Mit csináljak, ha ver, fenyeget az apám? Ajánlottak vmit, de jó ötlet ez?
Apám kisebb koromban is vert(nem csak kezével, volt h kemény papuccsal, bottal), az elmúlt 1-2 évben ez nem nagyon történt meg, de mostanában újra elkezdett és most durvábban.(Nem tehetem meg, h visszaütök, mert akkor én járnék rosszabbul, mivel ő erősebb nálam)
Nemrég újra megvert, öléssel fenyegetett, elő is vette a kést és majdnem megtette, de anyám kiabálta, h ne. Ezen kívül anyám nem tett semmit, csak végignézte ahogy ver. Mánap is belémboxolt, felpofozott, hozzámvágott megint egy sprayt, fenyegetett, de a múltkori fenyegetédhez az is hozzájött, h kidob a panelból.(magasan lakunk)
Tegnap nem volt verés szerencsére, de ma reggel megvert a liftben,éd az elkövetkező időszakban is verni fog és ezt már nem bírom tovább. Lelkileg is tönkremegyek, meg ő addig nem nyugszik, míg meg nem halok vagy roncs nem leszek.
Legjobb barátnőmnek elmondtam, a családtagja megkérdezett nekem egy illetékest névtelenül és ő azt mondta, h 16. évét betöltött személy a gyámhatóság engedélyével elhagyhatja a szülői házat( a gyámhatóság vizsgálni fogja, h a kiskorú egészséges testi-lelki-szellemi érdekében áll-e), vagyis nagykorúsírhatom magam. Az a kérdésem még, h hogy vizsgálják ezt ki? Esetleg a kivizsgálás előtt elmehetek innen? Mert ha apám megtudja, h elmentem a gyámhatóságra, nekem végem...
A barátnőm családja felajánlotta, h lakhatok náluk, de jó ötlet ez? Mármint, ha sikerül is elmennem itthonról(apám nem fogja hagyni, még akkor sem, ha van papírom, sőt 18 éves korom után sem) tuti megkeres..Esetleg majd mikor suliidőszak van, sulim előtt vár vagy vmi és én félek tőle. Barátnőmék családja azt mondta, h kérünk távoltartásit tőle, de az a baj, h őt nem érdekli, ha börtönbe megy, csak tönkre akar engem tenni. De ha maradok nem biztos, h élek még egy hónapig sem...
Feljelenteni nem akarom, mégiscsak az apám meg nem merem és nem hiszem, h hinnének nekem, ha apám odaállít anyámmal és a tesómmal, h csak kitaláltam az egészet, engem meg jól megver utána.
Előre is köszönöm a válaszokat!
16/L
Mi történt veled 2018 óta?
Jobban vagy?
Elég aggasztó hogy nem írtál ide..
Igen, szerencsére élek, azóta sokkal nagyobb biztonságban. Őszintén nem gondoltam volna, hogy lesz, aki felőlem érdeklődik, így nem néztem a gyik oldalát. Nagyon nehezen, de sikerült elmennem otthonról,intézetbe mentem, majd nevelésbe vettek, gyámom is volt. Azóta több minden is volt, szerencsére apám nem bántott azóta, tesóm kezdett el mostanàban fenyegetni telefonon, de őt sem értem mikor lett olyan, mint apám. Sokszor eszembe jut, mit éltem át 2 éve(meg előtte), de néha mai napig nem tudom elhinni, hogy képes voltam rá. Nyilván most 19 éves fejjel másként gondolok vissza a 2 évvel ezelőtti énemre, például nem értem, hogy lehet, hogy majdnem képes voltam bedőlni nekik és hazamenni.
Mára már leginkább anyámmal tartom a kapcsolatot, de vele se folyton, sajnos eléggé hullámzó, hogy áll hozzám. Talán az a legrosszabb, hogy nagyon tud hiányozni a családom, hogy "normális" életem legyen, de ilyenor tudatosítom magamban, hogy nem feltétlen a saját családom hiányzik, hanem egy normális család, vagy az, hogy szeretve érezzem magam. Úgy érzem sok trauma ért mind 2 éve, mind gyerekként, de dolgozom rajta és hiszem, hogy idővel jobb lesz.Köszönöm a segítséget mindenkinek, nagyon hálás vagyok, nélkületek tényleg nem ment volna!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!