Úgy érzem, visszahúz a családom. Hogyan kezeljem a helyzetet?

Én igenis támogatom őket, próbálok segíteni, támogató lenni. De nem látják be, hogy nem lehet úgy élni, hogy mindenkitől elzárkózunk, nem akarunk előrelépni.

Nem önfényezésből írtam, hogy azért várják, hogy hazamenjek, hogy vigyek valami dinamikát meg jó kedvet a négy fal közé. Hanem mert sajnos tényleg ez a helyzet - én ennek nem örülök, nem önfényezés, iszonyatosan szomorú vagyok miatta. Sokszor azt kívánom, hogy bár el is felejtenék, hogy a világon vagyok, élnék a saját életüket. De nem teszik.

Azért nem írtam le a terveimet és a dolgaimat, mert ezek olyan szubjektív tényezők, amelyek nem adnak semmit a történethez. Most tök mindegy, hogy katona leszek-e vagy vadakat terelő juhász, a lényeg, hogy önerőből próbálok jutni egyről a kettőre. Néha nagyon nehéz, mert próbálom megőrizni a személyiségemet, nem elfelejteni, honnan jöttem, ugyanakkor alkalmazkodni és telejsíteni egy olyan környezetben, ahol majdnem mindenki jobb háttértámogatással indult, mint én.

#2-es, halott beteg nincs. Halott ember és beteg ember van. Egyébként a depresszió is mentális betegség, én ezt értettem alatta. Ha neked azt mondják, hogy van egy gyógyíthatatlan betegséged, amelyet hosszú évekig tudnak gyógyszerrel karbantartani, akkor természetes, hogy sokáig tart, mire feldolgozod, és depressziós leszel. De 8 évig talán mégsem fetrengsz az önsajnálatban várva a halált (holott teljesen kielégítő életet élhetnél), tönkretéve ezzel a körülötted élőket is. Ahelyett, hogy elfogadnád a segítő kezeket. Ha lenne családod, két gyereked, akkor ebben a szituációban te mit tennél? Önző módon csak és kizárólag magaddal törődnél, sajnálnád magad és elzárkóznál minden és mindenki elől, vagy belátnád, hogy ez van, de lépni kell? A problémákhoz úgy állnál hozzá, hogy le van minden sz*rva, majd meghalok, ti meg aztán azt csináltok, amit akartok, vagy gondolnál a feleségedre és a gyerekedre (itt most nem rólam van szó, mert azáltal, hogy kitörtem, egyedül is megállom a helyem), hogy velük mi lesz, ha te már nem leszel? A mentális betegség nem azt jelenti, hogy valaki hülye, hanem pl. azt is, hogy depressziós.

"Másodszor a családod nem húz le ezzel."

Gondolod? Én egyszer zuhantam össze az elmúlt években (én voltam a hülye, mert tudhattam volna, hogy ha egyszer hag yom magam belesüppedni a depibe és a reménytelenégbe, a kutya nem fog kihúzni belőle), és ők egyáltalán nem segítettek nekem abból kikecmeregni. Az volt a reakció, hogy szedjem össze magam, nehogy már én is magamba roskadjak, én azt nem engedhetem meg magamnak. De én legyek mindig szupportív, megértő, hallgassam az álkifogásokat, hogy miért nem próbálnak segíteni magukon, meg asszisztáljak ehhez a mentalitáshoz.

Nem nézem le őket. Mint mondtam, napról-napra emlékeztetem magam arra, hogy honnan jöttem. Ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy mennyire iskolázottak, milyen anyagi hátterünk van stb. Ennek ahhoz van köze, hogy nagyon rossz látni, hogy úgy telik el az életük, hogy egyre inkább belesüppednek az elszigetelődésbe és állandóságba, ahelyett, hogy élnék az életüket.