Egyesült családban élsz? Hogyan jössz ki a "mostohákkal"?

Én ugyan nem velük élek, de a mostohaanyámmal eleinte, míg tinédzser voltam, nem sokat kommunikáltam mikor a közelben volt, meg semmi, egyrészt azért, mert anyám ugye utálta, amiért "elvette" tőle az apámat. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem "elvette", ment az magától is. XD Szóval olyan 20-21 éves korom után már egész jól kijöttem vele, sőt, beszélgettem vele és jófejnek tartottam, olyannak, akiben jobban megbízhatok, mint a nagy átlagban.

Hát, eltart egy darabig, amíg megszokja az ember, de érdemes nyitottan viszonyulni a kérdéshez. Nekik ugyanolyan fura a helyzet.

Anyukám férje...

Hát, megvagyunk, de látszik, hogy nem vagyok az igazi lánya...

Én "mostohaanya" vagyok, 28 évesen van két "nagylányom". 17 és 24 évesek.

Furcsa szituáció, az tény. Főleg, hogy a lányok tőlem nem sokkal idősebbek.

Ahogy előttem valaki már írta, nálunk is volt utálkozás az elején, mivel én voltam a "gaz csábító", így az első évben nem is igazán beszéltünk. Aztán a kisebbik lány feljött hozzánk mesét nézni 6 éve, (amit én is imádok), és onnantól megtört a jég.

Én sosem akartam pótanyukát játszani, hiszen van nekik anyjuk, és korban sem lennék túl hiteles anyaként. Elmondtam nekik, hogy tudom, hogy hülye a helyzet, és én is utálnám, ha a "pótanyám" korombeli lenne, de ezzel a helyzettel nincsen mit csinálni, mert az apjukkal szeretjük egymást. Csak egyetlen esélyt kértem, hogy ha már utálni akarnak, legalább adjanak rá lehetőséget, hogy bebizonyítsam, mennyire utálatos vagyok. :) Onnantól egyre többet beszélgettünk mindkettővel. Jöttek a szívügyek, és a kisebbik még olyan dolgokat is elmondott, amit a szüleinek nem mert elmondani. Sosem éltem vissza a titkaival, megőriztem őket. A nagyobbiknak főleg pasigondjai voltak, abban is számíthatott rám, hiszen megértettem őt... Igaz, ők az anyjukkal élnek, de szoktak jönni hozzánk is, ráadásul nemrégen kaptak tőlünk egy vadi új öcsköst is. :) Én továbbra is itt vagyok, és igyekszem segíteni, amiben tudok, hiszen ők is a családunk, mégha messze is laknak tőlünk.

Mindenki eldöntheti, hogy az utálkozást választja-e, vagy inkább megtanul egyszerre két új családot szeretni... Több családtag, több ajándék karácsonykor, szülinapkor. :) Több lehetőség nyaralásra, közös programokra, és mindig van kinek kibeszélni a bánatot, a konfrontációkat is.

A legnagyobb bánatom, hogy a kisebbik lány nem lehet velünk. Ő hozzám is nagyon közel áll, és az öccse is imádja. Most azon dolgozunk, hogy nagyobb lakásunk legyen, mert sokkal többször szeretném, hogy itt legyen nálunk. Hatalmas szíve van, és igazi ajándék ő nekem, akit a párom hozott a kapcsolatunkba, "készen". A nagyobbik már felnőtt, saját élete van, de vele is jó időnként pletykálni, vagy éppen elmenni bulizni, pörögni egyet...

Nem törekszem arra, hogy minden áron szeressenek, és nem játszom meg magam. Nem akarok "nevelni", de elmondom, ha valami nem tetszik. Néha villámhárító vagyok köztük, és az apjuk között. Néha közvetítő az anyjuk felé. (Aki azóta szintén megbékélt, mégha nem is kedvel.)

Egy esélyt mindenki megérdemel, ennyi a mostoháknak is jár. Talán még nyerhet is vele valamit az ember... ;)