Én egy 15 éves lány vagyok az a problémám, hogy anyukám mindenbe bele köt, kijavít,újra megcsinálja "jobban",semmi se jó neki,eddig az a baja volt, hogy sose látta, hogy tanulok (hetedikben becsúszott egy kettes és négy-öt hármas) idén lett négy hármasom. Semmi se volt , még csak annyi se, hogy "örülök, hogy javítottál a jegyeiden" vagy "ügyes voltál" stbb. Hugom és nővérem összefogtak ellenem, állandóan szemétkednek velem, pl. a hugomnak (6 éves),mert előtte szemétkedett velem azt mondtam, hogy hülye erre elment és beköpött a nővérem meg anya is őt védte. Hugom direkt szemétkedésből kirakta elém a lábát, hogy felbukjak és elkezdett fetrengeni a földön, amikor elmondtam anyunak azt mondta, hogy árulkodok mint a tesóm, ugyan olyanok vagyunk.(nem árulkodtam csak azt mondtam ,hogy rá is rászolhatna). Mielőtt a hugom megszületett nagyon szeretett és örült mindennek amit csináltam akkor nagyon segítőkész és szorgalmas voltam ( ahogy ő mondaná), akkor szivesen segítettem neki és nagyon sokat mert NEM volt KÖTELEZŐ.Nagyon sok mindent meg beszéltünk egymással, mostanában meg anyitt sekérdezett meg "hogy vagy?" vagy " volt-e valami a suliban", " hogy telt a napod" stb. Hugom megszületet és az a számára "kedves lánya " eltünt.Nemtudom miért meg változtam." Már nem voltam az a cuki kis lány az az aranyos kis lány aki mindig mindenkinek szépen köszönt én csak én lettem. Mintha elfelejtette volna, hogy én is ott vagyok, csak az a kis tündi-bündi kis hugica maradt, én meg eltüntem a képbölnem voltam olyan érdekes ,szép okos, kedves, segítőkész mint régen. Hugom minig benyalizik anyumnak (pl elkezdi mondani hogy fölsöpregetek és fogja a nagy söprűt rám néz mosolyog "olyan cukin" és elkezd söprögetni, hogy én semmittevő lusta dögnek nézzek ki.Mostanában egy jó szava sincs hozzám .Szoktam főzni azt se mondja , hogy " finom volt" vagy csak annyit, hogy "kösz" . Elhanyagolva érzem magam és őszintén semmi kedvem sincs segíteni anyumnak , hogy hibát találjon benne. Anyum multkor szolt , hogy pucoljak meg répát, én meg kérdeztem , hogy "mennyit" , erre ő assem tudod mennyit szoktunk tenni a levesbe? ( mindig elrontok vmit azért kérdetem emg ha egy kisebbet pucolok meg az kevés ha egy nagyot az már túl sok) ,kivette a kezemből a répát és a kést azt mondta majd megpucolja ő. Erre elkezdi nincs más dolgod? Rá kérdeztem miért mit csináljak?Hát amivel tudnál segíteni nem cosk ülnél ott a fotelban. najólvan itt mentem be a szobámba. Bejön " ez hogy néz ki?" "azt miért nem pakoltad már el" "sose tudsz rendesen megcsinálni semmit." stbb. Sosem halgatmeg, vagy végig. Általában én mindig meghallgatom a problémáit betegségetit stbb,ő neki nics ideje hogy végig halggason , vagynem ér rá. Nemtudom ,hogy tegyek a kedvére és, hogyan váljak újra az ő segítőkész kislányává? Légyszives segítsetek . Bocsi, hogy hosszú lett. 15 lány
olvastasd végig vele ezt a kérdést, vagy írj neki levelet..azt kénytelen végig olvasni, és nem vághat közbe...
2010. jún. 27. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
3/13 A kérdező kommentje:
Szerintem nem sokat érnék el vele, kidobná.
2010. jún. 27. 12:29
4/13 anonim válasza:
Azta! Mintha csak én írtam volna!
Én már semmibe se segítek otthon, mert úgyse jó ahogy csinálom. Húgommal nem beszélek semmit sem (10 éves).
Egyszerűen nem érdekelnek. ott neki a húgom, segítsen ő, úgyis ő a kedvenc. :D Egyszer ő is nagyobb lesz, és talán már nem ő lesz a cuki kishúg..
15/L
2010. jún. 27. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
5/13 A kérdező kommentje:
:) msn cím? :D
2010. jún. 27. 12:40
6/13 anonim válasza:
Szia! Írd le a kérdésed, véleményed, aztán add oda anyudnak. Lehet, hogy ki fogja dobni, de előtte el fogja olvasni. Sajnos sok ember addig nem figyel a hibáira amíg valami drasztikus dolog nem történik a családjában. Talán ez a levél lesz annyira erőteljes, hogy észre vegye a hibáit.
2010. jún. 27. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
7/13 anonim válasza:
apuddal nem tudsz beszélni,hogy beszéljen ő vele?vagy esetleg nagyszülők?
2010. jún. 27. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
8/13 A kérdező kommentje:
Nem szeretném megbántani nagyon szeretem őt. Apukámmal nem lehet ilyenről beszélni, nagyon sokat dolgozik és nem sokat van itthon, anyum rokkantnyugdijjas(rákos volt) ő egész nap itthon van.Nem akarom, hogy ideges legyen és ezmiatt újból előjöjjön a betegsége... :'(
2010. jún. 27. 14:39
9/13 anonim válasza:
Bocs az OFF-ért:
Mintha csak magamat látnám!
Nekem két húgom van (13,12)... Ugyanez a helyzet! Mindent nekem kell csinálnom, de mégsem tetszik neki... A fiatalabb húgom folyton bejön a szobámba, és viszi el a dolgaimat, és maikor elkezdek vele kiabálni, hogy elég volt, akkor anyám mindig velem kezd el ordibálni... Hogy én ilyen meg olyan szemét vagyok, meg bugris-bunkó!
Nem is értem! Aztán meg csodálkozik, hogy ugyanilyen hangnemben válaszolok neki! Meg, hogy engem mindenki utál...mindig ezzel jön! De könyörgöm! Ha attól az embertől nem kapok szeretet akitől a legfontosabb lenne, akkor én, hogy szeressem őt?
Én már beletörődtem, nem tudok mit csinálni, hogy ne ilyen legyen a kapcsolatunk...
Bocsi, hogy hosszú lett
15/L
2010. jún. 27. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
10/13 anonim válasza:
én is irhattam volna ezt a kérdést....nekem van egy bátjám (21) meg egy un. öcsém(3) aki nálunk lakik...mivel én vagyok a lány nekem kell meg csinálni a házi munkát mivel a szüleim dolgoznak...de ha megcsinálom az a baj ha nem csinálom az a baj....szóval nálam is mindig találnak valami hibát...már ugy vagyok vele hogy 2 fülem van...egyiken be a másikon ki...sza*rok rájuk...nekem soha se volt jó kapcsolatom anyámmal apámmal azzal jobban el voltam de mostanába nagyon sokat dolgozik már ugy hogy én meg ekvagyok magamba....amikor meg nagyon magam alatt vagyok akkor meg inkább elmegyek itthonról barátomhoz. 15/L
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!