Mit csináljak anyukámmal (már teljesen kiborít)?
Figyelt kérdés
Én egy 15 éves lány vagyok az a problémám, hogy anyukám mindenbe bele köt, kijavít,újra megcsinálja "jobban",semmi se jó neki,eddig az a baja volt, hogy sose látta, hogy tanulok (hetedikben becsúszott egy kettes és négy-öt hármas) idén lett négy hármasom. Semmi se volt , még csak annyi se, hogy "örülök, hogy javítottál a jegyeiden" vagy "ügyes voltál" stbb. Hugom és nővérem összefogtak ellenem, állandóan szemétkednek velem, pl. a hugomnak (6 éves),mert előtte szemétkedett velem azt mondtam, hogy hülye erre elment és beköpött a nővérem meg anya is őt védte. Hugom direkt szemétkedésből kirakta elém a lábát, hogy felbukjak és elkezdett fetrengeni a földön, amikor elmondtam anyunak azt mondta, hogy árulkodok mint a tesóm, ugyan olyanok vagyunk.(nem árulkodtam csak azt mondtam ,hogy rá is rászolhatna). Mielőtt a hugom megszületett nagyon szeretett és örült mindennek amit csináltam akkor nagyon segítőkész és szorgalmas voltam ( ahogy ő mondaná), akkor szivesen segítettem neki és nagyon sokat mert NEM volt KÖTELEZŐ.Nagyon sok mindent meg beszéltünk egymással, mostanában meg anyitt sekérdezett meg "hogy vagy?" vagy " volt-e valami a suliban", " hogy telt a napod" stb. Hugom megszületet és az a számára "kedves lánya " eltünt.Nemtudom miért meg változtam." Már nem voltam az a cuki kis lány az az aranyos kis lány aki mindig mindenkinek szépen köszönt én csak én lettem. Mintha elfelejtette volna, hogy én is ott vagyok, csak az a kis tündi-bündi kis hugica maradt, én meg eltüntem a képbölnem voltam olyan érdekes ,szép okos, kedves, segítőkész mint régen. Hugom minig benyalizik anyumnak (pl elkezdi mondani hogy fölsöpregetek és fogja a nagy söprűt rám néz mosolyog "olyan cukin" és elkezd söprögetni, hogy én semmittevő lusta dögnek nézzek ki.Mostanában egy jó szava sincs hozzám .Szoktam főzni azt se mondja , hogy " finom volt" vagy csak annyit, hogy "kösz" . Elhanyagolva érzem magam és őszintén semmi kedvem sincs segíteni anyumnak , hogy hibát találjon benne. Anyum multkor szolt , hogy pucoljak meg répát, én meg kérdeztem , hogy "mennyit" , erre ő assem tudod mennyit szoktunk tenni a levesbe? ( mindig elrontok vmit azért kérdetem emg ha egy kisebbet pucolok meg az kevés ha egy nagyot az már túl sok) ,kivette a kezemből a répát és a kést azt mondta majd megpucolja ő. Erre elkezdi nincs más dolgod? Rá kérdeztem miért mit csináljak?Hát amivel tudnál segíteni nem cosk ülnél ott a fotelban. najólvan itt mentem be a szobámba. Bejön " ez hogy néz ki?" "azt miért nem pakoltad már el" "sose tudsz rendesen megcsinálni semmit." stbb. Sosem halgatmeg, vagy végig. Általában én mindig meghallgatom a problémáit betegségetit stbb,ő neki nics ideje hogy végig halggason , vagynem ér rá. Nemtudom ,hogy tegyek a kedvére és, hogyan váljak újra az ő segítőkész kislányává? Légyszives segítsetek . Bocsi, hogy hosszú lett. 15 lány2010. jún. 27. 12:16
11/13 anonim válasza:
Utolsó elötti vagyok
Te legalább elmehetsz otthonról, én még fagyizni sem mehetek :/
12/13 anonim válasza:
sziasztok sorstársak...
én 19 vagyok most végeztem az első fősulis évemmel és az összes tárgyam közül egy nem sikerült. na ebből egy hatalmas patária lett hogy hogy lehetek ekkkora szar hogy nem teljesítek 100%osan :|
mellesleg egész évben mást se hallgattam csak hogy nem dolgozok, nem segítek semmit, már megint ez hogy néz ki az hogy néz ki, és nem is tanulokk szartse...
látszik ugye hogy nem tanulok, hisz 1 tárgyból buktam a 30ból
na mindegy. nem lehet velük mit kezdeni, én már feladtam
19L
13/13 A kérdező kommentje:
én harcolok :D
2010. jún. 28. 10:47
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!