Akik tudatosan nem vállalnak gyereket azok később volt hogy megbánták?

Lassan 45 vagyok soha nem akartam gyereket, és mai napig jó döntésnek tartom.

Férjem 51, van egy (nem tervezett) fia - az a véleménye, hogy sokkal jobban kellett volna vigyáznia...

Anyámat rábeszélték a gyerekvállalásra, azt mondja, mai ésszel dehogy vállalna. Egyedül él, párkapcsolata és barátai sincsenek, és kitűnően érzi magát a saját kis világában.

Ami viszon tény: attól, hogy valakinek vannak gyerekei, egyáltalán nem biztos, hogy nem lesz 40-50-60éves korában teljesen egyedül (vagy ami még rosszabb: problémás családi kapcsolatban). A gyerekek kirepülnek, és több ismerősöm került teljesen taccsara, mert rájött, hogy 25 év munkája és gondoskodása árán csak annyit ért el, hogy később lett magányos. Az idősotthonok lakóiról nem is szólva, akiket talán ünnepekkor meglátogatnak - talán azt sem.

Általában a karrierista,egocentrikus,esetleg magasabb egzisztenciájú egyén aki valamely vélt félelem,vagy önigazolás, vagy egyéb "magasztosabb célok" miatt nem vállal utódot az később mélyen legbelül megbánja,mégha ennek teljesen ellenkezőjét kommunkiálja is.

A mi családunk volt 1 generáció alatt gazdag és szegény is , mégis a halálos ágyán azt mondta nekem Anyám,hogy "-Tudod fiam az egész életemből arra vagyok a legbüszkébb,hogy két ilyen f@x@ embert felnevelhettem!"

Azt hiszem ez mindent elmond...

21-es vagyok, bejelentkezek.

Jelentem, betöltöttem az 50-et - és még mindig életem legjobb döntésének tartom, hogy nem vállaltam gyereket.

Időközben több, családcentrikus idős ismerősöm is egyedül maradt, annak ellenére, hogy több gyereke és unokája van... telefonon sem hívják. Nem látok bele a múltjukba, de azt mondják, mindent megtettek értük, és most nem értik, miért.