Tétlenül nézzem, vagy próbáljak segíteni?
Az alapszituáció az, hogy van két legjobb barátom, az egyik lány, a másik fiú, akiket néhány évvel ezelőtt összeismertettem és azóta egy párt alkotnak. Nekem ők jelentették a "minta párt", ezért taglózott le a hír, hogy a fiú megcsalja a lányt. Ezt nem a srác mondta el nekem, hanem a baráti körön körbe jött a infó, de persze egyből rákérdeztem nála és kiderült, hogy már több, mint egy éve van egy másik barátnője is, mindkét lányt szereti és állítása szerint eddig képtelen volt dönteni. Egyik lány sem sejt állítólag semmit. De nem tudom ez meddig fog így maradni, hiszen már eléggé sokan tudják és attól félek, hogy a legjobb barátnőmet össze fogja törni a hír. A legjobb barátom is aggódik emiatt, ezért képtelen a barátnője elé állni. Mondjuk egy évi hazudozás után nekem sem menne.
Mivel a legjobb barátomnak mondhatom már több, mint 10 éve, ezért arra kért meg engem, hogy én beszéljek a barátnőjével, vagyis a legjobb barátnőmmel, és én mondjam el neki mi történt. De arra kért, hogy ne a teljes igazságot mondjam, hiszen azzal tönkreteszi a lányt feleslegesen, hanem hazudjak "kegyesen", és csak annyit mondjak, hogy egyszer csalta meg. Állítása szerint a barátnője az igazi és a másik lánnyal le fogja zárni amilyen hamar csak lehet. Azért engem kért meg erre, mert a lány a legjobb barátnőm, és ha én mondanék neki valamit, akkor azt valószínűleg elhinné, hiszen tudja, hogy sosem akarnék neki rosszat, a párja pedig a legjobb barátom, így nekem biztosan elmond mindent. Még nem válaszoltam, hogy hajlandó vagyok-e erre.
Szörnyen nehéz így két tűz között. Nincs az a pénz, hogy valamelyik barátomat is megbántsam, pedig akármit válaszolok is a kérésére, azzal valamelyikőjüket nagyon megbántom.
Beleavatkozzak és segítsek mindkettőjükön: a barátomnak azzal, hogy segítek helyrehozni a kapcsolatát; a barátnőmnek pedig, hogy ne legyen akkora arculcsapás; vagy inkább kerüljem most velük a kapcsolatot?
köszönöm a válaszokat
22L
Nekem olyan erzesem van, hogy azt szeretne a baratod, hogy deruljon ki a dolog, aztan majd a lanyok megoldjak.Valamelyik ugy megsertodik hogy magatol lemond a fiurol.
Ha a te baratnodet valasztja es a masik kapcsolatot le fogja zarni, akkor miert ennek a lanynak kell a tudatara adni es miert nem annak akitol meg akar szabadulni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!