Mit csináljak, ha ver, fenyeget az apám? Ajánlottak vmit, de jó ötlet ez?
Apám kisebb koromban is vert(nem csak kezével, volt h kemény papuccsal, bottal), az elmúlt 1-2 évben ez nem nagyon történt meg, de mostanában újra elkezdett és most durvábban.(Nem tehetem meg, h visszaütök, mert akkor én járnék rosszabbul, mivel ő erősebb nálam)
Nemrég újra megvert, öléssel fenyegetett, elő is vette a kést és majdnem megtette, de anyám kiabálta, h ne. Ezen kívül anyám nem tett semmit, csak végignézte ahogy ver. Mánap is belémboxolt, felpofozott, hozzámvágott megint egy sprayt, fenyegetett, de a múltkori fenyegetédhez az is hozzájött, h kidob a panelból.(magasan lakunk)
Tegnap nem volt verés szerencsére, de ma reggel megvert a liftben,éd az elkövetkező időszakban is verni fog és ezt már nem bírom tovább. Lelkileg is tönkremegyek, meg ő addig nem nyugszik, míg meg nem halok vagy roncs nem leszek.
Legjobb barátnőmnek elmondtam, a családtagja megkérdezett nekem egy illetékest névtelenül és ő azt mondta, h 16. évét betöltött személy a gyámhatóság engedélyével elhagyhatja a szülői házat( a gyámhatóság vizsgálni fogja, h a kiskorú egészséges testi-lelki-szellemi érdekében áll-e), vagyis nagykorúsírhatom magam. Az a kérdésem még, h hogy vizsgálják ezt ki? Esetleg a kivizsgálás előtt elmehetek innen? Mert ha apám megtudja, h elmentem a gyámhatóságra, nekem végem...
A barátnőm családja felajánlotta, h lakhatok náluk, de jó ötlet ez? Mármint, ha sikerül is elmennem itthonról(apám nem fogja hagyni, még akkor sem, ha van papírom, sőt 18 éves korom után sem) tuti megkeres..Esetleg majd mikor suliidőszak van, sulim előtt vár vagy vmi és én félek tőle. Barátnőmék családja azt mondta, h kérünk távoltartásit tőle, de az a baj, h őt nem érdekli, ha börtönbe megy, csak tönkre akar engem tenni. De ha maradok nem biztos, h élek még egy hónapig sem...
Feljelenteni nem akarom, mégiscsak az apám meg nem merem és nem hiszem, h hinnének nekem, ha apám odaállít anyámmal és a tesómmal, h csak kitaláltam az egészet, engem meg jól megver utána.
Előre is köszönöm a válaszokat!
16/L
Utolso, elmesz Te a sunyiba
Mi az, hogy nem lehet boldog elete?!
Nem csak hogy lehet, lesz is. Ez nem is kerdes.
Nemsokara a jobb jon.
Nagyon köszönöm a válaszokat!
Közben kiderült, h az elején a barátnőm családjának nem sikerült illetékessel beszélni, de pár napja a bnőm felhívott egy segélyoldalt és beszélt egy illetékessel..Azt mondták neki ott, h ha el is költözöm, apám tudni fog róla, h hova megyek meg joga van elmenni a címre és hazahozni, mert a jogai ettől függetlenül megvannak. Elvileg, ha ezzel a GyH-ba mennék akkor intézetbe kerülnék, mert úgy gondolják, h azzal védenek, ha kivesznek a csládból, de nem szeretnék intézetbe menni..A másik opció, h várok 18 éves koromig..
Az a kérdésem, h igaz ez? Tényleg nincs evből a helyzetből kiút, csak hogy várjak 18 éves koromig? Nem akarom azt hinni, h nincs ebből kiút:c
Meg még ha meg is várnám itthon míg 18 leszek(most tekintsünk el attól, h lelkileg biztos, h kikészülök addigra), nem fogják engedni az elköltözést. Ha le is lépek majd otthonról pár cuccal, akkor bejelentenek eltűnt személyként majd és meg ha a rendőrség nem mondja meg nekik a tartózkodási helyem, tuti a gimim előtt fog majd várni és addig nem hagy békén míg haza nem visz..
Akkor tudsz apádtól megszabadulni 18 éves korod előtt, ha elveszik tőle a szülői feügyeleti jogát (ebben az esetben megvárhat ugyan a gimid előtt, de te meg hívhatsz rendőrt, és lekapcsolják rólad). Ha kiemelnek a családból, több lehetőség van hogy ezután hol helyeznek el. Ezek közül csak az egyik az intézet. Ha a barátnőd családja kész fogadni, a hatóság dönthet valószínűleg emellett is. Nagykorúsítani egy 16 évest csak nagykorúval történő házasság esetén lehet (gyámhatósági engedéllyel), szóval ez gondolom kilőve.
A következőt tudom javasolni:
- TE MAGAD vedd fel a telefont, és tedd fel a kérdéseidet a segélyvonalon, vagy akár a gyámhatóságnál. Ha mások telefonálnak helyetted, torzul egy csomó fontos információ. Rólad van szó, helyt kell állnod magadért.
- Gondold végig, hogy ha - legeslegrosszabb esetben - gyermekotthonba ("intézetbe") kerülnél, az tényleg rosszabb-e, mint az elmebeteg apáddal még két évig. Nem vagyok benne biztos.
- Azzal teszed magadnak a legnagyobb szívességet, ha a lehető leggyorsabban nyugodt körülményeket teremtesz magad körül (ha ez a családból való kiemeléssel jár, akkor úgy) és elkezdesz azon dolgozni, hogy 18 évesen megállj a lábadon. Tanulj nagyon komolyan, esetleg vállalj diákmunkát és tedd félre (jó helyre) a pénzt.
- Legyen egy konkrét terved. Pl. ha beszélsz idegen nyelvet, elmehetsz külföldre, és még ha kezdetben csak pl. mosogatni vagy gyerekekre vigyázni tudsz, és lakótársakkal szobabérletben élsz, munka mellett megszerezheted a szakképzettségedet is.
Ha a barátnőd családja hajlandó támogatni, akkor egyszerűbb dolgod van, de anélkül is meg tudod csinálni. Kiút mindig van. Van, hogy lassú és kínkeserves, de nincs olyan sz..r, amiből ne lehetne kimászni előbb vagy utóbb.
A bnom a Nane oldalt hivta, oket pedig csak 18 ora utan lehet hivni ingyenesen es ha en itthon telefonalok, akkor a tesom lehallgatja aztan pedig elmondja a szuleimnek, h mit mondtam(ezert itthon nem szoktam telefonalni, max akkor ha a tesom nincs itthon, de hatra mindig itthon van.)
Nem tudom, h milyen az elet az intezetben, de azt hallottam, h borzalmas, meg az ott levo emberek is rosszak..
Viszont rosszabbodott ma a helyzetem..Az a baj, h engem nem engednek el szinte sehova(jo azert a sulimba egyedul megyek, meg a boltba is elmehetek), de ugy ertem, h nem talalkozhatok bnoimmel. Probaltam beszelni veluk, nem is egyszer, de a valasz nem es le is kiabalnak..Azt is probaltam megertetni veluk, h nem jobb az egy szulonek, ha tudja, h hol van a gyereke, kivel, mettol-meddig? De igy sem ertem el semmit. Azt is mondtam, h a tesom titokban maszkal el, ez lett a vege az egesznek, mert nem engednek sehova(Nem en arultam be a szuleinknek, hanem regebben lebukott, de nem szidta le apam erte)
Szval kenytelen vagyok titokban talalkozni a bnoimmel, sajnalom, de nem birom ki az egesz nyarat ugy, h otthon ulok, vegig unatkozok, apamnak, ha ugy tartja kedve, megver. Nekem szuksegem van a bnoimre..meg nem csinalunk semmi "rosszat", szval nem mintha cigizni, drogozni..stb mennenk, hanem beszelgetunk, esetleg beulunk vhova enni vagy vmi hasonlo.
Viszont jarok egy nyelvtanfolyamra es ma anyam lebuktam
(Veletlen elkuldtem😅)
szval ma anyam lebuktatott, azaz elment a sulimhoz es latta, h zarva, mert azt mondtam a szuleimnek, h ma is van suli, pedig nincs..
Apam azt mondta, h van 3 napom, kedden bemegy a sulimba es ha kiderul, h hazudtam, megol..
Konyorgom egitsetek, h mit tegyek, muszaj lelepnem hetfon, de papir nelkul nem tehetem meg, de ha maradok apam megol es nem akarok meghalni😭😭 Nagyon felek..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!