Mit gondoltok erről? Férjem lányának anyagi támogatása.
Férjemmel 4éve vagyunk házasok, mindkettőnknek 2.házassága. Nekem egy (velünk él), neki 2 gyerek van(anyukájukkal élnek), emiatt is, külön kasszán vagyunk kezdetektől az én házamban.
A fia már felnőtt, családos, a lánya az enyémmel egy idős kb, jövőre egyetemre mennének mindketten.
Én örököltem egy jelentősebb összeget,és egy kis pesti garzont nemrég. Megbeszéltük a lányommal, hogy így tudom tánogatni neki az egyetemi tandíjat legalább diákhitelt megússza,úgyis pestre szeretne járni,és laknia is lesz hol.
A férjem lánya meg van sértődve emiatt, mert őis szertne arra az egyetemre menni, de a jelentős tandíjat nem tudják neki állni, szerinte öt is támogatnom kéne, és elférnének ketten is a 32m² lakásban, amit amúgy a lányom sem akarna, nem.jönnek ki túl jól. Hetek óta ezen áll a bál, most már a férjem is mondogatja, hogy igazán "megoldhatnánk" végülis egy család vagyunk.
Én nem szeretném a férjem lányának milliós tandíját állni, sose tudhatjuk mit hoz az élet, mikor lesz szükségem a pénzre, eleve emiatt is lett anno a külön kassza, hogy ne legyen vita a pénzen.
Érdekelne kívülállók hogy látják ezt a szitut?
A férjed lányához NEKED SEMMI közöd, szóval vergődjön csak a kislány.
MEllesleg miért nem tanult úgy, hogy államira jusson be?
Én a SAJÁT gyerekemnek nem finanszíroznám a tanköltségét, mert horribilis össze félévnte egy diplomás ápoló képzés is.
A férjed meg elmehet a pitsába, külön kassza van, de ilyenkor meg "megoldhatnátok".
Én megmondanám neki, hogy az ÉN gyerekem életét finanszírozom, az ÖVÉT oldják meg ŐK az exével.
Beraknálak annak a kislánynak a helyébe pár hónapra, hogy megérezd, mit érez ő, hogy éli ezt az egészet meg, és mit jelent egy ilyen család mint amit te viszel, ami minden csak nem család. Mert a családban akárki jön is kivülről, az olyan mint ha mindig is ott lett volna-már ha befogadják. És nem úgy viselkedik vele senki, mint egy muszájból megtürt idegennel, ahogy te teszel ezzel a kislánnyal. Kíváncsi lennék, hogy aha fordított lenne a szítú és a te gyerekeddel viselkednének megtűrt emberként, neked hogy esne..
A család nem nálatok kezdődik, ezzel remélem tisztában vagy.
Voltak nálunk vendéggyerekek akkor is amikor nekünk felnőtteknek nem jutott ételre, de a vendéggyerekek ugyan úgy voltak mint a sajátjaink. Semmivel nem kaptak sem kevesebbet, sem többett, és az igaz, hogy mi éhesen feküdtünk le az urammal, de kivétel nélkül boldogan mentek haza, tele hassal.Az ugymond idegen gyerekek.
Jöhetnek a minuszok, meg a köpködés.
3+ A férjedet viszont sajnálom, mert mindezt végig nézni amit le.művelsz te meg a lányod, szemben az ő lányával, hááát az minden csak nem könnyű. És szerintem ha lehetősége lenne rá, és visszafordíthatná az idő kerekét, tuti, hogy nem lenne a férjed. Erre a fejemet rá merem tenni.
Ezt egy szülőnek végig nézni, pláne egy férfinek, aki egy lánygyermekhez sokkal közelebb áll..iszonyat nehéz lehet.
Mivel a férjed idáig nem zavarta a külön kassza, most se pampogjon. Gondolom a 4 év alatt volt bőven olyan szitu, amikor segíthetett volna neked. Volt ilyen? Megtette?
Ha a külön kassza ellenére ő támogatóan viselkedett veled eddig, akkor hajlandó lennék beszélni valamiféle megoldásról, amiben ő vállalja a nagyobb részt. Ha nem akkor be lehet fogni.
Nehéz ügy.
Azért arra kíváncsi lennék, hogy fordított esetben hogy állnak a te lányodhoz.
A 3-as válaszolónak meg annyit, hogy itt nem együtt, közösen hozták össze amijük van, hanem már mindenkinek volt valamije.
Nem véletlenül volt a legjobb döntés a külön kassza.
ezt a helyzetet békével megoldani majdhogynem lehetetlen.
Esetleg valamiféle támogatáson gondolkozhatsz, bár nem tudom ez mennyire férne bele a keretbe.
Kár, hogy a férjed nem áll melléd.
Ha eddig külön kassza volt és nem volt pénzed, addig nem volt baj ugye?
Kislány oldja meg! Mindenki a saját gyerekét "rendezi"
7 Én a fazon helyébe, tuti lelépnék innen. Ettől még az egyedüllét is jobb mint sem ilyen közegben élni és ezeket a dolgokat igy végig nézni a gyermekemmel szemben.
Áldom az eszem, hogy annak idején úgy döntöttem, hogy én egyszer megyek férjhez, többet sosem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!