Akik tudatosan nem vállalnak gyereket azok később volt hogy megbánták?

Engem olyan érdekelne, ahogy nem a magány, egyedüllét miatt bánta meg valaki.

8-as például úgy tűnik, elégedett az életével, nem másoktól függ a boldogsága.

Ha meg valaki öregszik, leépül, a barátainak családja van, és egyedül szenved, az hiheti azt, hogy a gyerek megoldás lenne.

Én azt bántam meg, hogy három lányom született a feleségem erősködött. Az első után meg kellett volna állni, azt bírtuk volna anyagilag is, törődéssel is, nem kellett volna kölcsönből nagyobb lakás rosszabb helyen. Az életünk is kevésbé lett volna zaklatott. Egy gyerek mellett még normálisan elvégezhettem volna a főiskolát. Nagyon bánom, hogy nem tanultam soha nem lett diplomám.

A lányom is jobban járt volna, ha támogatni tudjuk és foglalkozunk vele amikor szüksége lett volna rá. Három lány túl sok, még a kettő is sok.

Lehet, hogy nem kéne írnom, mert nekem van gyerekem, de az biztos, hogy nagyon-nagyon sokáig nem akartam. Az a típus voltam, aki az ázott kutyákat is szívesebben megölelte volna, mint egy nyáladzó kisgyereket. Aztán az első gyermekemet nem is úgy vállaltam, hogy tudtam volna, mi is ez igazából (bár nem tudom, hogy mások tudják-e az első előtt). És rögtön a mélyvízbe is kerültem, mert egy speciális idegrendszeri probléma miatt a nagyfiam az átlagnál nehezebben nevelhető, most amit kiemelnék hogy nagyon keveset képes visszaadni abból a szeretetből és gyengédségből, amit kap. Vannak olyan nagyon-nagyon rossz napok és pillanatok, amikor azt érzem, hogy bár vissza nem csinálnám, ha tehetném sem, de lehet, hogy ha előre tudtam volna, hogy miylen fájdalmakat tud okozni, akkor inkább nem vállalom, mert én ezt türelemmel elviselni nem vagyok alkalmas.

Viszont a lányom leírhatatlan örömöt ad. Annyi szeretet van benne, és annyi kedvesség, hogy fele ennyire sem akarnék élni, ha ő nem lenne, még úgy sem, hogy nagyon szeretem a férjemet is, és minden nehézség ellenére a fiamat is.

És tudom, hogy nem ebben a porfészekben fognak majd élni felnőttként, ezt nem is kívánnám tőlük, és tudom, hogy ha kirepülnek, kettesben maradunk majd a férjemmel. Az is jó lesz, mert egymás legjobb barátai vagyunk, és szeretünk mindent együtt csinálni.

Ami miatt még nem bántam meg, hogy mégis gyermeket vállaltam, mert annyit tanultam főleg a nagyfiam által, amennyit előtte majd negyven év alatt sem soha senkitől. Sokkal bölcsebb lettem, többet tudok az életről, másokról, de elsősorban magamról. És ezeket azért nem tanulhattam volna meg mástól, mert önként nem éltem volna sokáig együtt senki mással, akinek ilyen nehéz a természetes:):):):):)

13#as le a kalappal, hogy leírtad, le merted írni. Nekem nagyon szimpatikus. :)

Én is úgy érzem, sokat tanulok a gyerekeimtől, igazi tükröt mutatnak.

Én eddig (46F) egyetlen nőt találtam, aki meg tudta fogalmazni azon okok legalább felét, ami miatt szabad gyereket szülni erre a világra. Az illető hölgy 20 évvel volt idősebb nálam, és volt már 3 gyermeke. Isten éltesse őket!

Néhány évre rá megismertem és szerelmes lettem egy lányba, akivel -bár nem ismerte a számomra fontos gyermekválallási okokat- szerettem volna összeházasodni, és ha ő is úgy akarja, lehettek volna gyermekeink is. Ő nem viszonozta az érzéseimet, gyermeket meg egyáltalán nem akart. Mint elárulta, korábbi gyakori szerhasználat következményei miatt. Isten áldja őt!

Szóval vannak olyanok, akik megbánták, hogy vállaltak/nem vállaltak, és vannak fordított esetek is. Így kerek a világ.

Meg vannak olyanok, akik más gyerekeit is tudják szeretni, meg olyanok is, akik későn kapcsolnak, meg mindenfélék. Elférünk a Nap alatt.

Nem bántam meg, de csak azért mert

-szar anya lettem volna értem ezt így:.,a saját hülyeségeim voltak mindig az elsők kapcsolatokban is,meg úgy az élet minden területén,

- az a gyerek nagyon megszenvedte volna velem ha nekem kell felnevelni, elég roncs,pszichésen beteg ember közt rohangálunk,így legalább nem hallom azt életem végéig így basztál el,úúgy, miért születtem meg stb.. nem kell magam okolni egy életen keresztül hogy valamit elrontottam mert megelőztem.

Van akinek nem való gyerek, ennyi.

Munkahelyemen van két idősebb hölgy is az egyik 46 a másik 60 éves, mindkettő boldog házasságban él és soha nem akartak gyereket. Mai napig jó döntésnek tartják, nem bánták meg.

A tesóm 37 éves, ő sose akart férjhez menni, se pasid, se gyereket, ő így boldog, eddig nem bánta meg.

Mi se tervezünk gyereket a férjemmel, eddig nem jött meg a vágy, 33 éves vagyok, nem gondolom, hogy az elkövetkezendő 2-3 évben előjönne. 36 után meg már semmiképp nem szülnék a korom miatt. Őszintén szólva szeretjük az életünket úgy ahogy van, nem szeretnénk rajta változtatni.

Viszont több olyat is ismerek aki megbánta, hogy gyereket vállalt. Szinte mindegyikük ugyanazt mondta az okokra. Több a meló, a macera, a stressz mióta gyereke van, rengeteg lemondással jár, csomó pénz, és úgy érzik nem kapnak vissza annyi boldog pillanatot, hogy megérje. Főleg azok az ismerőseim panaszkodnak akiknek már kamasz a gyereke, egyre szemtelenebbek, egyre jobban hat a környezet rosszul a gyerekekre. Ilyesmikről számolnak be. Van ahol az általánosban végig kitűnő tanuló kedves, engedelmes jó kislány alig 15 évesen drogozni, inni kezdett, lopott a szüleitől, és már volt terhes is.