Hova mehetek 17 éves?
Hát, ez kemény helyzet. A múltban több olyan pont is van, amikor tehettél volna valamit azért, hogy most legyen lehetőséged. Lehetett volna tanulni az iskolában, mert az írásod alapján ezt nem sikerült. Lehetett volna maradni az iskolában, nem otthagyni ilyen nevetségesen kevés tudással. Lehetett volna csinálni valamit ezalatt a két év alatt, nem csak a pároddal eltartatnod magadat.
De! Most is és bármikor el lehet kezdeni tenni valamit, hogy a jövő jobb legyen. Most is tanulhatsz, most is elkezdhetsz valamit, aminek a jövőben lehet hatása. Csak ha elkezdesz olvasni valami szépirodalmat, már azzal tettél valamit az életedért, mert javulni fog a nyelvhasználatod, ami most csapnivaló. Rengeteg apró dolog van, amit tehetsz azért, hogy aztán 5-10 év múlva valami jobbat kapj, mint amit anélkül kapnál. Persze, apádhoz ne menj vissza, így is elég bajt köszönhetsz már neki. De a barátoddal fejlesztheted a kapcsolatodat. Sokat segítene, ha járnál pszichológushoz, hogy újra sínre tehesd az életedet. Persze ez csak akkor működik, ha mindent megteszel érte, hajlandó vagy szembenézni az életeddel. Ennek egészségügyi előnye is lehetne számodra, mert az ilyen bőrbetegség sokszor lelki támogatást élvez. Az iskolával az a probléma, hogy Neked valószínűleg elölről kell kezdened írni tanulni, tehát az nem megoldás, ha valamilyen felsőbb osztályba mész vissza. De ehhez lehet, hogy találnál valakit, aki ingyen korrepetál.
Látom, az ítészek azóta sem restek a nullázásban. Jól van, örülök, hogy kiélhetitek általam.
A kérdezőnek: mindenképpen előrefelé javaslom a menekülést. A kapcsolat megjavítása és az egzisztencia fejlesztése.
Kedves Páros! (6-8-10-12) Komplexusokért Neked se kell a szomszédba menned! Az első válaszod kivételével csak a dühöngéseidet olvashatjuk itt! Hogy is van ez a harmóniával, ha ismeretlenek képesek szavazattal a lelkedbe tiporni? Az egyetlen értelmes válaszodat én ugyan felpontoztam (ami sokáig valamiért nem jelent meg az eredményben), ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a kérdező - írásából ítélve - nincs azon a szinten, hogy felfogja körmondataidat. Fogalmazz rövidebb mondatokkal és egyszerűbb kifejezésekkel. Helyezkedj bele kicsit a kérdező (társadalmi) helyzetébe.
Pl. nem mehet el bolti eladónak, mert ahhoz nem csak papír kell, hanem alapvető szövegértési képesség, számok, alapműveletek ismerete. De elmehetne takarítónak (hiányszakma) vagy nyáron elmehetne a Balatonhoz konyhai segédmunkára pl. - itt kaphat szállást is. Csak valahogy ezt a munka iránti ellenérzését kellene leküzdenie. Plusz nem árt, ha becsületes. Egyszer el kell kezdeni felnőni, a kérdező fényévekre van a #4-es válaszolótól, aki a 8 általánosa ellenére még diplomásokat is meghazudtolóan jól ír, meg fiatal kora ellenére szorgalmasan dolgozik.
Kerdezonek:
Mi torten veled az elmult evekben?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!