apukától ajándékba 1 hete egy 2000 forintos SIM kártyát. Eddig ugye nem tudott messengerbe és Viberbe regisztrálni, mert nem volt telefonszáma, most hogy lett, egyből elkezdte ezeket használni. Megígérte, hogy csak az osztálytársaival fog kommunikálni, de kiderült, hogy hazudott. Véletlenszerű cigányokat jelölt be a Facebookon és elkezdett velük csevegni. Amikor ezt anyuka meglátta pár napja, minden pillanatban fél és pánikol, hogy nehogy olyan információkat tudakoljanak ki a kislánytól, hogy az nekünk kárunkra legyen. Amúgy egész életében anya a cigányok ellen nevelte a családot, elég rasszista módon, de ebbe most ne menjünk bele, mégis pont olyanokat jelölt be. Hangüzeneteket, videókat is szokott küldözgetni nekik, bár eddig nem néztük meg, hogy mik vannak benne, egyik indexképen mintha anyukát lehetett volna látni. Anyuka egy éjszaka letörölte a Facebookjáról az ismerőseit amikor a számítógépen úgy hagyta a lány, de másnapra újakat jelölt be és visszajelölte a régieket, azóta sokkal többet beszél velük. Minden napos veszekedés témája a Facebookos beszélgetés és hogy eltiltsuk az internet elől, de szüleim nem merik megtenni a lépéseket, szó szerint itthon a pici lány irányít ebben a témában.
Szerintetek van okunk félni? Ninncs megnevelve a lány nagyon, szóval nem igazán tudjuk, hogy miket adhat ki magáról vagy rólunk...
De én miért èrzem azt,hogy a kérdező már többször tett fel kérdést?
Ha jól emlékszem tavaly,akkor még 8 éves húga betört valami uvegajtót is. Ha megtalálom a kérdést belinkelem,de tuti ő az.
Nem is egy kérdés volt, a telefonfüggőség is volt már téma, csak akkor annak kapcsán, hogy mennyire betegesen függő a kislány.
Ha kiceit is igaz a sztori, akkor simán lehetne gyámhivatalhoz fordulni segítségért, ez már megérne egy védelembe vételt. Pszichológus mind a gyereknek, mind a szülőknek, hogy miképp kéne nevelni őt.
Az összes választ nem volt kedvem végigolvasni sry :D
Telefont elvenni tőle azonnal. (Amúgy nem csak telefonszámmal lehet messengerezni). A cigányoknak azon rétege, meg hát valljuk be nem egy Einstein :D Ha olyan okosak lennének már felrakattak volna egy képet vele egy olyan oldalra ami tárolja az EXIF adatokat, köztük a GPS koordinátákat is. Mondjuk ha panel akkor ba***hatják a koordinátáikat :D
Szóval röviden a SIM kártyát és a telefont is el kell venni tőle.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!