Jogos a család félelmle, hogy betörnek hozzánk?
9 éves kislány kapott az egyik mobiltelefonjába apukától ajándékba 1 hete egy 2000 forintos SIM kártyát. Eddig ugye nem tudott messengerbe és Viberbe regisztrálni, mert nem volt telefonszáma, most hogy lett, egyből elkezdte ezeket használni. Megígérte, hogy csak az osztálytársaival fog kommunikálni, de kiderült, hogy hazudott. Véletlenszerű cigányokat jelölt be a Facebookon és elkezdett velük csevegni. Amikor ezt anyuka meglátta pár napja, minden pillanatban fél és pánikol, hogy nehogy olyan információkat tudakoljanak ki a kislánytól, hogy az nekünk kárunkra legyen. Amúgy egész életében anya a cigányok ellen nevelte a családot, elég rasszista módon, de ebbe most ne menjünk bele, mégis pont olyanokat jelölt be. Hangüzeneteket, videókat is szokott küldözgetni nekik, bár eddig nem néztük meg, hogy mik vannak benne, egyik indexképen mintha anyukát lehetett volna látni. Anyuka egy éjszaka letörölte a Facebookjáról az ismerőseit amikor a számítógépen úgy hagyta a lány, de másnapra újakat jelölt be és visszajelölte a régieket, azóta sokkal többet beszél velük. Minden napos veszekedés témája a Facebookos beszélgetés és hogy eltiltsuk az internet elől, de szüleim nem merik megtenni a lépéseket, szó szerint itthon a pici lány irányít ebben a témában.
Szerintetek van okunk félni? Ninncs megnevelve a lány nagyon, szóval nem igazán tudjuk, hogy miket adhat ki magáról vagy rólunk...
Most beszélgettem velük ebéd közben, hogy le kéne tiltani az internetet teljesen a kislánytól és megmutattam pár Youtube videót nekik, de ők csak le "hülyecsitriztek" hogy én pelenkával a fenekemen (19 éves vagyok, hozzáteszem) ne szóljak bele és a Youtube videósok csak szenzációhajhászok akiknek nem szabad meghallgatni a tanácsukat, főleg a Radics Peti féléknek, mert ő is roma és csúnyán beszél....
Végül arra jutottak, hogy még várnak a dologgal, nem fognak radikálisan változtatni még, majd ha újra elkezdi.
Háttértörténet amúgy, hogy 3 éves korában kapott egy saját tabletet és kb 4 éves kora óta minden nap több órát (szünnapokon egész nap) függ a gép/tablet/okostelefonján, imád játszani, imád youtubeozni és neten beszélgetni mostmár. Régebben videókat is töltött fel magáról a youtubera, ilyenkor mindig letörölték a videóit szüleink de mai napig vannak fent videók, amikről tudok.
Jogos.
Fb fiókot töröljétek és a wifi jelszót ne adjátok meg neki(rámentek arra, hogy elfelejt + jelszót megváltoztatjátok).Sőt,a fb jelszavát is változtassátok meg, hogy ne tudja használni amíg törlődik a fiók.
Amúgy nem is értem, hogy miért van neki Facebookja.Pontosan ezért van megszabva, hogy hány éves kortól lehet használni.Kisgyerek még,nem tudja/nem képes felfogni a veszélyeit.
Hát az internetet tuti fix sosem fogják eltiltani neki, se a készülékeket, mert az elvonási tünetek túl erősek nála, már ha csak lemerül a telefonja és nincs töltője, depressziós hangulatban lesz és az életkedve elmegy.
A Facebook üzeneteit átnéztük, és nagyon sok helyen 18 évesnek adta ki magát, képeket küldött magáról és a ház belsejéből, titkoban levideózgatta néha a családot. A hangüzenetekben sok kivetnivalót nem találtunk, csak a roma emberek hangjára és képére anya sikítozott, hogy ezt nem szabad és pánikolt, hogy ilyenekkel beszél az ő "jóra nevelt/ezek ellen nevelt" kislánya.
Kérdező:
Szerintem ne foglalkozz a sztorival, mert - mint írtad előbb - te mutattál videókat szülőknek FB tiltásról, de nem fogadták meg a tanácsodat, mondták: ne szólj bele, netet se fogják tiltani és még dehonesztáló megjegyzésekkel is illettek.
Legalábbis én önérzetemet bántaná, ha segíteni akarnék és ilyenekkel illetnének...
Persze megértem, hogy nehéz ilyen döntést hozni, ha te is ki vagy téve annak, ha a kislány butaságot csinál és ezért gond lesz.
Még réggeben,ergo 3 4 5 évesnek minek email?
58N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!